Amerikaiak elmondják (Mark Lane)

Akik felejteni próbálnak

Ha már szóba került idén a My Lai-i mészárlás, gondoltam, bemutatok egy eredetileg 1970 őszén kiadott (egy évre rá hazánkban is publikált) kötetet, mely egy New York-i ügyvéd és polgárjogi aktivista, Mark Lane által készített interjúkból készült és a Vietnamban folyó háború szörnyűségeit kívánta elrettentő erővel az otthoniak elé tárni.

amerikaiak_elmondjak.jpgA szerző elsősorban a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos könyvei kapcsán lett híres (az Elsietett ítéletet szüleink és nagyszüleink magyarul is olvashatták), melyekben hevesen támadta a Warren-bizottság jelentését és a kormányzati állásfoglalást. A vietnami háború is hatással volt rá, ezért szolgálatmegtagadó fiatalembereket segített át más országokba, de közben találkozott a haderőktől már leszerelt veteránokkal is. Jelen kötet 32 egykori katonával készített interjú anyagát tartalmazza, melyekben a fegyveres erők kegyetlen világa, a nekik tanított módszerek és a Vietnamban elkövetett kegyetlenségek kapják a hangsúlyt.

Tény, hogy e konfliktusban (is) számos atrocitás történt. Tegyük hozzá nyugodtan, mivel ma már megtehetjük: mindkét oldalon. Az is tény, hogy My Lai előtt és után (sőt, Vietnam előtt és után) még történt sok olyan incidens amerikai részről, melyek enyhén szólva rossz fényben tüntetik fel az Egyesült Államok harcászati és hadászati módszereit, illetve egyes katonáit. DE. Ez a kötet, amellett, hogy tényleg megragadja a valóság egy iszonyatos szeletét, tele van ferdítéssel és valótlansággal. Kezdjük azzal, ami az egyszeri olvasónak is feltűnhet: hogy a kiképzésről szóló részeket úgy tálalja, mintha az ott tapasztalható embert próbáló bánásmód, az igen kemény fizikai és pszichikai felkészítés az ördögtől való lenne. Sajnos nem az: aki háborúra treníroz fiatalembereket, az bizony így csinálja ezt. De már évezredek óta. Tény, hogy mindazoknak, akik már magát a katonáskodást is elítélik, ez sokkoló lehet, de ilyesmi miatt pellengérre állítani a katonaságot, mindenképpen rövidlátásra vall. Ráadásul mintha a szerző szándékosan arra törekedett volna, hogy művében a náci hadigépezet morális szintjére süllyessze az amerikai haderőket.

Ott vannak aztán azok a részletek, melyeket ennyi év után nem tudnánk ellenőrizni – akadt azonban valaki, aki már akkor megtette. Neil Sheehan újságíró, a Pentagon-iratok egyik nyilvánosságra hozója, utóbb több vietnami témájú könyv elismert és díjjal jutalmazott szerzője, a kötet megjelenése után azonnal lépett, mert ő is érezte, hogy valami nincs rendjén. 1970 decemberében közzé is tette vizsgálódásainak eredményét a New York Times hasábjain. Ő maga is elismerte, hogy a vietnami hadszíntéren történtek és történnek riasztó esetek, melyeket a fegyveres erőknek igenis szigorúan ki kellene vizsgálnia, mégsem mehetett el szó nélkül a tények mellett. A tények ugyanis azt mutatták, hogy Lane úgynevezett interjúi számos ponton nem állják meg a helyüket.

Például az első meginterjúvolt személy, Chuck Onan azt állítja, hogy felderítő-mesterlövésznek képezték, illetve előtte ejtőernyős, búvár és dzsungelharcászati modulon is részt vett, eközben pedig kínzási módszereket is tanítottak neki, melyekre a beszélgetésben röviden ki is tér. Sheehan azonban utánakérdezett: a tengerészgyalogság archívuma szerint Onan az alapkiképzés után repülőgép-szerelői oktatásban részesült, majd egy ideig írnok volt egy légitámaszponton. Mikor aztán Vietnamba vezényelték, dezertált.

