Egy megrázó repülés története

A helikopterháború kapcsán szerettem volna beszámolókból is válogatni, és rájöttem, hogy ehhez nemcsak a hosszabb-rövidebb visszaemlékezések járulhatnak hozzá, hanem végre bemutathatok egy legendás képsorozatot is, amely a vietnami háború legemlékezetesebb és legismertebb fotóesszéi közé tartozik, ahogy készítőjéről, az angol Larry Burrows-ról is elmondható, hogy a konfliktus egyik leghíresebb és legtevékenyebb fotográfusa volt, aki tíz év alatt többször is tudósított Délkelet-Ázsiából, és ott is lelte halálát 1971-ben.

A képek 1965. március 31-én készültek, a teljes fotóriport pedig a Life magazin április 16-i számában jelent meg. Fontos megjegyezni, hogy ez a háború korai időszaka volt: pár héttel korábban történt a Da Nang-i partraszállás, egyelőre nagyjából 3500 főt számláltak az amerikai kontingens harcoló alakulatai, és Burrows azért volt ott, hogy a kiszélesedő konfliktusról beszámolhasson.

A bevetés előtt Larry Burrows felszereli egyik fényképezőgépét a helikopter géppuskájára. Néhány külső felvételt készített ezzel.

Az amerikai olvasóközönség a rákövetkező években még számos megrázó fotót és filmfelvételt láthatott Vietnamból, ez azonban baljós előjele is lehetett volna a későbbieknek. A képek nemcsak a bevetés előtti készülődést és a küzdelem életveszélyes perceit mutatják be, hanem az elkerülhetetlen veszteségeket és a túlélők gyászát. Burrows emberközeli megközelítése és technikai felkészültsége tetten érhető ezeken a fotókon.  

Bevetés a Yankee Papa 13-mal 

 

Csak egy újabb vietnami napnak ígérkezett az amerikai tengerészgyalogság 163. helikopterszázada számára. A tikkasztó reggelen a legénység összegyűlt a Da Nang-i betonon a bevetés előtti utolsó eligazításra. A feladat: egy vietnami gyalogzászlóaljat kell átszállítaniuk egy 35 kilométerre fekvő elszigetelt szektorba, amely a hírszerzési jelentések szerint a kommunista vietkong gerillák gyülekezési körzete, akik északról a Ho Si Minh-ösvényen érkeznek.

Az egybegyűltek között állt James C. Farley őrvezető, a Yankee Papa 13-as helikopter fedélzeti mérnöke, és a Life fotósa, Larry Burrows, aki már 1962 óta tudósított Vietnamból, és számos éles bevetésen részt vett már. Ezen a napon Farleyékat kíséri majd el – és mindketten azon töprengtek, hogy ez most egy egyszerű "tejkihordás" lesz, vagy, ahogy az elmúlt hetekben már többször megtörtént, a Vietkong géppuskákkal várja őket. Farley és Burrows perceken belül megkapta a választ, ahogy ebből a hátborzongató fotósorozatból látható. És miután a golyó szaggatta, vértől foltos Yankee Papa 13 hazavánszorgott, Burrows különleges ajándékot kapott Norman Ewers ezredestől, a századparancsnoktól, aki átnyújtott neki egy repülős ezüstszárnyat, amelyet csak nagyon kevés tengerészgyalogos, és iszonyú kevés civil kaphat meg, majd annyit mondott: "Kiérdemelte." 

TUDNIVALÓK. A tengerészgyalogos helikopterszázad eligazításon. Jobbra Farley, a fedélzeti mérnök M-60-as géppuskákat visz a géphez.

  

Minden tiptop, finom szellő fúj

A bevetés előtti nap a huszonegy éves fedélzeti mérnök, Farley kimenőre ment Da Nang városába, a húszéves géppuskással, Wayne Hoilien közlegénnyel, hogy vásárolgassanak egy kicsit, és végre ne csak kincstári kosztot ehessenek. Mivel egyik se vén róka, a piac úgy beszippantotta őket, mint a kezdő turistát. Farley rögtön be akart ugrani egy ékszerboltba, mert odahaza, egy tucsoni ékszerész beavatta abba, hogy mire érdemes figyelni, mikor jadekristályt akar venni. Hoilient, aki a wisconsini Viroquából származik, viszont jobban izgatta egy kézzel készített cipő, hogy a tengerészgyalogos surranóját néha lecserélhesse.

De fontos dolog készült a bázison, ezért Farley úgy intézte, hogy időben visszaérjenek.

