Hobby Boss 1:35 

A PBR mellett még egy vietnami makett, amivel régóta szemeztem. Egészen pontosan 1991 óta, amikor életem első Verlinden-katalógusát begyűjtöttem. A belga cég akkoriban még egyedüliként és műgyantából gyártotta a típust, de az ezredforduló után szerencsére fröccsöntve is kiadásra került a Hobby Boss jóvoltából. 

A Cadillac Gage gyártmányú páncélautó az amerikai hadsereg katonai rendész alakulatai számára készült a hatvanas évek elején. Kétéltű kialakítású és négykerék-meghajtású volt, jó terepjáró képességgel, illetve úton 100 km/órás sebességgel bírt. Páncélzata speciális acélötvözetből készült, üres tömege ezért 7 tonna felett volt, ami többször okozott műszaki problémákat. Többféle alváltozatot gyártottak, létezett például nyitott küzdőterű, illetve 90 mm-es löveggel ellátott toronnyal szerelt is (a Hobby Boss egyébként többet is gyárt ezek közül). Vietnamban 1967-től alkalmazták, először a helyi, később az amerikai erők, számos fegyverzetvariációval. Míg a dél-vietnami hadsereg főleg felderítő szerepkörben és vidéki milíciák támogatására használta, az amerikaiak inkább bázisvédelemben, konvojkísérethez, illetve városi harcok során. Kétfős személyzete mellett még tíz embert szállíthatott. Bár a gyakorlatban bevált, viszonylag kis számban és rövid ideig állt rendszerben az amerikai erőknél, ugyanakkor itt-ott még a nyolcvanas években is használtak néhány példányt (reptéri járőrözésre vagy  SWAT-járműként), de lőtereken is felbukkant, igaz, ott céltárgyként. Több más állam is használatba vette (például a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Jamaika vagy Venezuela). Modern utódja a külsőre igen hasonló M-1117 páncélautó, mely Irakban és Afganisztánban látott akciót. 

A Hobby Boss terméke már dobozbontás után is nagyon meggyőző. Halványszürke és átlátszó alkatrészek, illetve fekete gumiabroncsok, plusz egy apró maratott lap és fémlánc. A kidolgozás szép, és ahogy nekikezdtem az építésnek, úgy szaporodtak a pozitív benyomások is. Egyrészt az volt az érzésem, hogy a gyártó nem vitte túlzásba a bontást: előre átgondolták, hogy milyen darabokat kell külön fröccsönteni és miket nem. Másrészt az illeszkedés majdhogynem tökéletes, így az összeállítás tényleg élmény. A fröccsöntési színvonalnak köszönhetően a kisebb darabokat is nyugodtan fel lehet használni, és a puha, jól faragható alapanyag okán a sorjázás is viszonylag könnyen megy. Mert pár alkatrészen azért találunk sorját is… 

Először a belső térrel kell foglalkoznunk. Ez összességében inkább jelzésszerű, kivéve talán a vezetői résznél, ahova rendesen be is lehet látni, ha az itteni nyílásokat megnyitjuk. Akit komolyan foglalkoztat a küzdőtér részletezése, annak bizony feljavítókat kell beszereznie, de legalábbis el kell merülnie a szakirodalomban (már csak azért is, mert a színek kapcsán a gyári rajz lényegében semmit nem árul el). Én a vezetői nyílásfedők kivételével mindent fixen ragasztottam be, ez utóbbiak egyelőre csak a helyükre vannak nyomva. Egyébként e téren találtam a kevés negatívum közül az egyiket: pont a torony nyílásfedele gyárilag csak zárva építhető be, vagyis aki ezt meg akarja nyitni, annak lesz egy kevés munkája vele. Nem értem, a Hobby Bossnál miért nem szántak még egy kis időt erre a tervezésnél, amikor minden másik nyílászárónál adva van a lehetőség (még ha ez utóbbiak belső oldalán csúnya beszívódások is találhatók). Ugyanez vonatkozik a két harmincas géppuskát befogadó védőpajzsra is, mely rögzítés után már nem mozgatható fel-le, pedig az ilyesmit már negyven évvel ezelőtt tudták biztosítani a makettgyártó cégek.

A kerekekhez kapott gumiabroncs elég egyszerűcske. Én azonban kéz alatt szereztem be a makettet, s vele együtt kaptam a Legends műgyanta kerékkészletét. A kidolgozás szép, és még a gyári feliratok is megtalálhatók a darabokon, viszont az öntőcsonk eltávolítása helyén elég nehéz feladat a futófelületet házilag pótolni. Ez elsőre nem lenne baj, hiszen azt gondolhatnánk, majd úgy forgatjuk felragasztásnál, hogy ne látszódjon, vagyis lefelé fordítjuk. Nos, azért nem teljesen, mert a gyártó nem figyelt arra, hogy ez esetben a gumifelületen található jelzéseket talán mindegyiknél máshova kéne picit helyezni, hogy természetesebb legyen az összhatás. Minimális mozgástere marad tehát a lusta makettezőnek, de ahogy a képeken látni, végül is hellyel-közzel megoldható ez a probléma is.  

