Hadrend

A bevezetés és a típusismertető után tekintsük most át, miből állt össze a vietnami háború idején egy légimozgékonyságú hadosztály, illetve a hagyományos szárazföldi egységek csapatrepülő-egységei, továbbá a tengerészgyalogság hasonló alakulatai.

Az 1. lovassági hadosztály An Khe-i támaszpontja.
A háttérben CH-47-esek, középtájt UH-1-esek, alul H-13-asok.

Egy légimozgékonyságú hadosztályban hivatalosan csaknem 15 ezer fő szolgált, de a hozzátoldott alegységektől és a veszteségektől függően ez a szám lehetett magasabb vagy alacsonyabb. Durván 1600 földi járművük volt, ami nagyjából a fele egy gyaloghadosztályénak, és a mozgathatóság érdekében egyes járművekből, illetve egyéb felszerelésekből kisebbeket vagy könnyebbeket használtak. 434 helikopter állt rendelkezésükre, vagyis a szükséges csapatrepülő-egységek szerves részét képezték a hadosztálynak. Ez nemcsak a gyors és rugalmas bevethetőséget segítette elő, hanem a gyors áttelepülést és utánpótlást is, illetve a gyors reagálást bármilyen harchelyzetre, sőt a saját alegységek légi támogatását is. Összességében tehát nemcsak taktikai, hanem stratégiai mozgékonyságuk is jóval felülmúlta a többiekét. 

Egy hagyományos gyaloghadosztály 10–15 ezer fővel, és csak nagyjából 100 helikopterrel működött, ezért igény szerint önálló csapatrepülő-egységeket csatoltak hozzájuk. Ennek érdekében a vietnami amerikai kontingens szárazföldi alakulatainál összesen körülbelül 16 csapatrepülő- és 5 légilovassági zászlóalj, illetve 140 önálló csapatrepülő-század tevékenykedett. A több zászlóaljat és századot összefogó csapatrepülő-csoportok pedig Dél-Vietnam adott körzeteiben koordinálták az ottani csapatrepülő-alakulatok tevékenységét, amelyek az ott folyó hadműveletekben vettek részt. 1966 májusában egyébként az összes, hadosztályhoz be nem osztott csapatrepülő-egységet az 1. csapatrepülő-dandár alatt egyesítették, mely 4200 gépet és 24 ezer embert foglalt magába.

 Az 1. csapatrepülő-dandár jelvénye

Egy lovassági hadosztály három csapatrepülő-zászlóaljat tartalmazott (amelyek neve kissé félrevezető, hiszen "squadronnak", vagyis szó szerint századnak hívták ezeket), mindegyik egy törzset és három lovassági századot ("troop") számlált, és esetleg pár önálló csapatrepülő-századot. Egy lovassági századba tartozott egy felderítő helikopterekkel felszerelt szakasz ("aero scout platoon"), egy csatahelikopterekkel rendelkező nehézfegyverzetű szakasz ("aeral weapons platoon"), illetve egy  szállítóhelikopterekkel ellátott légilövész-szakasz ("aero rifle platoon"). 

Egy gyaloghadosztály ezzel szemben egy saját csapatrepülő-zászlóaljat tartott fenn. Egy ilyen 3–6 különböző jellegű csapatrepülő-századot foglalt magába, illetve törzset, híradó, egészségügyi, karbantartó, repülésirányító és logisztikai szakaszokat. Egy század 2–4 szakaszból állt, mindegyikben 2–3 raj, egyenként 4–5 helikopterrel, illetve egy karbantartó-kiszolgáló szakaszból.  

A 170. és a 189. helikopter-deszantszázad gépei bevetésre készen
a Polei Kleng-i támaszponton, 1969 áprilisában

Nagy általánosságban a következőket lehet elmondani az alegységek kapcsán:  

A könnyű helikopter-századok, későbbi nevükön helikopter-deszantszázadok (“light” vagy “assault helicopter company”) 23 UH-1D/H szállító- és 8 UH-1C csatahelikopterből álltak. Feladatuk volt a csapatszállítás és -kivonás, az utánpótlás-szállítás, adott esetben a sebesült-kivonás, a felderítés vagy a repülő vezetési pont biztosítása, illetve a szállított csapatok fedezése és tűztámogatása. 

A nehézfegyverzetű századok (“aerial weapons company”) és a rakétavetős ütegek (“aerial rocket battery”; nem tévedés, tüzérségi feladatuk miatt ütegnek nevezték őket, bár itt is helikopterekről van szó) 12 csatahelikopterrel működtek. Előbbiek feladata a kísérés és a közvetlen tűztámogatás volt, utóbbiak pedig területtüzet biztosítottak. A cél nem a hagyományos tüzérség kiváltása, hanem a kiegészítése volt.

A közepes vagy támogató helikopter századok (“medium” vagy “assault support helicopter company”) egyenként 16 CH-47 Chinookkal és két megfigyelőhelikopterrel voltak ellátva. Katonák mellett nagy mennyiségű utánpótlást, hadianyagot és fegyverzetet fuvaroztak a kívánt helyszínekre.

A nehéz helikopterszázadok (“heavy helicopter company”) 4–5 CH-54-st számláltak. Szállítási manővereknél, illetve lelőtt légi járművek kiemelésénél jutottak szerephez. 

A légi mentőszázadok (“air ambulance company”) 24 UH-1-est tartalmaztak, a légi mentőosztagok (“air ambulance detachment”) pedig hatot. A sebesültek kiürítését és szállítás közbeni ellátását végezték, de harchelyzettől függően ez sokszor a szállítóhelikopterekre maradt. 

Az általános támogató csapatrepülő-századok (“general support aviation company”) 16 UH-1-sel, 10 felderítő helikopterrel és 6 OV-1 merevszárnyú géppel működtek. 

