A Vietnami Néphadsereg 4.

Fegyverzet és felszerelés

Egy-egy hadsereg bemutatásánál nem mehetünk el szó nélkül az alkalmazott fegyverzet és felszerelés mellett, hiszen ezek is jelentősen befolyásolják a katonák teljesítményét. Természetesen a Vietnami Néphadsereg esetében sem teszünk kivételt.

pavn_troops_1.jpg

Az észak-vietnami felszerelés legjellegzetesebb darabjai az egyszínű egyenruha és a trópusi sisak voltak

Az észak-vietnami katona vászon egyenruhája egyszerű kialakítású volt, északi gyárakban vagy varrodákban, illetve Kínában, a Szovjetunióban, esetleg Bulgáriában készült. Az ing két zárható mellzsebbel bírt, a kézelőn gombbal vagy anélkül. A nadrágra két mellső zseb, illetve egy vagy két farzseb került, derékrészébe összehúzó zsinór, szárára pedig néha szűkítőgomb. A ruha színe eleinte sötét drapp volt, ezt később felváltotta a sokféle árnyalatban gyártott olajzöld, de főleg a légvédelmi alakulatoknál a sötétkék is gyakran látható, illetve a milicistáknál a középkék, a világosszürke vagy a barna.

pavn_illustration.jpg

Észak-vietnami katonák 1968 körül. A gyalogság egyenruhája általában olajzöld  volt, de a légvédelmi egységeknél a sötétkék is gyakori volt. A szélső figurákon látható a sárga sál, illetve karszalag, mely színével az azonosítást segítette adott napokon. A bal oldali az RPG-2-höz gyártott speciális hátizsákot viseli, míg a jobb oldali a hagyományos változatot, az AK-hoz való tártartó mellényt, illetve NDK gyártmányú, esőmintás oldaltáskát, továbbá kínai gránáttároló zsebet.

Létezett könnyű, derékig érő, négyzsebes, olívzöld pamut zubbony is, de ritkán használták, nem úgy, mint a gyapjúpulóvert, mely hűvösebb időjárásban vagy éjszakai pihenésnél nagyon hasznos volt. A parasztokra és a gerillákra jellemző, egyszerű fekete vagy kék „pizsama” jellegű öltözék is a felszerelés részét képezte: ezt pihenőben, táborban, esetleg a lakosság közé vegyülve álcaként hordták. Mivel a ruhaellátás sokszor akadozott, ezért a zsákmányolt ruhadarabok viselése sem volt ritka.

pavn_tropical_helmet.jpg

Trópusi sisak

A fejfedők között a legjellegzetesebb a merev vázzal ellátott, szövetborítású trópusi sisak volt. Oldalanként két szellőzőnyílással, állítható fejpánttal és műbőr állpánttal látták el. A monszunidőszakban esőkabátból kivágott anyaggal vonták be, esetenként pedig álcahálóval és növényi álcával. Gyűrhető bozótsapkákat is használtak, illetve egyszerű (leginkább a második világháborús japán változatra emlékeztető) ellenzős sapka is létezett, de ez utóbbit délen nemigen lehetett látni. A kínai stílusú, szintén sildes “Mao-sapkát” inkább a Laoszban tevékenykedő katonák viselték, hiszen ott szempont volt, hogy ne különbözzenek a Pathet Lao gerillaerőitől, akik szintén ilyet hordtak. A szovjet vagy lengyel rohamsisakot főképpen a légvédelmi és tüzéralakulatoknál alkalmazták, bár a konfliktus utolsó éveiben a gyalogságnál is előfordult. És ha már fejfedők, említsük meg a frizurát is: a hajat a fejtetőn hosszabbra hagyták, oldalt és hátul viszont rövidre nyírták.

