Academy 1:35

Makettezőként többféle műfajban kipróbáltam magam, de a helikopterek sokáig elkerültek, pedig jó pár számomra is szimpatikus típus létezik. Vietnami vonatkozásban persze megkerülhetetlen téma a forgószárnyas, ezért előbb-utóbb én is el kellett, hogy csábuljak, de akkor gondoltam egy merészet, és elhatároztam, hogy a kisebb gépek esetén rögtön az 1:35-ös és 1:32-es változatokhoz nyúlok. 

Ennek eredményeként gyűjtöttem be az elmúlt években három 1:35-ös Huey-t, melyek közül most az egyik csatahelikopter-változatot, a “Heavy Hogot” fogom bemutatni. A makett az Academy dobozában érkezett, de az alapkészlet még az MRC színeiben kezdte pályafutását 1994-ben, hogy aztán később még az Italeri és újabban a Revell is forgalmazza. Az akciódús festménnyel díszített testes dobozban szépen elférnek a szürke és átlátszó alkatrész-keretek. Már ekkor látni, hogy méretéhez képest a makett nem áll nagyon sok darabból, ráadásul több felesleges alkatrész is lapul itt. Azt már most el kell mondanom, hogy ez a készlet kimondottan a rakéta- és gránátvetővel ellátott (ARA) verzió megépítéséhez használható, így Gatlinget vagy nehézgéppuskát nem kapunk hozzá. (Viszont aki ezekre is vágyik, annak jelenleg könnyű dolga van, mert a Revell által tavalyelőtt kiadott, szintén MRC-alapú, vagyis alapvetően azonos, 04960. sorszámú készletben megtalálja lényegében az összes fegyverzetvariációt, ráadásul jóval több gépre való matrica mellett.) 

A felületi kidolgozás szép, a kilencvenes évek közepén ez csúcskategóriás volt, és most is korrekt: a panelvonalak vékonyak, a szegecsek diszkréten kiemelkedők. A bontás általában ésszerű, és a vékonyabb alkatrészek kidolgozása is megfelelő – viszont leválasztásnál nagyon óvatosan kell eljárnunk, mert a viszonylag vastag keret miatt könnyen törnek. A diorámaépítőkre gondolva a hajtóműtér az egyik oldalról nyitható, és emiatt a belső is kidolgozásra került, de csak közepes minőségben, így nem árt némi plusz részletezés, ha valóban meg akarjuk ezt mutatni. 

Az összeállítási rajz sajnos kimondottan elnagyolt: több ponton nem egyértelmű, hogy egy-két alkatrész egymáshoz hogyan illeszkedik, illetve a színek kapcsán sem teljesen pontos. A raktérben felállított hordóból az orrhoz nyúló vezetősín mellső rögzítését például teljesen homályban hagyja (a Revell rajza szerencsére kisegített), de a géppuskás ülésének színei vonatkozásában is pontatlan, mert nem jelzi, hogy az ülőfelület és a támla vászonborítása bizony zöld, és nem szürke. Említhetném még a műszerfal pontos elhelyezését, melyet nem tisztáznak: ezt nem a középvonalhoz képest szimmetrikusan kell beragasztani, mivel a valóságban a jobb oldalra jobban kinyúlt. Mindenképp érdemes tehát a neten szétnézni az építés előtt, már csak azért is, mert kis keresgéléssel kiváló képeket találunk a belsőről, de a Revell UH-1-esének említett füzetét is érdemes letölteni. 

Az építés első fázisa a belső tér összeállítása. Nagyon fontos, hogy már ekkor döntsük el, ültetünk-e belülre figurákat, ugyanis később nagyon nehéz lesz hozzáférni ehhez a területhez. Úgy is mondhatnám, aki erre készül, az a figurák festését rögtön az elején kezdje el. És ha már szóba került: a mellékelt figurasor kerete négy repülős darabjait tartalmazza, két ülő pilótafigurát, egy szintén ülő géppuskást, illetve egy nyugodtan álldogáló és mutogató fedélzeti mérnököt, meg egy ládát és pár kiegészítőt. A kidolgozás a kilencvenes éveket idézi: ma már inkább csak erős közepes, de alapvetően megfelelő annak, aki nem akar műgyanta figurákat alkalmazni. Én végül úgy döntöttem, nem figurázom, legfeljebb ha egyszer diorámába helyezem a kész gépet. 

