Stalking the Vietcong (Stuart A. Herrington)

Többet ésszel, mint (tűz)erővel

A Phoenix-programmal kapcsolatos vizsgálódás közben kézbe vettem több személyes beszámolót is, köztük egy külön kötetet is. Írójának véleményét már idéztem a vonatkozó cikkben, mintegy ellenpontozva Frank Snepp, egykori CIA-ügynök lesújtó véleményét. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem ugyanott szolgáltak és nem ugyanazt látták…

stuart_herrington_1.jpg

Stuart Herrington azon háborúellenes érzelmű fiatalemberek közé tartozott, akik olvastak egy keveset a franciák indokínai vereségéről és nem érezték úgy, hogy a kommunizmus terjeszkedését éppen Vietnamban kellene megállítani. Ennek ellenére nem lett belőle szolgálatmegtagadó: 1967-ben bevonult, hírszerző tiszt lett belőle és Nyugat-Berlinbe vezényelték. 1970-ben aztán, mivel nem bírta a civil életet, újra jelentkezett és 1971 elején érkezett meg Saigonba. Hau Nghia tartományba került, ahol az amerikai jelenlét akkor már a tanácsadókra korlátozódott. Később a saigoni védelmi attasénak dolgozott és az utolsó amerikaiakkal hagyta el a fővárost 1975 áprilisában. A nyolcvanas évektől Nyugat-Berlinben, illetve az Egyesült Államokban működött az amerikai kémelhárításnál, nevéhez számos jelentős siker fűződik. 1998-ban lépett ki a katonaságtól, ám tapasztalatai folytán még többször kikérték szakértői véleményét, így járt Guantanamóban és Bagdadban. Egy, a sajtónak kiszivárogtatott anyag szerint komolyan kritizálta az alkalmazott, sokszor brutális vallatási módszereket. Nemsokára már nyíltan, cikkekben és felszólalásokban is kiállt az ilyen eljárásokkal szemben. Erről, illetve vietnami tapasztalatairól több könyvet is írt.

stalking_the_vc.jpgEz a kötet olyan szempontból unikum volt számomra, hogy klasszikus katonai műveletek helyett a hírszerzők mindennapjaira koncentrál. Herrington nem nagy volumenű tisztogató műveletek vezetésében vett részt, hanem szorosan együttműködve a régió dél-vietnami parancsnokaival a Vietkong befolyását igyekezett gyengíteni. Azon ritka tanácsadók közé tartozott, akik vietnami nyelvtudásuk révén valóban hatékonyan tudtak együtt dolgozni szövetségeseikkel. Szerencséjére olyan körzetparancsnokot fogott ki, aki nem korrupt hozzáállásáról volt híres, így idővel valós eredményeket tudtak felmutatni, illetve egy olyan időszakban szolgált ott, amikor a gerillák befolyása nem volt éppen erős és a helyi milíciák teljesítménye javult. Hogy mire voltak képesek, azt a Vietnami Néphadsereg 1972-es húsvéti offenzívája kapcsán fejti ki és jóval kedvezőbb képet fest a dél-vietnami katonaságról, mint a legtöbb hasonló visszaemlékezés szerzői.

Herrington rendkívül részletes visszaemlékezést prezentált, melyben nem fogunk olyan lopakodós bevetésekről olvasni, mint Ed Kuglernél vagy Richard Marcinkónál. Herringtonék – saját bevallása szerint – sokkal inkább alapoztak a meggyőzésre és az átcsábításra, mint az éjszakai vadászatra (és ennek ismeretében a cím sajnos kissé félrevezető). Azok számára tehát, akik a felkeléselfojtó műveletek békésebb oldalára kíváncsiak, ez a könyv valóban érdekes lehet, de akik inkább a harci cselekményekre vagy a különleges alakulatok bevetéseire kíváncsiak, ne ezt válasszák. Különösen figyelemreméltók azok a részek, amikor egy dezertált észak-vietnami katonával, Linh őrmesterrel kapcsolatos élményeit részletezi, például azt, hogyan szállásolta el őt saját házában, hogyan vitte el étterembe (kíséret nélkül), aztán Saigonba, hogy megmutassa neki, milyen is az élet ott valójában, sőt még azt is, hogy útközben megállt és a foglya kezébe nyomta az M-16-osát, mondván, próbálja csak ki, milyen ezzel a fegyverrel lőni. Hosszú távon valóban sikerült ezt az embert átcsábítani, ami nem kis részben annak volt köszönhető, hogy Herrington rászánta az időt arra, hogy meggyőzze a másikat arról, nem emberevőkkel áll szemben. Egy másik érdekes történetben pedig feleleveníti, hogy miképpen kellett megrendezniük egy másik dezertőr kedvesének a “letartóztatását”, hogy a Vietkong ne fogjon gyanút rá és ne ölje meg, amiért a fiú átállt a másik oldalra.

stuart_herrington_2.jpg

Herrington könyve a vietnamizálás késői mindennapjainak személyes krónikája. Arról az időszakról szól, melyről mind a visszaemlékezésekben, mind a krónikákban ritkábban esik szó. Hozzátenném még, hogy több veterán is elismerően nyilatkozott a kötetről és az internetes értékelések szerint is elnyerte a legtöbb olvasó tetszését.

Stalking the Vietcong – Inside Operation Phoenix: A Personal Account
(Eredeti cím: Silence Was A Weapon)

Írta Stuart A. Herrington
Ballantine Books 2004
280 oldal