Ezt hallgatták ‘71-ben…
Az esztendő legnagyobb slágerei
A nyári szezon kihagyhatatlan témája itt a blogon az ötven évvel ezelőtti slágerek felidézése, persze a teljesség igénye nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel és nosztalgiával. Vágjunk is bele.
Az év legsikeresebb amerikai slágere a Three Dog Night Joy to the World című dala volt. A saját bevallásuk szerint is gyerekes szövegnek tényleg nincs sok értelme, úgyhogy ezt elemezni kár is lenne. Ezért vagy ennek ellenére két hónap alatt aranylemez lett belőle az Egyesült Államokban, de számos más országban is tarolt, és a kislemez több millió példányban kelt el. Feldolgozásaival Dunát lehetne rekeszteni, a vonatkozó játékfilmek közül pedig a Forrest Gumpban hallható.
Rod Stewart két dala is idekívánkozik, a közös kislemezen megjelent Reason to Believe és a Maggie May. Utóbbi egy fiatalember idősebb asszonyhoz fűződő kapcsolatának ambivalens mivoltáról szól, és az énekes bevallása szerint saját tapasztalatain alapszik. A rádióállomások gyorsan felkapták, nagy siker lett, és ez indította be Stewart szólókarrierjét, azóta pedig szinte az összes válogatáslemezére felkerült. A Rolling Stones magazin az 500 legjobb könnyűzenei dal közé választotta.
Carole King ebben az évben két dalával is komoly sikert ért el, a egyik az I Feel the Earth Move, a másik az It's Too Late, amelyek közös kislemezen is megjelentek. Utóbbi slágerből aranylemez lett, előtte viszont a Billboard-lista első helyén is megfordult. A szakítás szomorúságáról szól, amit a dalszövegíró, Toni Stern igencsak átérzett, mert akkortájt ért véget aktuális kapcsolata, és ez olyan hatással volt rá, hogy egyetlen nap alatt végzett az írással.
A How Can You Mend a Broken Heart a Bee Gees szomorkásabb művei közé tartozik. A dalt eredetileg Andy Williamsnek ajánlották fel, végül mégis az együttes énekelte fel. Angliában nem jutott fel a toplistára, Amerikában viszont a Billboard csúcsán kötött ki, és később az ő értékelésük alapján a ‘71-es év 5. legjobb zeneszáma lett.
Az Imagine-t valószínűleg mindenki ismeri. John Lennon szeptemberben megjelent lemezének címadó dala, mely mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban komoly kritikai és közönségsikert aratott. Az album számos újrakiadást megért, és a legjobb könnyűzenei lemezek között tartják számon a vonatkozó toplisták. Maga a dal Lennon ikonikus produkciójának számít. A felesége segítségével írt szöveg a világbékét és a különbségek nélküli emberiséget vizionálja. Több mint kétszáz előadó dolgozta fel eddig, köztük Stevie Wonder, Lady Gaga, Elton John vagy Joan Baez.
A Don McLean-féle American Pie is emlékezetes alkotás. A cím és az első strófa visszautalás három amerikai rocksztár, Buddy Holly, J. P. Richardson és Ritchie Valens 1959-es halálára, ugyanis ez volt a neve annak a repülőgépnek, amellyel lezuhantak azon a téli éjszakán. A szerző sosem elemezgette agyon a szám mondanivalóját, de többen is megjegyezték, a Rock n’ Roll történetének, tágabban az ötvenes-hatvanas évek változásainak és csalódásainak, illetve McLean fiatalkorának feldolgozása lehetne, számos utalással és idézettel. Több országban szép sikert aratott, és érdekesség, hogy ez volt a negyedik leghosszabb dal, ami a Billboard-listára felkerült (az eredeti verzió hossza ugyanis bő nyolc és fél perc). Feldolgozásai közül talán a Madonna-féle változat a leghíresebb. A vietnámi témájú filmek közül a Született július negyedikénben sütötték el. (Akit pedig jobban érdekel, mi minden hangzik el benne, ajánlom egy korábbi cikkemet.)