A belső tér színvonala egyébként változó: a műszerfal szép, plasztikus, gondosan festve remekül néz ki, míg az ülések inkább közepesek, a bekötőhevederek pedig kifejezetten gyengék (és bizony ezek jobban látszanak a kész maketten, mint a műszerek). A már említett hevedervezető sín sajnos gumi, ami mind a ragasztásnál okozhat kellemetlen pillanatokat, mind évtizedek múlva, amikor anyaga elöregszik. A jobb oldali fix irányzék (E24) is kitolt velem, ugyanis megfelelő helyre ragasztva a szélvédő nem fog rendesen a helyére illeszkedni. Amikor ez kiderült, le is pattintottam a helyéről, és a műszerfal felső peremére ragasztottam, ahol nem okozhat ilyen galibát. Mellesleg a műszerfal alá és elé, az ottani kis üregbe beragasztottam némi olmót orrnehezéknek; bár az összeállítási rajz nem utal arra, hogy kell, nem akartam kellemetlen meglepetést később. Miután a belső tér összeállt, lelakkoztam az egészet. 

Beillesztettem a törzsfelekbe a két tetőablakot. Ezek a valóságban zöld színűek voltak amihez a Gunze Clear Greenjét használtam, méghozzá festékszóróval több vékony rétegben felhordva. Fontos részlet, hogy a belső felületét érdemes lefújni, hiszen külsejét később maszkolni kell. Száradás után ezt rögtön el is végeztem, és már így ragasztottam be őket, Clearfix ragasztó segítségével.

A törzsfelek illeszkedése sajnos problémás. A farokrésznél és az orrnál nem volt gond, de a fennmaradó szakaszon néhány milliméteres kihagyás tátongott. (Elképzelhető, hogy a belső teret képező blokk pár helyen túl dundi, és kétoldalt lefaragást igényel: a következő UH-1-esnél erre majd ügyelek.) Ezt tömítettem, méghozzá úgy, hogy a nagyobb résekbe először vékony műanyag csíkokat ragasztottam, és csak utánuk jött a paszta. Sajnos a hajtóműtér nyitható borítólemezének illesztése se teljesen stimmel, és itt bizony nem én hibáztam, ugyanis az alkatrész egyik szélének szöge egyszerűen hibás. A pilóták beszállóajtaja, annak üvegezése, illetve a szélvédő is igényli az igazítást: ehhez szikét használtam, óvatosan lefaragva a kérdéses szakaszokról, de sajnos így sem lett tökéletes. A beragasztás előtt maszkoltam őket. (Mellesleg az ajtók belső oldala majdhogynem részletmentes, ezért aki ezeket nyitva akarja beragasztani, az vagy javítsa fel, vagy állítson oda egy figurát, ami eltakarja.) A készlet illeszkedése tehát vegyes benyomásokat keltett, mert néhol paszentos, néha problémás. A tanulság annyi, hogy az átlátszó darabokat már a legelején, a festés és ragasztgatás megkezdése előtt próbáljuk a helyükre, és már ekkor essünk túl az igazításon. Mindenkinek jobb lesz így. Az alsó üvegezésnél (F12 és F13) is elkél egy kis csiszolgatás a pontosabb illeszkedés kedvéért, nagyobb gond, hogy pont a jól látható oldalsó élre esik egy-egy vágási felület, mikor leválasztjuk az öntőkeretről. Ennek eltüntetésére a finom, nedves csiszolóvásznat, utána pedig a Tamiya durva és finomabb polírpasztáját használtam. Ez sem lett tökéletes, de majd legközelebb jobban sikerült. Sajnos a szélvédő a végső igazítás után is okozott gondot. Hiába is dolgoztam rajta, még a ragasztás után is volt egy kis hasa középen (vagyis enyhén kilóg a keret vonalából, de az ablaktörlők ezt nagyrészt el fogják takarni), ugyanakkor az egyik sarkában is adódik egy kis rés. Az MRC igazán lehetett volna igényesebb e téren, hiszen a viszonylag nagy átlátszó felületek komolyan meghatározzák a makett összbenyomását.