Pirkadatkor már a gépeknél álltak. Farley még utoljára alaposan átnézte a helikoptert. Minden tiptop. Az YP13 egyike volt a támadásban részt vevő tizenhét gépnek. A pilóta és a másodpilóta beszíjazta magát, Hoilien pedig befűzte a hevedert a géppuskájába. Farley még kint állt, ahol a pilóta jól láthatta, és ahogy a rotorlapátok forogni kezdtek, hogy fojtogató porfelleget csapjanak fel, felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy minden oké. Aztán beugrott az oldalajtón, és elfoglalta helyét a másik géppuska mögött. Huszonöt perccel később a Yankee Papa 13 felvette a rakományt. Aztán felszállt, és a célkörzet felé indult. Az izzadságszagú raktérben kilenc dél-vietnami katona és Burrows szorongott. De finom szellő is fújt, amiért mindenki hálás volt. A két fiatal tengerészgyalogos, akik előző nap jókedvűen flangáltak a városban, most ott találták magukat a háború kellős közepén, és éveket fognak öregedni, mire visszatérnek erről a bevetésről. 

KIMENŐN. A bevetés előtti délutánon, Farley és géppuskása, Hoilien civilben nézelődnek Da Nangban. Elefántagyar, agyagedények és kitömött szarvas, csupa hazaküldhető szuvenír. Farleynek megtetszik egy trópusi kalap, és azzal pózol az utcán.

A REPTÉREN. A felszállás előtt Hoilien és Farley alaposan átvizsgálja a helikoptert. A fedélzeti mérnök egy megcsavarodott üzemanyag-vezetéket talált, ami akár tüzet is okozhatott volna. Aztán, ahogy felszállnak, mindketten beállítják a fülhallgatójukat, és kiengedik géppuskájukat.

  

Támadás – Farley tüzet nyit a fasor irányába

CSATÁBA INDULNAK. Ahogy a Yankee Papa 13 megközelíti a leszállóhelyet, Farley tüzet nyit az M-60-asával a Vietkong állásaira. Burrows ezt a képet a helikopteren kívül, a fegyverhez erősített különleges tartóra rögzített fényképezőgéppel készítette. Ahogy a fegyver elfordult, az állvány is vele együtt, így tarthatta a fókuszt végig Farleyn. A gépet egy kioldókábellel sütötte el, míg hátrébb guggolt.

Ahogy a helikopter földet ér, Farley tüzet szüntet, míg a dél-vietnami katonák kiugranak, hogy csatlakozzanak bajtársaikhoz, akik a többi gépről szállnak le, hogy támadást indítsanak a háttérben húzódó fasor mentén rejtőző gerillák ellen.

  

"Segíts valahogy a pilótának!"

"A gerillák beásták magukat a fasor mentén, csak arra vártak, hogy leszálljunk," meséli Burrows. "Potya célpontok voltunk, a géppuskatüzük pedig kíméletlenül lecsapott.  Az egyik pilóta a vezérgépen ülő Ewers ezredest hívta: »Ezredes, tűz alatt állunk.« Jött a válasz: »Mint mindannyian. Ha a gépe még repképes, folytassa a bevetést.«"

"Így is történt, visszarepültünk a bázisra, felvettünk még egy rakomány katonát. Közeledés közben a pilótánk, Peter Vogel százados kiszúrta a Yankee Papa 3-at odalenn, a földön. A hajtóműve még működött, a rotor forgott, de a gép láthatóan bajban volt. »Miért nem szállnak fel?« – motyogta Vogel az egymásköztibe. Aztán leszállt a közelben, hogy lássa, mi a gond. Az YP3 legénységének egyik tagja futva jött felénk a mezőn, mögötte egy társa: a másodpilóta és a géppuskás. Mindkettő megsebesült, és úgy kellett őket felhúzni a fedélzetre.

Az YP3 fülkéjében láttuk a műszerfalra rádőlt pilóta testét. »Farley!«, mondta Vogel, »Menj, segíts valahogy a pilótának«. Farley ki is ugrott a gépből, és átrohant a hármashoz. Utánairamodtam. Egy kőépületből, úgy hatvan méterről egy vietkong géppuska lőtte a környéket. Farley odaszaladt a pilótához, és próbálta kihúzni, de meg se mozdult. Hogy felegyenesedhessen, és így nagyobb erőt tudjon kifejteni, Farley lekapcsolta az YP3 hajtóművét, de a rotorlapátok továbbra is forogtak. A földön térdeltem a gép mellett, hogy fedezékben maradjak. Próbáljak odaállni Farley mellé, hogy segíthessek kiemelni a pilótát? Farley gyorsan megvizsgálta a pilótát. Az arcát és a nyakát borító vérfoltokon át Farley egy golyó bemeneti nyílását látta meg a nyakán. Ebből, illetve mert a férfi meg sem mozdult, arra következtetett, hogy halott. A géppuskatűz közben szétlyuggatta a gép külsejét Farley körül. Öngyilkosság lett volna tovább ott maradni. Ezért lehúztuk a fejünket, és úgy futottunk vissza a Yankee Papa 13-hoz.