A Black Dog a Led Zeppelin negyedik albumának nyitódala volt, és később kislemezen is megjelent. Ikonikus slágere lett az együttesnek. A dal címét egyébként a stúdióban sertepertélő névtelen labrador inspirálta, míg zeneileg a Muddy Waters 1968-as albuma volt hatással az alkotókra.
John Denver Take Me Home Country Roads című countrydalából gyorsan aranylemez lett (sőt, manapság már platinalemez). A mai napig a művész legismertebb slágere, emellett pedig Nyugat-Virginia állam egyik hivatalos himnusza 2014 óta, és nem meglepő módon az ottani egyetem hivatalos eseményein is sokszor felhangzik. Egy helyi sörgyár pedig egyik sorát, az “Almost Heaven”-t (“majdnem mint a mennyország”) adta névként egyik sörének.
Tom Jones egyik leghíresebb dala a She's A Lady eredetileg Paul Anka szerzeménye volt, de igazán sikeres Jones előadásában lett 1971 elején. Persze nem csak ő dolgozta fel, és játékfilmekben, illetve tévéreklámokban is nagyon sokszor felhangzik.
A Doors együttes visszatérő név a listán, a Riders On The Storm pedig a vietnámi korszak emblematikus slágere volt. Műfaját tekintve a pszichedelikus rock és a jazz rock szerelemgyereke, és állítólag egy másik klasszikus, a sokak által feldolgozott (Ghost) Riders In The Sky ihlette. Ez volt az utolsó olyan dal, amit a banda mind a négy tagja együtt vett fel, és az utolsó, amely Morrison életében jelent meg. Akkortájt lett sláger belőle, amikor az énekes meghalt, 1971 júliusában. Manapság a Doors egyik, ha nem a legjobb dalaként tartják számon.
A Chirpy Chirpy Cheep Cheep is olyan dal, amit a mai napig gyakran elcsíphetünk a rádióban. Ezt eredetileg franciául és olaszul is énekelték, aztán 1970-ben az amerikai Mac és Katie Kissoon is felvette, de igazán sikeressé a skót Middle of the Road együttes előadásában vált. Az ő verziójukból több mint tízmillió példány kelt el kislemezen, ami nem sok dalról mondható el. Ugyanakkor a siker megoszlott, ugyanis a skót banda az Egyesült Királyságban és Európában aratott vele, míg az Egyesült Államokban Kissoonék. Azóta persze több tucat feldolgozása született, többek között Kylie Minogue és Jackie Lee jóvoltából.
Hogy a hazai könnyűzenei termésből is válogassunk, először is említhetnénk Koncz Zsuzsát, aki az Illés együttessel együttműködve harmadik lemezével, a Kis virággal jelentkezett ekkor. Ezen ott figyelt a Valahol egy lány című, máig meghatározó slágere.
Az Illés együttes az akkori kultúrpolitika által rájuk rótt egyéves kényszerszünet után ekkor jelentkezett egy újabb albummal. A Human Rights című lemez eléggé eklektikus képet nyújt, de ezen szerepelt először a később az István, a királyban is felhangzó Te kit választanál, illetve a könnyed és közönségkedvenccé vált Kégli-dal.
Ebben az évben alakult a Locomotiv GT, benne az Omegából kiszállt Presser Gábor és Laux József, illetve Barta Tamás és Freinreisz Károly. A kilencvenes évek elejéig aktív együttes a magyar könnyűzene jelentős szereplője volt. ‘71-es dalai közül a Sose mondd a mamának került ide.
Zalatnay Sarolta is aktív volt ebben az időben, és az 1971-es táncdalfesztiválon a Fák, virágok, fény című dallal nyert. Ezzel az érzelmes dallal zárom az összeállítást.