Szolgálati közlemény: Újra jó reggelt, Vietnám!

Podkaszt a vietnámi háborús filmekről

Azok, akik a blog Facebook-oldalát is követik, már olvashattak arról a kezdeményezésről, amelynek révén elkészülhetett egy ötrészes rádiós podkaszt, amelyben a leghíresebb és legfontosabb vietnámi vonatkozású játékfilmeket járjuk körül. 

vietnam_podcast_logo.jpg

A történet az EPER Rádió (Első Pesti Egyetemi Rádió) munkatársa, Jamriskó Tamás ötlete nyomán kezdődött, aki még 2017 végén keresett meg azzal, hogy szívesen készítene egy minisorozatot vietnámi témákról a közreműködésemmel. Sokat beszélgettünk a koncepcióról, amely végül az általatok már ismert lett: a vietnámi háborút, annak környezetét és árnyalatait releváns játékfilmeken keresztül dolgozzuk fel és mutatjuk be. A szóban forgó filmek kiválogatása és a kérdések összeírása is időt igényelt, de aztán nekiültünk, hogy aztán öt részben, nagyjából kronologikus sorrendben, de valamennyire mégis tematikusan haladva végigbeszéljük ezeket az alkotásokat. 

Tamás igazi rádiós megszállott a szó legjobb értelmében, és sok más mellett a háborús filmek világában is otthon van. Hozzáértése és lelkesedése sokat lendített a munkán, ahogy az enyémtől eltérő megközelítése és formabontó kérdései is nagyban segítettek abban, hogy olyan oldalról is megfontoljam egy-egy film mondanivalóját, hátterét és részleteit, amelyek azelőtt nem is jutottak még eszembe. Tényleg jóleső élmény volt vele dolgozni, de kollégái, Bozó Antal, Hódi Virág és Megyesi Bernadett is sokat segítettek, többek között a műsorlogó elkészítésében, illetve a technikai háttér biztosításában. Tamás így emlékszik a közös munkára:

Akkoriban kezdtem egyre többet olvasni a A vietnami háború blogot. Vagyis szerettem volna inkább, mert nem volt rá annyi időm, amennyit jó szívvel szerettem volna. Illetve a blog azon kevés online felületek közé tartozik, amelyek egyszerre kiemelkedően minőségiek és addiktívak is. Idővel gyűltek a könyvjelzőim között a blog cikkei, hogy majd amikor több időm lesz, akkor többet olvasok. Ekkor jutott eszembe, hogy valószínűleg nem lehetek ezzel a problémával egyedül, hogy szívesen fogyasztanék “vietnámi” tartalmakat, de időszűkében nem tudok annyit, amennyit szeretnék.
Ekkoriban voltam az EPER Rádió műsorigazgatója is, és kezdtem el új műsorok/podkasztok fejlesztését. És ekkor megvolt a heuréka pillanat: készítsünk könnyen hallgatható és tartalmas hangzóanyagot, ami túlmutathat önmagán. Olyat, ami meghozza a kedvet az olvasáshoz, a filmnézéshez, lehet útközben, edzés közben, de még házimunka, barkácsolás közben is hallgatni.
Írtam hát Máténak, egyeztettünk egy találkozót, a többit pedig már ismeritek. Nagyon élveztem a közös munkát, az alkotás folyamatát, bármit kérdeztem, bármi érdekelt egy-egy területről Máté mindig tudott rá válaszolni, vagy tudta, hogy hol érhető el az információ. Hálásan köszönök neki mindent. Őszintén remélem, hogy ti is olyan élvezettel és izgalommal hallgattátok vagy hallgatjátok az epizódjainkat, amilyennel mi készítettük nektek. 

Hogy mennyire értünk célt, azt döntsék el a hallgatók, ezért mindenkit bátorítunk, hogy hallgassa meg ezeket az epizódokat, és mindenképp mondjon véleményt, hogy mi is tanulhassunk belőle. Jó szórakozást, jó hallgatást kívánunk hozzájuk.

1. epizód – Apokalipszis újratöltve

(Zöldsapkások, A szarvasvadász, Hazatérés, Apokalipszis most és Amerikai Graffiti 2.)

Meghallgatható itt.

 

2. epizód – Háború alulnézetben

(Rambo, Ütközetben eltűnt, A szakasz, Acéllövedék és Hamburger Hill)

Meghallgatható itt.

 

3. epizód – Maradandó sebek    

(A háború áldozatai, Született július negyedikén, Ég és föld és A Vasháromszög-akció)

Meghallgatható itt.

 

4. epizód – Mindenki háborúja    

(Jó reggelt, Vietnám!, Forrest Gump, Tigrisek földjén, Katonák voltunk és Danger Close)

Meghallgatható itt.

 

5. epizód – A hátország hullámai

(A csendes amerikai, JFK, Háború a háborúról és A Pentagon titkai)

Meghallgatható itt.