Ott Hoilien a géppuskájával tüzelt egy másik vietkong lőállásra, a fasornál, nekünk balra. Az ülését mindkét szélén golyók fúrták át. A pilótafülke plexiablakát már kilőtték, és egy lövedék felhorzsolta a pilótánk nyakát. A rádiónk és a műszerek nem működtek. Felpattantunk a gépre, méghozzá gyorsan, hogy elhúzhassunk onnét. Hoilien még mindig sorozatokat eregetett a fasor felé." 

MENTÉSI KÍSÉRLET ELLENSÉGES TŰZBEN. A földre kényszerített YP3 felől a sebesült géppuskás, Owens őrmester rohan a Yankee Papa 13 felé, ahol Farley vár az oldalajtónál. Aztán Farley odarohan az YP3-hoz, hogy kihúzza a pilótát a fülkéből. Mivel bemeneti nyílást lát a nyakán, és halottnak véli, Farley heves tűz alatt rohan vissza a helikopterhez.

  

Két ember megmenekült, de súlyos állapotban vannak

Farley és Hoilien csak akkor engedhették el a géppuskáikat, miután az YP13 kijutott az ellenség lőtávolából. Ellátták az YP3 két sebesültjét. A másodpilóta, James Magel főhadnagy cudar állapotban volt. Mikor kibontották a repeszmellényét, a jobb hónalja alatt hatalmas sebet találtak.

"Magel arcán meglátszott a fájdalom," emlékezik Burrows. "A szája alig mozgott. De ha mondott is valamit, a rotorzaj elnyomta. Sápadt volt, és nem tudtam, meddig húzhatja ki. Farley elkezdte bekötni a sebét. A bezúgó menetszél a kibontott kötszert az arcához csapkodta. Aztán vér kezdett szivárogni az orrából és a szájából, a szeme pedig üvegesen meredt a semmibe. Farley még megpróbálta a szájból szájba lélegeztetést, de Magel halott volt. Senki nem szólt.

A másik sebesült, Billie Owens őrmester, akinek a bal vállát zúzta szét egy golyó, sokkos állapotban hevert. Figyelt, de a napszemüvege elrejtette a tekintetét. Farley vizet öntött egy üres lőszeres ládába, és odaadta Owensnek. Hoilien megkínálta cigarettával, de Owens nemet intett. Mindenki saját gondolataiba mélyedt.

Aztán Farley hirtelen szitkozódni kezdett a gép oldalajtajánál. Könnyekre fakadt, először megpróbálta eltakarni az arcát, aztán már nem érdekelte, ki látja így. Nem tudom, azelőtt látott-e erőszakos halált. De a gyászt és az ijedtséget most a frusztráció és a bűntudat erősítette, miután képtelen volt kihúzni a pilótát a Yankee Papa 3-asból. Akkor még nem tudtuk, és csak később derült ki, hogy a pilóta életben volt. Egy másik helikopter mentette ki, miközben az YP13 még Da Nang felé repült. 

MEGPRÓBÁLTÁK MEGMENTENI. Farley addig nem hagyhatja ott a géppuskáját, míg az YP13 az ellenség lőtávolában van. Ijedten mered az YP3 másodpilótájára, a padlón heverő Magel hadnagyra. Aztán kibont egy elsősegély-csomagot, hogy bekötözze Magel sebét, miközben Hoilien Owenst, a sebesült napszemüveges géppuskást látja el hátul. Nem sokkal azután, hogy Magel meghalt, a két férfi beköti Owens vállsebét. Jobbra, a kimerült Farley Magel teste felett áll, míg Hoilien (háttal a gépnek) Owenst vigasztalja.

  

Magatehetetlen érzés volt nézni, ahogy a hadnagy kiszenved

VISSZAÚTON. Tizenegy találattal és szétlőtt rádióval igyekszik Da Nang felé a Yankee Papa 13. A húszperces repülés alatt már nincs mit tenni. Magel holtan fekszik a padlón, a sebesült géppuskás, Owens pedig Hoilienre támaszkodik, válla már be van kötve. Farley fáradtan magába roskad, és könnyeivel küzd.