Michael Schneidernél, a 101. hadosztály és a 196. dandár veteránjánál is kilóg a lóláb. Azt meséli, hogy német apja, aki már a második világháború német hadseregében is harckocsizóként szolgált, Vietnamban George Patton ezredestől vette át a 11. páncélos felderítő ezred parancsnokságát. Sheehan azonban kiderítette, hogy az alakulat élén soha nem állt ilyen nevű, vagy ilyen múltú tiszt. Arra persze jó egy ilyen megjegyzés, hogy beletáplálja az olvasóba a gyanút, hogy még egykori Wehrmacht-katonák is szolgálhatnak ilyen magas beosztásban az amerikai hadseregnél. Sheehan még azt is kiderítette, hogy Michael Schneider dezertálása után gyilkosságot követett el, és nem sokkal később egy vinitai ideggyógyintézetbe került. Hogy mindez mennyire hatott ki az interjúalany nyilatkozatára, nem tudni, mindenesetre elgondolkodtató.

Terry Whitmore, a Svédországban letelepedett tengerészgyalogos interjúja pedig a ferdítés tipikus példája. Whitmore vietnami szolgálata kapcsán nagy vonalakban minden részlet stimmel, ám említ egy bizonyos atrocitást, mikor is bajtársaival leromboltak egy falut és több száz civilt legyilkoltak. Egykor zászlóaljparancsnoka ezt cáfolta, hozzátéve, hogy a kérdéses időpontban Whitmore és alakulata a demilitarizált övezet egy ritkán lakott vidékén harcolt, említ viszont egy korábbi esetet, mikor a kérdéses század néhány tagja egy éjszakai tűzharc során, ellenséges tűz alatt négy civilt agyonlőtt, valószínűleg, mert nem tudták őket azonosítani a sötétben. Egyébként a századparancsokot, egy századost és egy közlegényt emiatt utóbb hadbíróság elé is állították.

A sor még folytatható... Sheehan egy telefonbeszélgetés során megkérdezte Lane-t a fentiekről, aki kijelentette, hogy ilyen téren a hadügy a legmegbízhatatlanabb forrás. Mikor aztán kollégája az elsőként említett két interjúalannyal kapcsolatos tényeket hozta fel, Lane azt válaszolta, hogy mindez irreleváns. Sheehan erre írta azt cikkében, hogy “az új McCarthyzmus” kora jött el, de ezúttal a baloldalról, mikor minden pletyka és vád igazságként tálalható, a vádlottnak pedig nincs szava az ügyben. A könyvkiadó, a Simon & Schuster pedig azzal reagált a számonkérésre, hogy a könyv kiadása mögött háborúellenes motivációk álltak és nem a profit volt a lényeg. Sheehan ezért cikkében fel is teszi a kérdést: “Egy ilyen könyv segíteni fogja-e azokat, akik a háború ellen szólalnak fel? A háború ellenzői vádolhatják-e a hatalomban levőket, akik a háború zajlását megtévesztéssel álcázzák, hogy aztán maguk is megtévesszék az olvasókat?”

mark_lane_on_jfk.jpg

Mindezek miatt nem is ajánlom ezt a könyvet senkinek. Félreértés ne essék: nem akarom mentegetni azokat, akik kegyetlenkedtek ebben vagy egy másik háborúban, de ez a kötet tipikus példája annak, amikor a minőségi újságírás és a hiteles tudósítás helyett kvázi propagandát kap az olvasó “a cél szentesíti az eszközt” felkiáltással. Teljesen mindegy, hogy jobb vagy bal oldalon állunk, az ilyesmi elítélendő.

Amerikaiak elmondják
(Conversations with Americans)
Szerkesztette: Mark Lane
Kossuth Könyvkiadó 1971
Fordította: Zilahi Judit