Zöldsapkások

John Wayne háborúba indul

Az amerikai filmgyártás már az 1960-as évek közepén foglalkozott a vietnami háborúval, ám ezen alkotások többsége nem a csatatér történéseit és szereplőit mutatta be, hanem a hazaérkező katonák problémáit. A legtöbbre már nem is emlékszünk, ‘68-ban azonban a mozikba került egy olyan hőseposz, amely – inkább csak főszereplője révén ugyan, de – megmaradt a köztudatban.

john_wayne_the_green_berets.jpg

A Zöldsapkások Robin Moore azonos című és 1965-ben kiadott bestselleréből készült (mely a haderő számára kényes részletek taglalása miatt végül regényként és nem beszámolóként jelent meg), de John Wayne hathatós közbenjárása is kellett a megvalósulásához. A színész meglátogatta a Vietnamban állomásozó amerikai csapatokat és többek között a Különleges Erők katonáival is találkozott. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy filmet kellene készíteni róluk, úgyhogy írt is egy levelet Johnson elnöknek… Így került sínre a projekt, a forgatást pedig a hadsereg is komoly erőkkel támogatta. A rendezői székbe amúgy Ray Kellogg mellett maga Wayne is beült.

the_green_berets_1.jpg

Kirby ezredes Alfa-különítménye éppen megérkezik Vietnamba. Egy elszigetelt kis támaszpontról, a dél-vietnami alakulatok oldalán indulnak bevetésre... Ennél többet nem érdemes, de nem is nagyon lehet elmondani a történetről, mely tagadhatatlanul egy ódivatú western és egy régimódi háborús propagandafilm szerelemgyereke lehetne. A dialógusok, a karakterek és a helyzetek rém egyszerűek, ráadásul közhelyesek. Sajnos ott sem működnek, ahol egy kis humort, esetleg némi érzelmi töltetet akartak belecsempészni a mondanivalóba. Ennek egyik legelriasztóbb példája az árva dél-vietnami fiúcska esete, akit az egyik fiatal zöldsapkás őrmester persze pártfogásába vesz. Azonban ennek kapcsán is meglátszik, hogy a vietnamiak ábrázolása szégyenletesen sablonos, de minden téren. A szövetséges déliek lelkes, de kétdimenziós figurák, a gerillák pedig kegyetlenek és időnként buták. Ezek miatt hiába fordulnak elő amúgy hiteles részletek (a hegyi törzsek ellen elkövetett vietkong atrocitások sajnos nem kitaláltak), az egész film egyszerűen komolytalan és letagadhatatlanul propagandaízű.

the_green_berets_3.jpg

A Zöldsapkásokat technikai szemmel nézve sem lehet magasztalni. A fényképezés átlagos, a vágás itt-ott kifejezetten gyenge (a főcímről az első jelenetre való átvágás például rémesen kezdetleges), a csatajelenetek pedig olyanok, mint általában az ötvenes évek filmjeiben voltak: színpadiasak, de szakszerűtlenek. Az pedig, hogy ahogy a vietkong gerillák tömege nyugodtan ácsorog a nyílt terepen és várja, hogy a felettük köröző AC-47-es gépágyúi lekaszálják őket, na, ezzel megint visszautalhatnék arra, hogy a film által sugallt ellenségkép milyen gyalázatos… Talán az egyetlen pozitívum, hogy a hadsereg asszisztenciája révén a felszerelések és a járművek hitelesek és a szó legszorosabb értelmében korhűek, illetve statisztahiányról sem lehet beszélni.

the_green_berets_2.jpg

A zenét Rózsa Miklós szerezte, de erről is csak annyit mondhatok, hogy a negyvenes-ötvenes évek háborús filmjeinek túlheroizált hangvétele köszön vissza, ami a fentiekkel persze párhuzamba állítható, de csak rontja az összképet. A főcímben természetesen hallható Barry Saddler dala is, mely komoly közönségsikert aratott ‘67-ben és számos feldolgozása született.

A film a premier idején sem számított átütő sikernek (noha a gyártási költségeket visszahozta), és a vietnami tábori mozik katonaközönsége is csak nevetni tudott rajta, de ők is csak kínjukban. Ráadásul minden szempontból elkésett: 1968 júliusában még a visszafogottabb, konzervatívabb amerikaiak is tudták már, hogy a vietnami győzelem elérhetetlen, sőt, politikai oldalról is megkezdődött a kivonulás előkészítése és a vietnamizálás.

A Zöldsapkások érthető módon nem jutott el a magyar mozikba se ‘68-ban, se később. A kilencvenes évek közepén aztán az HBO tűzte műsorára. Külföldön persze elérhető volt DVD-n is. Érdekességként ajánlható, de tény, hogy egyes B-kategóriás, nálunk csak VHS-en forgalmazott vietnami háborús akciófilmek némelyike tudott ennél realistább, drámaibb és hatásosabb lenni…

Ha tetszett a poszt, kérlek, lájkold a cikket, illetve
ha szeretnél még a témáról olvasni, a blogot. Köszönöm.


Zöldsapkások (The Green Berets)
Warner Bros. 1968 (136 perc)
Rendező: John Wayne & Ray Kellogg
Főszereplők: John Wayne, David Janssen, Jim Hutton
Zene: Rózsa Miklós