Vegyes összetételűek voltak a légilovassági századok (“air cavalry troop”) is, hiszen 8 UH-1 mellett még 11 AH-1 csatahelikopter és 10 OH-6-os megfigyelő szolgált itt.  

Gyalogosok szállnak le egy CH-47 farokrámpáján

A lovasságiak gyalogsága annyiban tért el a hagyományostól, hogy eleve kapott kiképzést légimozgékonyságú harcászatból, ezenfelül valamivel könnyebben volt felszerelve, hogy gyorsabban tudjon mozogni, és könnyebben lehessen szállítani. Három dandárba rendezve kilenc gyalogzászlóaljjal rendelkeztek (a 101. hadosztály tízzel), de még egy tüzérzászlóaljat is kaptak. A leszállási övezetek kiválasztására és ellenőrzésére pedig eleinte léteztek előőrsök (“pathfinders” – zászlóaljanként egy raj), de az egyre gyakoribb és egyre gyorsabb lefolyású légimozgékonyságú műveletek folytán egyre kevésbé volt rájuk igény eredeti funkciójukban, ugyanakkor légiirányítóként később is hasznosnak bizonyultak tűztámogató bázisokon vagy leszállóhelyeken. 

Ami a tengerészgyalogságot illeti, vietnami alakulataiknál minden repülőeszköz az 1. tengerészgyalogos repülőwing (1st Marine Aircraft Wing) alá tartozott. Parancsnoksága Da Nangban állomásozott, a nagyobb helikopter-támaszpontok pedig Phu Baiban, Ky Hában, illetve Da Nang mellett, a Márvány-hegységben álltak. Három merevszárnyúakból és két helikopterekből álló tengerészgyalogos repülőcsoport (“marine aircraft group”) állomásozott az országban. Egy-egy ilyen három vagy több osztályt tartalmazott, bennük egyenként 6–8 helikopterrel, melyeket 2–4 gépes rajokra osztottak. A különböző egységeket 13 havonta rotálták Japán, a 7. flotta és Vietnam között.  

Tengerészgyalogosok és egy felemelkedő CH-34

Közepes helikopterszázadaik 24 CH-34-gyel, később 21 CH-46-ossal voltak ellátva. A nehéz helikopterszázadok 18 CH-53-ast számláltak. A megfigyelőszázadok eleinte O-1 Birddog merevszárnyas gépeket használtak, később OV-10 Broncókat. A könnyű helikopterszázadok UH-1E helikoptereket kaptak, melyeket időnként felfegyverezve vettetek be, de megfigyelésre, kísérésre és mentésre is használták őket. 1969-től AH-1 Cobrákat is alkalmaztak, ami azért volt fontos újítás, mert a tengerészgyalogságnál eleinte ódzkodtak a csatahelikopterek bevetésétől (sőt eleinte még a szállítóhelikoptereik felfegyverzésétől is), és inkább saját vadászbombázóik közeltámogatását erőltették, ami viszont nem volt mindig megoldható, illetve a lassú szállítóhelikopterek kísérését nem biztosította. 

Egy Sea Stallion hozza az erősítést a tengerészgyalogosoknak

A szárazföldiek légimozgékonyságú vegyes alakulataihoz valószínűleg a tengerészgyalogság különleges partraszálló különítményét ("Special Landing Force") lehetne leginkább hasonlítani: ez egy 1100 fős zászlóalj-harccsoportból és egy 350 fős közepes helikopterszázadból állt. A kétéltű készenléti csoportok ("Amphibious Ready Group") részeként a flotta hajóin állomásoztak. Helikoptereik révén mind partraszálló, mind légimozgékonyságú akcióban bevethetők voltak, vagyis nemcsak a partvidéken, hanem a szárazföld belsejében is.  

A következőkben a taktikáról és a  legénységről lesz szó, de előtte egy lovassági altábornagy emlékeiről olvashatunk. 

A sorozathoz felhasznált források:
• A Soldier Reports (írta: W.C. Westmoreland; Dell 1980)
• Assault from the Sky: Marine Corps Helicopter Operations in Vietnam (írta: Dick Camp; Casemate 2013)
• Chickenhawk (írta: Robert Mason; Corgi Books 1985)
• Gunslingers In Action (írta: Lou Drendel; Squadron/Signal 1974)
• Guts 'n Gunships – What It Was Really Like To Fly Combat Helicopters In Vietnam (írta: Mark Garrison; magánkiadás 2015)
• Helikopterek (írta: Andy Lightbody és Joe Poyer; Victoria 1993)
• Hunter-Killer Squadron: Aero-Weapons, Aero-Scouts, Aero-Rifles Vietnam 1965–1972 (szerkesztette: Matthew Brennan; Presidio 1990)
• Marines and Helicopters 1962–1973 (írta: William r. Fails alezredes; History and Museums Division Headquarters, USMC, 1978)
• Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
• Snake Pilot – Flying the Cobra Attack Helicopter in Vietnam (írta: Randy R. Zahn; Potomac Books 2003)
• Strange Ground: Americans in Vietnam, 1945–1975, an Oral History (szerk: Harry Maurer; Ingram 1998)
• The US Marine Corps since 1945 (írta: Lee E. Russell; Osprey 1992)
• US Army Uniforms of the Vietnam War (írta: Shelby Stanton; Stackpole Books 1989)
• US Helicopter Pilot in Vietnam (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2008)
• Vietnam Airmobile Warfare Tactics (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2007)
• Vietnam Studies: Airmobility 1961–1971 (írta: John J. Tolson altábornagy; Department of the Army, 1999)
• Vietnam: US Uniforms in Colour Photographs (írta: Kevin Lyles; Europa Militaria 1992)
• www.militaryfactory.com/aircraft