boots.jpg

Észak-vietnami bakancs

A leggyakoribb lábbeli a kínai vagy észak-vietnami gyártmányú, rövid szárú dzsungelbakancs volt. (Kinézetre leginkább a francia trópusi könnyűbakancsra hasonlított.) Talpa és orra gumiból, a felsőrész zöld, drapp vagy fekete vászonból készült. Könnyű, gyorsan száradó típus volt, de a bokát nem fogta elég erősen, ráadásul nagyon gyorsan elnyűtték. Emiatt komoly értéke volt az ellenségtől zsákmányolt lábbeliknek. Ugyanakkor nem egyedül cipőkre hagyatkoztak, ugyanis mindenki hordott magánál Ho Si Minh-szandált, melynek anyagát régi autógumikból is könnyen ki lehetett vágni. Emellett előfordultak civil szandálok, továbbá tábori használatra strandpapucsok is. 

sandals.jpg

Ho Si Minh-szandál

Alsóneműként az ágyékkötő, illetve a kincstári alsónadrág említhető; zoknit is kaptak, de sokan nem viselték. A nadrágszíj egyszerű vászonöv volt, csillagozott vagy csillag nélküli fémcsattal. Kínai támogatásból érkeztek műbőr övek is, de trópusi körülmények között ezek nem sokáig bírták. A katonák izzadságszívó kendőt is viseltek a nyakukban. Csakúgy, mint a déli gerilláknál, ezt sokszor azonosításra használták, adott napon adott színűt vagy mintájút viselve. 

pavn_rank_insignia.jpg

Az észak-vietnami közlegény gallérján
a ritkán látható rendfokozati jelvény

Léteztek rendfokozati jelvények, melyeket a galléron, tiszteknél pedig még a váll-lapon kellett volna viselni, de a fronton ezeket szinte mindig mellőzték, ahogy a fém fegyvernemi gallérjelzéseket is. A tiszteket a kívülállók sokszor csak pisztolytáskájukról, vagy a mellzsebükben sorakozó golyóstollakról ismerhették fel.  

pavn_troops.jpg

A jobbra, elöl álló katona zsákmányolt dél-vietnami tigriscsíkos inget visel, a jobb szélen álló pedig ugyanilyen mintás nadrágot. Ezeket leszámítva a csoport látható felszerelése kincstári darabokból áll.

A személyi felszerelés legfontosabb jellemzője az volt, hogy minimális: egyrészt a vietnami háborús gazdaság nem tudott volna kvázi “luxuscikkeket” is tömegesen előállítani (mint amilyen amerikai oldalon a gumimatrac volt), másrészt a VNH katonái túlnyomórészt gyalog közlekedtek, márpedig a felszerelést így mindenkinek magának kellett cipelnie. A holmikról nagy általánosságban elmondható, hogy egyszerű és praktikus kidolgozásúak voltak, ugyanakkor nem túl tartósak.

pavn_webbing.jpg

Az AK-47-hez, illetve az SZKSZ karabélyhoz használt tártartó mellények. A két, egymást keresztező vállpánt mellett még egy vízszintesen futó heveder fogta át a katona törzsét.

A személyi málha túlnyomórészt észak-vietnami és kínai eredetű volt (ez utóbbit az angol nyelvű szakirodalomban ChiComnak nevezik a “Chinese Communist” rövidítéseként), noha a keleti blokk egyéb országaiból érkező holmik is felbukkantak, nem beszélve a zsákmányolt felszerelésekről, így e téren hatalmas volt a kavalkád. Itt és most a rendszeresített darabokról lesz szó. A málhaöv zöld vászonból készült, és csillagos fémcsattal látták el. A kínai tártartó oldaltáska öt AK-tárat, plusz tisztító- és olajozókészletet tudott befogadni. A tártartó mellényből, mely két vállpánt és egy derékpánt segítségével volt rögzíthető a törzsön, kétféle létezett, az egyik tíz tártokot biztosított az SZKSZ karabély lőszeréhez, a másik általában három nagy zsebet az AK gépkarabély táraihoz és két kisebbet gránátokhoz, tárazatlan lőszerhez vagy fegyvertisztító készlethez. Létezett négydarabos vászon gránáttároló is, melynek külön vállpántja volt. A záráshoz fémpatentet, megköthető szövetpántot, fűzőpántot vagy fapecket használtak. 