Miután a törzs egyben volt, a kész belső teret – néhány kedves fórumtárs ötletére – kisebb szivacsdarabokkal töltöttem meg, de néhány papírcsík és némi maszolószalag is jól jött. Ezek biztosítják, hogy a később felfújt festék ne kerüljön oda, ahova nem kéne. Felragasztottam a (sajnos több beszívódást is elszenvedett, ezért tömítésre szoruló) csúszótalpat, illetve a farokrész pár darabját, majd vékony réteg szürke alapozóval fedtem a gépet. Ezután a tető fehér T-alakú foltját is felfújtam, illetve az orr tükröződésmentesítő részét, amelyhez világosított feketét használtam. A zöld szín festése előtt ezeket persze maszkoltam.

A rotorlapátok kapcsán megvizsgáltam az eredeti fotókat, hogy lássam, nyugvó állapotban mennyire hajolnak meg. Úgy láttam, nagyon enyhén, némi beavatkozásra viszont így is szükség volt. A sorstársak többféle megoldást javasoltak, végül a hajszárítós módszert választottam. Először az öntőkeret egy darabján tettem egy próbát, és a műanyag szerencsére kellően puha volt hozzá. Egyenként enyhén befeszítettem a lapátokat, és az alsó oldalt forró levegővel árasztottam el, 1–2 percig kb. 20 centis távolságból. Az így elért hajlás minimális, de hitelesebb, mintha nyílegyenes lenne. Utána összeállítottam a teljes rotort, és jöhetett az alapozó szürke festés. Bár a nagyrészt középtájra eső fehér sávot matricaként is adják, én inkább fehér festékkel értem el, előtte kimaszkolva a kérdéses részt. Mivel az útmutató ilyen szempontból is hanyag, a doboz fotóit használtam. Ezek alapján azt mondanám, a rotorlap tövétől kb. 5 cm-re kezdődnek, és a matrica alapján 2,5 cm szélesek. A lapátok végén vigyorgó sárga következett ezután, melyet szintén maszkolás után fújtam fel: a Gunze citromsárgájához kevertem egy kis pirosat is. Száradás után ezeket a színes részeket kimaszkoltam, és fekete alapozóval fújtam végig a lapátokat. Utána nagyon sötét szürkével lényegében moduláltam ezeket a felületeket, majd később alumíniummal koptattam. Ecsettel kezeltem a rotoragy környékét: először alumínium színt kapott, majd híg feketével befuttattam, aztán a MiG barna bemosóját is ráeresztettem. 

A rotor és a tengely összeállítása mellesleg több kisebb problémát is felvet. Először is, az Academy-féle rajz elfelejt két rudacskát (B44 alkatrészek), márpedig a Huey-k többségén ezek is láthatók. A Revell-füzet szerencsére kisegített, de meg kell jegyezzem, hogy mindkét útmutatóban nehezen értelmezhető ennek a területnek az összeállítása (a rajzok egyszerűen túl kicsik). Javaslom, az eredetikről készült fotókat is tanulmányozzuk, úgy könnyebb lesz. Az is lényeges, hogy a B38-as darab vízszintes tengelye szöget zárjon be a rotorlapátokéval, mert csak így kerülhet a helyére a B18 alkatrészek felfelé ágaskodó csonkja. A farokrotor szerencsére csak két darabból áll, de ott is érdemes az eredetit megvizsgálni a tengely pontos rögzítése érdekében. 

Az oldalsó, kötegelt rakétavető összeállításához még annyit, hogy az összeállítási rajz ezt is hibásan, fejjel lefelé ábrázolja: a csőköteg hosszirányára merőleges merevítő a valóságban fent van, és nem alul. Színéhez pedig annyit, hogy a dobozfestmény rosszul ábrázolja ezt: a valóságban a rakéták orra és farokrésze olívzöld volt, maguk a vetőcsövek pedig a tompa rézhez állnak a legközelebb. (Találtam két jó minőségű színes képet a Vietnam Magazine egyik idei számában, szóval ez utóbbiban is biztos vagyok). Ehhez nem volt kéznél kész festékem, ezért aranyat és fémszürkét kevertem össze. Az orr-gránátvető burkának összeállítása előtt érdemes a cső környékét borító vászon imitálása. Én ezt utólag oldottam meg papírzsebkendővel. 