  

A bevetés véget ért, de még nagyon hosszú ideig nem felejtik el

BEVETÉS UTÁN. Da Nangba érkezésük után Farley és egy pólós tengerészgyalogos emeli ki a sebesült Owens őrmestert. Aztán Farley beszél Vogel századossal arról a pilótáról, akit az YP3-ban hagytak. "Ha csak még tíz másodperccel tovább maradtunk volna, nem jutottunk volna ki élve," mondta Vogel. Az alsó képen Farley és Hoilien kimerülten ácsorognak a helikopter mellett, újra átbeszélik a történteket. Aztán egy raktár rejtekében Farley összeomlik.

A képek közül néhányat (a cikkben végül nem szereplőt is) külön is beszúrok ebbe a galériába.

“YP-13. Yankee Papa 13. Milyen egy szerencsétlen szám. A bevetés olyan régen történt. És a bevetésnek sosem lesz vége.” – írja The Living and The Dead című könyvében Paul Hendrickson. “Ami egy napsütéses Da Nang-i reggelnek indult, tizennégy oldallal később egy raktár sarkában ért véget. Jim Farley a főszereplője Larry Burrows fotóesszéjének, amely megpróbálja elmesélni, mi történt egy amerikai helikopterszázaddal ezen a bizonyos napon, a háború korai szakaszában, mielőtt Amerika igazán megtudta volna, hogy hadban áll. [...] Szélesebb kontextusra váltva pontosan akkor történt, mikor Vietnam a dél-vietnami hadsereg konfliktusából átváltozott nagy, amerikanizált háborúvá. A politikai döntéshozók ragaszkodtak ahhoz, hogy nem ez a helyzet, és aztán még hónapokon át próbálták fenntartani ezt a hazugságot. Fogalmazhatunk úgy, hogy Larry Burrows képei, amely Jim Farley szenvedését mutatták be, lerántották a leplet az igazságról.” 

Menjünk is tovább, és ismerjük meg jobban a képeken szereplő James Farley elő- és utóéletét. 1943-ban született. Nyolcéves volt, mikor édesapja meghalt. 1960-ban jelentkezett a tengerészgyalogsághoz, ahol hat évet töltött, ebből tizenhat hónapot Vietnamban, és számos kitüntetést kiérdemelt. Első felesége, akit közvetlenül behajózása előtt vett el, hazatérése után vált el tőle. Jim sok mindennel próbálkozott ezután. Beiratkozott egy főiskolára, tanárnak tanult; szeretett gyerekekkel foglalkozni, azonban amikor egy oktatási tanácsadó meggyanúsította, hogy csak azért csinálja ezt, hogy reklámot csapjon magának, otthagyta az egészet, és nem fejezte be tanulmányait. Eljárt veterántalálkozókra, de nem érezte ott jól magát. Újraházasodott, lánya született, közben pedig autójavító műhelyt nyitott, amely végül befuccsolt. Nem bírta a tömeget, rémálmai is voltak, feleségével nem jött ki, de a nő szerint ez is Vietnam utóhatása volt, mert James nem volt erőszakos személyiség. Második házassága is tönkrement, a férfi más munka után nézett, aztán később Kaliforniába költözött, ahol egyik nagybátyja cégéhez társult be. Később ezt örökölte, de a vállalkozás végül csődbe ment. Megismerkedett egy sokkal fiatalabb ír nővel, későbbi harmadik feleségével, aki egy fiút szült neki. A kilencvenes években már Farleynak is voltak fizikai problémái: egy csúnya esést követően néhány csigolyája megsérült, bár szerinte gerincproblémái azzal kezdődtek, hogy órákon át kellett a géppuskája fölé görnyedve ülnie egy helikopteren. Emiatt több műtéten is átesett. 

1965 márciusának végén, amikor az a bizonyos bevetés esett, alig hat hete volt még csak Vietnamban. Burrows választotta ki őt, azt mondta, azért mert tipikus amerikai külsejű, jóvágású, rövid hajú, vékony srác; még a tizenhármas szám is imponált a fotósnak. Amikor Farleyt megkérdezték, neheztel-e a fényképészre, amiért megörökítette őt ezekben a megrendítő percekben, azt válaszolta: “Úristen, dehogyis! Larry nagyon tökös volt. Csak azért volt ott, hogy meglegyen a sztorija. Mindenre képes lett volna érte.” Egyébként Burrows képi ábrázolásmódját, egy halott és egy sebesült szerepeltetését egyes olvasók elítélték, mások viszont hálásak voltak, amiért ilyen kendőzetlenül megmutatta, mi történt. A megjelenés után számos támogató hangú levél érkezett a Life szerkesztőségébe, amelyeket Jamesnek címeztek. A férfi meg is kapta ezeket, de legtöbbjét nem olvasta el, és nem válaszolt rájuk. A képriport utóbb több külföldi kiadványban is lejött, többek között a Paris Match-ban, a német Quick magazinban, sőt még a szovjet Pravdában is.