canteen.jpg

Aluminiumkulacs; külön tok helyett vállon átvethető pántot kapott, de voltak katonák, akik zsákmányolt amerikai kulacstokban tartották

A kulacsok aluminiumból vagy műanyagból készültek és érdemes megjegyezni, hogy míg az amerikaiaknál a sisakhuzat és a repeszmellény szolgáltatott felületet a személyes hangú feliratoknak, addig a VNH-nál a fémkulacsba karcolgattak bele neveket, jelmondatokat vagy üzeneteket. Ezeket egyébként szintén zöld vászontokokban tartották, melyeket vállra vetve vagy a málhaövhöz rögzítve lehetett hordani. Nagy ritkán műanyag vizes tömlőket is használtak. A kínai vagy szovjet gyártmányú gyalogsági ásó is elengedhetetlen volt, hiszen pihenőnél mindig be kellett ásniuk magukat. Emellett bozótvágó kés és sarló is volt a rajoknál (ezek sokszor durva fémdarabokból lettek kikovácsolva a tábori fegyverjavító műhelyekben), amelyeket nemcsak a dzsungelt járva, hanem táborhely kialakításánál, illetve földművelésnél is tudtak használni. Rövid pengével ellátott tábori kést is sokan hordtak magukkal, míg a harci kés nem volt jellemző. 

rucksack.jpg

VNH-hátizsák

A vászon vagy pamut hátizsákok jó része Kínában vagy Csehszlovákiában készült. Ezek egy nagy belső térrel és kettő-öt külső zsebbel rendelkeztek. (Az amerikai trópusi hátizsákot állítólag ez a típus is inspirálta, ami kialakítását látva valószínű. Még érdekesebb, hogy egyes amerikai tengerészgyalogosok a vietnami zsákot favorizálták, mivel könnyebb, gyorsabban száradó és jobban pakolható volt a régi 1944-es kenyérzsákjuknál.) A fedősapkát két hevederrel lehetett lezárni. Ebben kapott helyet a katona személyes felszerelése: egy rend tartalék ruházat, takaró, szúnyogháló, tisztálkodó készlet (fogkefe, fogkrém,szappan, fésű), fémbögre, rizsestál és evőpálcika és így tovább. Szintén ebben vagy a katonák törzsén átvetve hordták a hosszúkás műanyag ételhordó zsákot, amelyben akár öt napra elegendő rizs is elfért. Egyszerű és hatékony módja volt ez a rizsszállításnak, ám trópusi viszonyok között az ebben tárolt élelem gyorsan megrohadt. Fontos kiegészítő volt még a katonák felsőtestére vagy bokájára akció előtt felerősített kötélhurok; ha elestek vagy súlyosan megsebesültek, bajtársaik ennél fogva könnyebben ki tudták őket húzni a veszélyzónából. Emellett hordtak magukkal növényi alapanyagokból (nádból, bambuszból) vagy drótból font álcakeretet, mely fejfedőre, hátra vagy hátizsákra szíjazva növényi álca rögzítését és viselését tette lehetővé.

camo_device.jpg

Álcakeret

Az esőköpeny sokszor nem volt egyéb, mint egy szögletes nejlonlap, melynek két sarkát hordáshoz összecsomózták. Ezt gyakran használták menedéképítésnél, illetve derékaljnak vagy takarónak. A pihenést még szúnyogháló és függőágy segítette. Utóbbiak közül némelyik egyszerűen zsákmányolt ejtőernyő anyagából lett kivágva. 

pavn_troops_in_mountains_1969.jpg

A néphadsereg katonái a Truong Son-hegységben, Quang Binh tartományban, 1969-ben. Némelyik trópusi sisakot visel, mások sildes sapkát. Jól látható a szögletes nejlonlapból készült egyszerű esőköpeny.

