Szolgálati közlemény: 5 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK

Öt esztendő, bő 240 bejegyzés, százezres nagyságrendű olvasottság és egy szerző, aki örül, hogy a gondolat, amely öt éve ilyenkor hónapokon át motoszkált benne, végül szárba szökkent, és ez lett belőle. Egy blog, amin érdemes dolgozni, és amit a statisztikák szerint valóban olvasnak, amit meg is köszönök minden kedves érdeklődőnek. 

5_szn_01.png

Az új cikkek jelentős része továbbra is megjelenik az Index és a cimlap.blog.hu (ex-Index2) főoldalán. Az elmúlt egy évben 446 ezer oldalmegtekintés történt. A legnépszerűbb posztok a Yankee Papa 13 bevetését követő képriport (140 ezer felett), a Life hadirokkant-kórházi beszámolója (majdnem 35 ezer) és a helikoptertípusok ismertetője (durván 33 ezer) voltak. 

2020_03_31_index2_helikopterhaboru.jpg

Ezen év alatt végre sorra került egy jelentős és régóta esedékes téma, a helikopterharcászat, nemsokára pedig belefogok a dél-vietnámi haderőkről szóló sorozatba, és már most gondolkodom, hogy mi legyen a következő. A SEAL-ekről, a konvojkísérő teherautókról, illetve a vietnámi harckocsi-hadviselésről is szeretnék írni, aztán majd kiderül, melyik kerül sorra előbb. A légi háború lesz talán a legnagyobb falat, de ezt valószínűleg csak 2022-re tudom szállítani, amikor a ‘72-es bombázások amúgy is szóba kerülnek a krónikában. A hadseregeket bemutató szériában valószínűleg a Vietnámban bevetett thaiföldi kontingens lesz a következő. A heti rendszeresség tartása azonban akadályokba ütközhet. Elképzelhető, hogy lesznek majd a szokásosnál hosszabb kihagyások, egyrészt egyéb elfoglaltságaim, másrészt egyes témák munkaigénye miatt.

2020_10_06_blog_megyesy.jpg

A Facebook-oldal köszöni, jól van, itt a megszokott mederben zajlik az élet, vagyis a cikkek mellett rövidhírek és érdekességek is felbukkannak. Aki ezt követi, biztos, hogy minden fontosról értesül. Kommentek és üzenetek is érkeznek, amiket köszönök.

5_szn_02.png

És ha már ilyen félkerek évforduló, mi más jöhetne, mint egy nyereményjáték. A részvételhez mindössze Facebook-fiók szükséges, illetve min. 18 éves életkor.

A nyereményjáték menete

Ha szeretnél részt venni és nyerni, három teendőd lesz.  

  1. A Facebook-oldalon közzétett szülinapi bejegyzés alá ÍRJ egy (konstruktívan kritikus) véleményt a blogról vagy 1–2 mondatban azt, hogy melyik vonatkozása érdekel különösen a vietnámi háborúnak, miről szeretnél a továbbiakban olvasni, mi tetszett az elmúlt évben a legjobban, milyen javaslataid vannak, mióta olvasod a blogot, stb. 
  2. SZÚRJ BE a megjegyzésedbe egy fotót vagy képet magadról, lehetőleg valamilyen releváns tárggyal, ruhával vagy háttérrel (vietnámi olvasóink határozott előnyben! :)), de ha nem szeretnél szerepelni, akkor kedvenc vonatkozó filmed plakátja vagy maketted, esetleg egy könyv borítója is megteszi. Szeretném, ha minél többeteket látnám, és ti is látnátok egymást.  
  3. A harmadik dolog már nem feltétel, de nagyon szeretném, ha ezt is megtennéd, ha eddig nem tetted volna. ÍRJ NYILVÁNOS AJÁNLÓT és rövid SZÖVEGES értékelést a blogról, de – nagyon fontos! – ezt már NEM a posztban, hanem a Továbbiak gombra kattintva, majd a Visszajelzés küldése opciót választva (lásd a képes segédletet alább).

fb_velemenyezes_menet.jpg

(A blogra is szívesen kérnék egy tetsziket vagy követést, illetve a kérdéses posztra egy megosztást, de egyrészt ezt a Facebook nyereményjáték-szabályzata nem engedi, másrészt ezeket a neveket nem érem el utólag, vagyis nem tudnék belőlük sorsolni. Ettől függetlenül, ha szeretnél segíteni az oldal népszerűsítésében, szívesen veszem, ha megteszed, de ezt itt nem kérhetem, önmagában pedig nem jár részvétellel. Köszönöm előre is.)

A határidő 2020. november 18. 23:59.

A nyeremények

A három kisorsolt nyertes fejenként egy pólót (kívánt méretben), egy hűtőmágnest és egy garnitúra dögcédulát kap majd. Az alább látható minták közül lehet választani. Az egyedi nyomású dögcédula 5 sort, soronként max. 14 karaktert tartalmazhat (angol nagybetűkkel, számokkal és egyszerű írásjelekkel). A képek látványtervek, a kész nyeremények apró eltéréseket mutathatnak.

A választható pólóminták:

A választható hűtőmágnesek:

És ilyen az amerikai mintájú dögcédula:

sample_dog_tag.jpeg

A nyertesek nevét az FB-oldalon és a blogon fogom nyilvánosságra hozni. A nyereményeket postai úton vagy személyesen juttatom el a nyerteseknek. Mivel egyedi gyártású nyereményekről van szó, kiküldésük és kézhez vételük időpontja bizonytalan (a kihirdetéstől számítva valószínűleg két hetet vesz majd igénybe, de a kézbesítés időpontja függ a Magyar Postától is). 

A játék saját kezdeményezés, a vietnamihaboru.blog.hu és annak Facebook-oldala népszerűsítésére szolgál. A Facebook semmilyen felelősséget nem vállal érte, nem támogatja, nem végzi, és semmilyen módon nem kapcsolódik hozzá.