A gép festésének megkezdése előtt a főbb panelvonalat feketével fújtam át. Utána a Gunze 405-ös és 78-as olajzöldjét 1:1 arányban összekevertem, és apránként, vékony rétegekkel dolgozva fújtam végig a külső felületeket. Később a keverékhez adtam némi homokszínt, és a felvilágosított festékkel a panelek közepét, illetve a kiemelkedő részeket (például a farokrész gerincét vagy a csúszótalpak tetejét) is lefújtam. Utólag úgy éreztem, lehetett volna még egy kicsit világosítani az alapszínen, de a korabeli fotók tanúsága szerint a sötétebb olív sem volt ritka ezeken a madarakon. Majd a következő UH-1-esem picit más színű lesz... 

Egy vékony ecsettel ezután aluminium színnel festettem fel a kopásnyomokat. A motortér környékén, a szegecsfejeken, a hason, a beszállóajtók kilincse közelében, illetve a többi frekventált helyen többet vittem fel, de igyekeztem nem túlzásba esni. Ezután a MiG zöld festésre ajánlott bemosójával (1005) a panelvonalak mentén garázdálkodtam. Egy vékony fényes lakkréteg következett ezután.

Az Academy ehhez a darabhoz mindössze egyetlen helikopter jelzéseit adta, de szerencsére egy mutatósabb példányt választottak. A harmincegy matrica az 1. csapatrepülő dandár 114. csatahelikopter-századának egyik gépéhez való, amely 1967-ben, a Vinh Long-i támaszpontról operált. A hagyományos olív festést és a fekete orrburkolatot szépen feldobják a felfestett feliratok és egyéb jelzések, például a fogsor. A Mark Setter Neo és a Mark Softer termékeket használtam a felhelyezésnél. A nagyméretű, háromszög alakú taktikai jelzések sajnos nehezen simultak fel az íves és erősen szegecselt farokrész oldalára, de a Softer jóvoltából a teljes száradás végére a helyére került minden. Közben viszont azt is eldöntöttem, hogy a hajtóműblokk két oldalán végigfutó függőleges vörös csíkot inkább magam fújom fel gondos maszkolás után. Ugyanígy jártam el a tetőn látható fekete U-csík esetében, amelyet a “no step” feliratok határolnak. A farokrész közepére barna és fekete keverékéből készült füstnyomokat fújtam. A tolóajtók kerete alatti és feletti lámpákat is kifestettem – a rajz persze ezeket sem jelöli, de jó tudni, hogy jobb oldalon zöld, bal oldalon pedig piros színűek. Az AK vietnami földpigmentjével valamennyi port vittem fel a csúszótalpra és a vízszinteshez közelítő felületekre. A festést és a matricákat egy vékony réteg fényes és egy réteg matt lakk védi. 

Az ajtók, az oldalsó rakétavetők, az orrtorony, az ablaktörlők, a tetőn ágaskodó antenna és a kipufogó feletti piros lámpatest ezután kerültek felragasztásra. Mind a fő-, mind a farokrotor tengelye kivehető, illetve visszacsúsztatható a helyére, kellően fixen állnak, így ragasztást nem igényelnek, ami szállítás esetén nagy előny. 

A makett összeállítása sokkal könnyebben ment, mint gondoltam. Ha nem lenne ennyi feladat a tömítéssel és az üvegezéssel, azt mondanám, egyértelmű örömmakett ez a Huey. Így is nagy élmény volt persze vele foglalatoskodni, és már várom, hogy nekiállhassak a másik kettőnek. Az 1:35-ös lépték egyértelműen kiemeli a gép jellegzetes formáját, a részletezettség pedig meggyőző. A maga 40 centiméteres hosszúságával elsőre talán elriaszt egyeseket, de ebben a léptékben egy Királytigris se sokkal kisebb, ráadásul az UH-1 mindössze két rotorlapjáta miatt jóval egyszerűbben tárolható akár egy keskeny vitrinben is, mint sok más helikoptertípus. Aki kedvet kapott hozzá, annak a Revell készletét javaslom, amelynek ára jelenleg 13 ezer forint körül van, és többféle fegyverzetvariációt, illetve matricát tartalmaz. Ezzel szemben az MRC és az Academy változatai már csak ritkásan beszerezhetők nálunk...