A VNH fegyverzete eleinte a franciáktól örökölt, illetve a kínaiktól és szovjetektől kapott haditechnikán alapult. Emiatt számos, különböző űrméretű és típusú kézifegyver került hozzájuk, ami logisztikai rémálom volt. Akadtak ezek között a második világháborúban zsákmányolt német ismétlőpuskák, a kínai nacionalistáknak átadott amerikai karabélyok, vagy éppen francia géppisztolyok. Minthogy a szovjet és kínai támogatás a hatvanas évek első felében egyre jelentősebb lett, a standardizált fegyverzet kérdése is egyre kevésbé okozott problémát, és ezt ellenfeleik is egyre többször érezték meg. Így lett a gyalogság legfontosabb kézifegyvere az SZKSZ karabély és az AK-47-es gépkarabély (illetve ezek kínai másolatai).  

mg34_in_vietnam.jpg

Második világháborús német MG34-es géppuska légvédelmi irányzékkal észak-vietnami szolgálatban

Az SZKSZ a második világháborús szovjet hadiipar terméke volt. Rövid, 3,85 kilogrammos félautomata karabély, mely tíz lőszeres belső tárral és a cső alól előrehajtható szuronnyal bírt. Bár ez a tárkapacitás, illetve a töltőkeretes tárazási megoldás a hatvanas években már nem volt korszerű, összességében tartós, megbízható és könnyen karbantartható eszköznek bizonyult, ráadásul 7,62x39 mm-es lőszere megegyezett az AK-hoz és az RPD golyószóróhoz használttal. Kínai megfelelőjét 56-os típusként emlegették, ugyanúgy, mint az AK esetében. 

pavn_staged_photo.jpg

Ezen a beállított felvételen jól látható az SZKSZ karabély (balra),
illetve az AK-47-es (jobbra)

Az AK-47 (illetve kínai változata, az 56-os típus) hasonlóan megbízható és elnyűhetetlen fegyver volt, de ezzel már harminc lőszeres tárból, szelektíven lehetett tüzelni. 4,9 kilogrammos súlyával és hosszú tárával valamivel nehézkesebb volt a használata, viszont tűzereje önmagáért beszélt, és több példányon is helyet kapott az előrehajtható bajonett. Később az AKM, a bolgár AMD vagy az észak-koreai 58-as típus is feltűnt az északi katonák kezében, sőt kis számban még a csehszlovák Vz.58-as gépkarabély is. Ebben a kategóriában néha zsákmányolt M-16-osokat (saját szóhasználatukkal “fekete puskákat”) is használtak, de mindenki jobban ragaszkodott a keleti vasakhoz. 

rdv_militia_couple.jpg

Észak-vietnami milicista pár, vállukon a régi Moszin-Nagant

A milicisták, illetve a támogató alakulatok tagjai sokszor be kellett, hogy érjék a Moszin-Nagant M1944 ismétlőpuskával. 7,62x54 mm-es lőszert tüzelt, tárkapacitása öt lőszer volt, és levehető vagy előrehajtható bajonettel rendelkezett. Géppisztolyok is akadtak az arzenálban, leginkább a K50 típusjelű típus, amely a kínai 50-es típus másolata volt, amely viszont a szovjet PPS-41 kópiája. Ez 7,62x25 mm-es lőszert tüzelt.

training_w_pps.jpg

Vietnami tiszt milicistáknak oktatja a PPS-41 géppisztoly használatát

Maroklőfegyvert szinte csak a tisztek viseltek, elsősorban 7,62x25-ös szovjet Tokarev TT-33-ast (kínai változatban az 51-es és 54-es típust). A szintén szovjet Makarov PM (59-es típus) is felbukkant néha, de ritkán. Zsákmányolt amerikai Colt 45-ösök ennél gyakrabban fordultak elő.  

