Tamiya 1:35

Jól emlékszem, mikor kerültem először kapcsolatba ezzel a járőrhajóval. 1992 februárjában, mikor hazavittem életem első Tamiya-katalógusát, egy egészoldalas promóképen ott virított ennek a bárkának nem is egy, hanem két makettje, a cég egy évvel korábban megjelentetett új büszkesége. Akkor még kizárólag második világháborús készletekkel foglalkoztam, de már akkor nagyon megfogott. Eltelt pár év, majd évtized, végre a polcomra került a doboz, s mikor a folyami hadműveleteket bemutató cikksorozat írását elkezdtem, ennek is nekiláttam.

Bizony nincs könnyű dolga annak a makettezőnek, aki a Mekong-delta egykori gépszörnyeit akarja megépíteni. A választék ugyanis enyhén szólva is szegényes vagy nehezen beszerezhető. Rendelkezésre állnak mondjuk az Italeri/Revell-féle 1:35-ös LCVP és LCM rohamcsónakok, melyek módosított változatait, mind a franciák, mind az amerikaiak használták, de ezekhez átalakító készletekre vagy legalábbis részletes háttéranyagra van szükség. A Revell korábban 1:48-ban gyártotta a Swift Boatot (jelenleg sajnos nem kapható), de ezeken túl már csak az amerikai Masterpiece 1:35-ös gyanta szépségei említhetők: ez a cég aztán tényleg sokféle járművet gyárt ebből a korszakból (PACV, Swift Boat, ATC, stb.), de 150–200 dollár körüli darabárhoz hozzájövő posta- és vámköltségek miatt a hazai makettezők csak csillagászati áron tudnák beszerezni ezeket. A Tamiya PBR szerencsére megszakítás nélkül kapható, ráadásul a bő negyedszázados kor is jól áll neki. Nem is lehet véletlen, hogy annak idején épp ezt a típust választották, hiszen a folyami erők ikonikus járműve volt és több játékfilmben is feltűnt: a Rambo II-ben, a Jó reggelt, Vietnamban és A háború áldozataiban is látható, de a legmarkánsabb szereplése kétségkívül az Apokalipszis most volt, ahol kis túlzással “ő” a történet gépi főszereplője.

Mivel a típust már bemutattam egy másik cikkben, most hadd térjek rá rögtön a makettre. A testes doboz nem tartalmaz nagyon sok alkatrészt, de véleményem szerint kellő részletességet és logikus bontást kapunk, az illeszkedés pedig tamiyás módra példás. A hajó szerkezete sem igazán bonyolult. A kabin tetőszerkezetét érdemes külön összeragasztani és festeni, és nem kötelező a beragasztása, így akár összeállítás után is leszedhető, ezáltal hozzáférünk a kormányálláshoz.

Beszereztem az Eduard rézmaratott készletét is, bár utóbb úgy éreztem, kibírtam volna nélküle. Itt mondjuk a tapasztaltabb makettezők biztosan vitába szállnak velem, de úgy éreztem, több olyan alkatrész került a maratott lapokra, amikre nem igazán van szükség, mivel jelentősen nem dobnak a kész makett megjelenésén. A legnagyobb pofont az A31 alkatrész helyére kívánkozó darab adta: a mellső lőállás géppuskatartó keretéről van szó, mely már a hajlítás és az összeragasztás során is okozott kellemetlen pillanatokat, de a végső összeállítás során kiderült, hogy a géppuskák se passzolnak rendesen bele és így a hevedervezető sínek sem érik el a závárzatot. Ez volt az a pont amikor szépen szétszedtem ezt az egységet és visszabarkácsoltam a korábban levágott műanyag darabokat, illetve a maratott célkeresztet és a páncéllemezt  az eredeti keretre… Ezzel rövidre is zártam a kérdést.

A festés terén már nagyobb sikerélményeim voltak. Előzőleg megvásároltam a Vallejo hat festéket tartalmazó színmodulációs készletét (hivatalos nevén “US Vietnam Olive Drab”). Aki még nem hallott volna erről a festési eljárásról: lényege, hogy az alapszín felvitele után az adott felületeket ugyanazon színnel, de eltérő világosítással vagy sötétítésssel és árnyalattal fújjuk át. Például a hagyományos megvilágításban több fényt kapó vízszintes felületeket világosabb tónussal festjük. A készlet papírdobozának hátoldalán hat fotó segítségével a hat lépést is könnyedén követhetjük. Én mondjuk egy lépést szándékosan kihagytam, de így is elégedett voltam az eredménnyel. Utána egy réteg fényes lakk következett.

