Az őserdőtől az ausztrál külvárosokig

Három évvel ezelőtt, az ANZAC-kontingenst bemutató cikksorozat részeként kellett volna erről a könyvről írnom, de végül valahogy elmaradt a dolog. Most, a Danger Close című film apropóján azonban megragadom az alkalmat, és végre beszámolok erről a kötetről.

A mű szerzője, Michael Caulfield zenész, zeneszerző, illetve filmproducer. Ez utóbbi minőségében elmerült nemcsak a vietnami konfliktus, hanem a tágabb ausztrál hadtörténet témájában is. Ennek eredményeként nevéhez több dokumentumfilm, illetve könyv fűződik, köztük ez is, mely már alcímében is jelzi, hogy nem kizárólagosan a katonák világát akarja bemutatni, hanem a hátország életét is, sőt az egész korszakot, méghozzá bevallottan ausztrál szemmel.

Sikerrel is járt. Olvasmányos, mit ne mondjak, élvezetes, sokszínű, tiszteletteljes és (mindkét oldal irányában) kellően kritikus, amit letett az asztalra. Ráadásul mesteri (talán leginkább a modern dokumentumfilmes módszereket idézőt) szerkesztői munkával biztosította, hogy a szöveg akkor se essen szét, amikor csapongani kezd a megtörtént események, a jelenkor és a személyes visszaemlékezések között: ez a stílus leginkább a szintén ausztrál Les Carlyon Gallipoli című kötetére emlékeztet, és itt is remekül működik. És hogy valóban minden fontos dologra kitérhessen, egy rövid bevezető után ott kezdi a történetet, ahol a résztvevők számára is kezdődött: a negyvenes-ötvenes években, mikor a későbbi katonák többsége született és felcseperedett. Megismerhetjük az ő ifjúságukat, a formálódó hidegháborús politikai viszonyokat és szövetségeket, illetve az ausztrál nemzeti érzelmeket, melyeket igencsak felkorbácsolt a sorozás bevezetése és a háború köztudatban elfoglalt képének változása. Szóba kerül még a katonák vietnami életmódja és harcmodora, a tábori élet vagy a hazatérés problematikája. Nagyobb ütközeteik közül csak egyet, a Long Tannál vívott összecsapást részletezi a szerző, de azt kimerítő és emlékezetes alapossággal. Mindehhez persze a személyes hangok nélkülözhetetlenek; ő maga több mint száz interjút készített, de számos hangfelvételt is meghallgatott, melyekből bőségesen idéz.

"Vietnam volt Ausztrália leghosszabb háborúja, és ezt próbáltuk mind közül a leginkább elfelejteni. De nem jött össze. Ez számunkra a politikai és katonai katasztrófa jelképe, és minden újabb konfliktus, amelyben szerepet vállalunk, új életet lehel ebbe a régi kísértetbe. A kérdés elkerülhetetlenül felmerül, akár Szomália, akár Ruanda, akár Irak esetében. A vietnami háborúval kapcsolatos megosztottság és elégedetlenség újra és újra a felszínre kerül.
Hogy a nyavalyába történhetett ez meg? Nem csak arról van szó, hogy jó emberek haltak meg ok nélkül egy ostoba háborúban, mert Isten a megmondhatója, ilyesmi történt már velünk korábban is, de sikerült az áldozatvállalást és a vereséget amolyan nemzeti hitté formálnunk. És nem azért volt, mert olyan országba küldtük a katonákat, amely nem fenyegetett minket – az ilyesmi már korábban sem állított meg minket. Ez a háború más volt. Míg tartott, mélyen belevágott a nemzet lelkébe, hogy aztán félredobjuk, elválasszuk a dicsőség fényétől, mely bearanyozza Gallipoli, Tobruk, Kokoda és Kelet-Timor emlékezetét.
Talán azért van ez, mert a vietnami háború több százezer ausztrált szólított ki az utcákra, hogy tiltakozzanak ellene. Vagy talán mert családok és barátok szakadtak szét a háborúval és a sorozással kapcsolatos elkeseredett viták során. Vagy mert a politikáról kiderült, hogy a megfelelési kényszer és a megtévesztés hitvány mestersége, ahogy mindig is gyanítottuk.
A végén mégis maradt egy keserű részlet, mely elválasztotta ezt a háborút a többitől: az első és utolsó olyan időszak, amikor az ausztrál katonákat saját nemzetük gyalázta, amiért zászlóink alatt hadba vonultak.
De akármi is volt az ok, Vietnam mint korszak, mint emlék még mindig olyan, akár egy robbanótöltet, mely óvatlan kezekben hirtelen robbanást okozhat.
Mikor a második világháborús nemzedék a háborúról beszél, nincs kétség, melyik háborút értik alatta. A konfliktus teljes hatéves időtartama besűríthető egyetlen szószerkezetbe, akár a frontról, akár a hátországról beszélnek. A különböző élmények, az összes tragédia, fájdalom, a rossz és jó emlékek mind egységet alkotnak.
De nekünk kétféle vietnami háborúnk van. Az egyikben az olyanok harcoltak, mint az én Charlie barátom, a másikat viszont növekvő elégedetlenséggel az otthon maradottak figyelték. És ez a mai napig így van."

Ahogy a fentiekből kiolvasható, áttekintő munkaként és a korszak megidézéseként mindenképp ajánlható könyvről van szó. Akit kifejezetten az ANZAC hadszervezet, a felszerelés, esetleg az általuk vívott csaták technikai részletei érdekelnek, annak mást javasolnék, ám áttekintő olvasmánynak egyszerűen kiváló. Az ausztrál szerepvállalással kapcsolatos posztok megírása közben jómagam leginkább erre a kötetre támaszkodtam. Értékét emeli, hogy nyolc oldal fekete-fehér képmelléklet egészíti ki, mely a kevésbé ismert téma tudatában persze lehetne bőségesebb, de így is jól használható. Beszerzése viszont ma már inkább csak aukciós oldalakról lehetséges.

The Vietnam Years: From The Jungle To The Australian Suburbs
Írta: Michael Caulfield
Hachette Australia 2009
510 oldal