Kézigránátból rengeteg féle állt rendelkezésre, szovjet, kínai, vietnami, amerikai, illetve francia darabok is. Az 59-es típusú kínai nyelesgránát volt talán a legismertebb, amely viszonylag korlátozott repeszhatással és megkérdőjelezhető megbízhatósággal dicsekedett, viszont nyele révén jóval kiszámíthatóbban tudták dobni, sőt, ami az alacsonyabb termetű katonáknál még szempont, messzebbre.

pavn_lmg.jpg

RPD golyószóró

Könnyűgéppuskaként leginkább az RPD golyószórót (kínai változatban megint csak 56-os típus) alkalmazták, mely a már említett 7,62x39 mm-es lőszerrel működött. A kezelő a villaállványra letámasztva, vagy akár vállból is tüzelhetett vele. Az RPK, vagyis az AK-47 nehezebb csővel és villaállvánnyal ellátott változata a késői időszakban vált elérhetővé. Előfordult még a régebbi Gyegtyarjov golyószóró is. Az akkor már negyvenéves fegyver 47 lőszeres dobtárból 7,62x54 mm-es lőszert tudott eregetni. Ez a kapacitás a modern hadviselés elvárásainak már nem felelt meg, de az alacsonyabb tűzgyorsaság miatt amúgy is “megfontoltabban” tüzeltek vele. Zsákmányolt, amerikai gyártmányú M-60-asok és a régebbi M1919-esek is előfordultak. Nehézgéppuskákat is alkalmaztak. A kerekes típusok közül az SG-43-as vagy 1910-es mintájú Maxim géppuskák (mindkettő 7,62x54 mm-es) láthatók legtöbbször a korabeli felvételeken, de az 1938-as DSK (12,7x108 mm-es) is fontos szereplője volt a harcoknak, amelyet számtalanszor használtak légvédelmi szerepkörben. (Ez utóbbit az amerikai katonák általában "ötvenegyesnek" nevezték, hogy megkülönböztessék a szintén 12,7 mm-es, vagyis ötvenes kaliberű M-2 Browning géppuskájuktól.)

pavn_dsk.jpg

A DSK géppuska irányzéka mögött

Mesterlövészpuskaként leginkább az optikai irányzékkal ellátott 1891M Moszin-Nagan ismétlőpuska, illetve később, kis számban a félautomata SZVD Dragunov került használatra, de zsákmányfegyvereket is alkalmaztak ilyen célra, például az amerikai M-1 Garand mesterlövészváltozatát.  

A szovjet és kínai gyártmányú kézi páncéltörő fegyverek fontos szerepet kaptak a VNH-erőknél, hiszen ezekkel valamelyest ellensúlyozhatták a szövetséges erők járműfölényét, illetve kiépített állások ellen is hatékonynak bizonyultak. A korai RPG-2 (kínai másolata az 56-os típus volt, vietnami verziója a B40) 85 mm-es, űrméret feletti robbanófeje jól bevált és nem mellékes, hogy a fegyver még töltött állapotban is csak bő négy és fél kilogrammot nyomott. Egyszerű mechanikus irányzékkal látták el és álló célpontokra akár 150 méteres távolságból is lehetett vele tüzelni. Utódja, az RPG-7 (kínai változata a 67-es típus, vietnami másolata a B41) pontosabb és kifinomultabb volt, ugyanakkor nehezebb (töltött állapotban majdnem 9 kilogramm). Akár fél kilométerre fekvő célpontot is ki lehetett vele iktatni, amihez már optikai irányzék dukált. 

rpg.jpg

Az AK-hoz hasonlóan az RPG-t is széles körben alkalmazták a hidegháború és az azt követő korszak hadszínterein

Az amerikai Claymore kínai megfelelője, a DH-10 irányított repeszakna nemcsak lesállásoknál vagy csapdáknál jött jól, hanem támaszpontok drótakadályainak megbontására is használták. Botlódróttal vagy távirányítással is működésbe lehetett hozni és az 1,79 kilogramm tömegű TNT 450 repeszdarabot repített ki. A Bangalore-torpedóhoz hasonlatos csőtöltetek ugyancsak szerephez jutottak ilyen akcióknál. 

pavn_at_rest.jpg

A bal oldali katonánál levő M-79-es zsákmányfegyver: a VNH-nál nem használtak gránátvetőt, de a nagy számú RPG ellenére számukra is hasznos eszköznek bizonyult.