A műgyanta kerekek felrakása egyébként igényel némi igazítást. Ennek érdekében marógéppel először némileg kitágítottam a felni belső nyílását, hogy a tengelyhez gond nélküli illeszkedjék, de a felragasztás csak később, a festés után következett. Sajnos a futómű okozott még mást gondot: egyrészt a C12 és C26 alkatrészeken a testhez történő illesztést elősegítendő vannak kiemelkedések, melyek szerintem csak nehezítik azt, ezekből valamennyit lemartam, másrészt a felfüggesztésen (C22, C24, C6, C8) a tengelyt közrefogó rész fenekéből le kell néhány milliméternyit marni vagy vágni. Ellenkező esetben a négy B18-as darabot nem tudjuk majd a helyükre ragasztani. Erre sajnos késve jöttem rá, ezért szét kellett szednem a majdnem kész futóművet, és utólag bűvészkedni ezen a területen.  

Az átlátszó darabok (vagyis a kitekintő nyílások üvegezése) annyiban könnyítik meg a munkánkat, hogy kívülről kell őket a helyükre ragasztani. Ezt megelőzően természetesen maszkoltam az átlátszón maradó felületeket (ami a határozott mélyítésnek hála nem nehéz feladat). Az átlátszó keretre egyébként felkerült pár olyan alkatrész is, amelyeket nem értem, miért oda tettek, de mindegy. A maratott lapocska a lámpavédő dróthálót tartalmazza, illetve kapunk még egy fémláncot. 

Mikor a fő részegységek összeálltak, maszkoltam a belső tereket, vagyis a nyílásokat zsepivel és vattával tömtem el, majd középszürkével alapoztam le a külső felületeket. Utána a Vallejo vietnami olajzöld színmodulációs készletét vettem elő, melyet már a PBR-nél is használtam. Több nekifutásra is szükség volt, mivel a szórópisztoly továbbra is okoz néha kellemetlen meglepetéseket (a megoldást általában a gondos és mindenre kiterjedő tisztítás jelenti). A zöld felületek után a Gunze gumiszínével lefújtam az abroncsokat.  

Vékony réteg fényes lakk következett, majd a matricázás. A jelzésekkel nem volt gond, nagyon szépen felsimultak a felületre. Utána mattlakkozás jött. A koptatást a MiG Productions koptatás színével és egy vékony ecsettel végeztem. A MiG effektszíneit is felhasználtam a panelek és szegecsek körül. A sarazást a Humbrol régi sárszínével csináltam, egyes részeken visszamosva, majd újra átkenve. Ezenfelül a MiG Vietnam Earth pigmentjét alkalmaztam, melyet egyes panelek szélénél, illetve az abroncsokon vagy az alsó felületeken vékony ecsettel terítettem szét. (Ez utóbbi technika nekem még új, és egyébként a másik készülő makettemen, az M-41-esen már valamivel jobban sikerült kihasználnom.) A visszapillantó tükröket egyébként csak a lakkozás végeztével, a maszkolás eltávolítása után ragasztottam fel. 

A jármű színe kapcsán egyébként megjegyzendő, hogy nemcsak olív, hanem kék színben is alkalmazták ezeket a dögöket. Bár a többitől jobban elüt ez utóbbi, nekem valahogy mégis szimpatikusabb volt a zöld festés, szóval ennél maradtam. Variálási lehetőséget nyújt a fegyverzet is, hiszen egyes példányok tornyára még pluszban felszereltek egy 50-es géppuskát. Jómagam eltekintettem ettől, elsősorban azért, mert a viszonylag kis tornyon számomra nagyon otrombán fest egy ekkora fegyver, kellemetlenül megbontja az eredeti jármű testének egyensúlyát, másrészt pedig azért, mert a készlet nem is tartalmazza az ehhez szükséges alkatrészeket. A gyártó minimális munkával ezt is mellékelhette volna, ha már kimondottan vietnami változatot is készített.

Negatívumai ellenére az M-706-os egy szépen összeállítható és szerintem kimondottan karakteres kis jármű, pláne vietnami viszonylatban. Diorámákhoz is jól használható, és elárulhatom, én is gondolkodom azon, hogy egyszer beillesszem mondjuk egy saigoni életképbe. Majd meglátjuk.