A koptatás kapcsán nagyon fontos részlet, hogy mivel a hajó eredetileg üvegszálas műanyagból készült és csak bizonyos részei tartalmaztak fémlemezeket, ennek megfelelően járjunk el. A Steel Masters folyóirat már említett vietnami különszámának vonatkozó cikkei használható fotókat tartalmaztak, illetve az Apokalipszis most néhány snittje is segített ebben a kérdésben. A fémfelületeket, főleg a peremeket tehát fémszürkével koptattam (ecset helyett elsősorban apró szivacsdarabkát használva), míg a műanyag részeket a Tamiya XF-18 (Sky, ami a valóságban halványzöldet jelent) színével szárazecseteltem. A bárka körbefutó pereménél ez különösen hangsúlyos volt, de a fedélzet egyéb részeit is bedörzsöltem kissé vele.

A mélyebben ülő részeket a MiG-széria különböző barnás bemosóival futattam be. Itt nagyon lényeges, hogy a fedélzetre felcsapódó víz, magával ragadva a felületekre került port és sarat összegyűlik a sarkokban és mielőtt felszáradna, barnás foltokat hagy maga után. Ezt igyekeztem óvatos bemosással visszaadni. Sajnos utófújásra szükség volt, mert a hígító itt-ott felszedte az alapréteget, ami a lakkozás ismeretében igen nagy pofátlanság volt a részéről… A hajótestet az orrnál és a tatnál ugyanúgy a Sky színnel koptattam, de barna és fehéres színnel is felvittem néhány megfolyás-nyomot.

A Tamiya a kor színvonalán ugyancsak kitett magáért a négy figurával. A pózok egy harcérintkezést idéznek, a kidolgozás pedig jó, sokkal jobb, mint több más készletüknél, pláne vietnami vonatkozásban. Ma persze már sokan inkább gyantafigurákat választanának, de akik a készlet alakjainál maradnak, azok se járnak rosszul, bár egyes fejek cseréjét érdemes megfontolni. Én egyelőre az elülső géppuskást és a kapitányt helyeztem fel, emellett egy álló, repeszvédőmellényt viselő gyantafigurát építettem, ez utóbbi fejét és barettjét egy régi Airfix Multipose-készletből szedtem. (Jó tudni, hogy a folyami erők tagjai a fekette barettet francia módi szerint, balra lehúzott peremmel viselték, ahogy a dél-vietnamiak is.) Tudom, hogy a legénység négy főből állt, de remélem, mindenki elhiszi, hogy a negyedik tengerész éppen lent van a fedélközben...

A készletben találunk mindenféle kiegészítőt: melegétel-tárolót, víztartályt lőszeres ládákat, kazettás magnót, benzines hordót, sőt, az átlátszó kereten még néhány palack is helyet kapott, melyekhez a matricalapon címkéket is mellékeltek. Én még a cseh PlusModel műgyanta termékéből (US Common Equipment Vietnam) is felhasználtam pár darabot, illetve a benzines hordókat egy régi Verlinden-készletből vettem. A fedélzeten rögzített felszerelés egyébként még nem teljes, ha sikerül beszereznem megfelelő minőségű holmikat, kiegészítem mással is, illetve egy barátom rámutatott, hogy ha már hajó, sokkal több kötelet kellene használnom... A fegyverek kidolgozása is szép, bár a gyantagyártmányok használata is megfontolható. A függőleges páncéllemezeken meredező géppuska, illetve gránátvető állványát mindenesetre szétvágtam és úgy ragasztottam vissza, hogy ne pont derékszögben álljanak. A csőtorkolatokat természetesen felfúrtam.

Mivel a Tamiya régebbi matricái elég vastag lakkréteggel készülnek, a hajó orrára szánt lajstromszámot inkább nem használtam, fel, a tetőre szánt fehér csillagot pedig egy régebbi Italeri-ívről szedtem. A zászló egy kettéhajtott papírszelet, sajnos nem a legélethűbb végeredményt adja. Ezek után már csak a négy darabból összeállítható és a típusjelet is prezentáló állványra kell ráhelyezni a hajót és kész is vagyunk.

A PBR igazi örömmakett, jellegéből adódóan pedig igazi unikum lehet vitrinünkben. Az építés igényel némi átgondoltságot, de komolyabb csapdák nincsenek benne, így a kezdő makettezőktől felfelé mindenkinek ajánlható. Bárcsak több hasonló, vietnami vonatkozású típus lenne a piacon…