A nehézfegyverek is komoly jelentőséggel bírtak, hiszen a VNH alakulatai a korai években hagyományos tüzérségi támogatást csak ritkán, légi és páncélos támogatást szinte sosem kaptak. A legfontosabb támogató eszközök az aknavetők voltak, melyek szétszerelve könnyen szállíthatók voltak pár ember által. A 60 mm-esből használták a kínai 31-es és 63-as típusokat, az amerikai M-2-t és M-19-et és a francia M1935-öst, a 81 mm-esből az amerikai M-1-est és M-29-et, illetve a francia M1931-et, míg a 120 mm-esből a szovjet HM43 (vagy annak kínai kópiája, az 55-ös típus) állt rendelkezésre. A kisebb űrméretűeket századszinten osztották be, a nagyobbakat zászlóalj- és ezredszinten. 

pavn_82_mm_mortar.jpg

Aknavető tüzelőállásban

Szintén a tüzérséget váltották ki a rakéták. A leggyakrabban említett típus a szovjet 122 mm-es volt, eredeti nevén a DKZ-B. A háromlábú állványán elhelyezett, durván két és fél méteres vetőcsövéből volt útnak indítható a nagyjából 19 kilogramm robbanóanyagot tartalmazó rakéta, amely 15 kilométeres lőtávolsággal rendelkezett. Nagyobb katonai létesítmények és városok ellen vetették be (például a ‘68-as Mini-Tet idején, mikor településeket bombáztak vele). Ebbe a kategóriába tartozik még a kínai 107 mm-es és a szovjet 140 mm-es rakéta, amelyeket szimpla és kötegelt vetőcsőből is ki lehetett lőni, ráadásul kisebb tömege révén könnyebb volt szállítani is. 

dkz.jpg

DKZ-B rakétavető

Hátrasiklás nélküli lövegeket is alkalmaztak. Ezeket a közvetlen irányzású és számos űrméretben (57, 73, 82 mm, stb.) készülő eszközöket tipikusan járművek, védművek és épületek ellen használták. Ebből is sokféle típus ment át a katonák kezén, többek között a szovjet SPG-9 és B-10, az amerikai M-20 és M-18, illetve a kínai 52-es és 56-os típus.

mgs_and_recoilless_rifles.jpg

Támogató század és fegyverei: nehézgéppuskák, aknavetők és hátrasiklás nélküli lövegek

A cikksorozat befejező része a tábori életről szól majd.

A sorozathoz felhasznált források:
A Soldier Reports (írta: W.C. Westmoreland; Dell 1980)
• Another Vietnam (írta: Tim Page; National Geographic 2002)
Armies of The Vietnam War 1962-75 I–II (írta: Philip Katcher; Osprey 1980, 1983)
Inside the VC and the NVA: The Real Story of North Vietnam's Armed Forces (írta: Michael Lee Lanning és Dan Cragg; Williams-Ford Texas A&M University Military History Series 2008)
Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
North Vietnamese Army Soldier 1958–75 (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2009)
The NVA and the Vietcong (írta: Kenneth Conbyo és Kenneth Bowra; Osprey 1998)
The Vietnam War – An Intimate History (írta: Ken Burns és Lynn Novick; Alfred A. Knopff 2017)
Uniforms of the Indo-China and Vietnam Wars (írta: Leroy Thompson; Blandford Press 1984)
Victory in Vietnam – The Official History of the People's Army of Vietnam, 1954–1975 (a Vietnami Hadtörténeti Intézet kiadványa; University Press of Kansas 2015)
Vietnam: The Definitive Oral History Told From All Sides (szerkesztette: Christian G. Appy; Ebury 2008)
Viet Cong and NVA Tunnels and Fortifications (írta: Gordon L. Rottman; Osprey)