"Nem sejtettem, hogy lőni fog..."

Egy félreértelmezett fotó története

1968. február 1-jén történt. Második napja tartott Saigonban is a Tet-offenzíva. Az utcákon harcok folytak, a lakosság menekült vagy meghúzta magát, az amerikai és dél-vietnami erők pedig igyekeztek visszaverni a gerillák támadását. Eddie Adams, az AP riportere és Vo Suu, NBC-operatőr a városban ténykedtek, hogy megörökítsék a káosz képeit.

saigon_execution_ny_times_1.jpg

A New York Times 1968. február 2-i számának címoldalán két megrázó kép egymás alatt, melyek közül csak az egyik lett világhírű...

Az An Quang templom mellett jártak, ahol észrevettek egy dél-vietnami őrjáratot, mely összekötözött kezű foglyot hozott. A fogságba esett gerilla rövidnadrágot és kockás inget viselt, se egyenruha, se más, katonai jellegű felszerelés nem volt rajta. Dél-Vietnam rendőrfőnöke, Nguyen Ngoc Loan tábornok odalépett... Adams élénken emlékszik, mi történt ezután:

"Mikor a közelükbe értünk – úgy másfél méterre – a katonák megálltak és elhátráltak. Láttam, hogy balról valaki belép a képbe. Előhúzta a tokjából a pisztolyát és felemelte. Nem sejtettem, hogy lőni fog. Kikérdezésnél rutinszerűen fogtak fegyvert a foglyok fejéhez. Ezt akartam megörökíteni: a fenyegetést, a kikérdezést. De nem ez történt. A férfi előhúzta fegyverét, a vietkong fejéhez emelte és halántékon lőtte. Ekkor nyomtam le az exponálógombot..."

eddie_adams_nn_loac_execution_saigon_03.jpg

A kivégzés pillanata

Loan ezután ellépett Adamsék mellett és csak annyit mondott:

„Rengeteg amerikai halt meg. Mi is sok barátunkat elveszítettük. Azt hiszem, Buddha meg fogja bocsátani.”

A kép és a filmfelvétel bejárta a világot. A nyugati világban a háborúellenes hangulatot csak fokozta, egyúttal elborzasztotta az embereket és megerősítette azt a véleményt, hogy a dél-vietnami rezsim nem érdemli meg a támogatást. Észak-Vietnam és a keleti blokk propagandájában természetesen kiemelt helyet kapott a kép, újabb bizonyítékául annak, hogy a saigoni kormány fasisztoid elnyomók gyülekezete. A vietnami háború, sőt a huszadik század egyik leghíresebb és legerőteljesebb fotójaként emlékeznek rá. Maga Adams úgy fogalmazott, hogy ez volt “a legmegdöbbentőbb felvétel azóta, hogy Jack Ruby meggyilkolta Lee Harvey Oswaldot.” De a történet ezzel még nem teljes. Ahogy sok más esetben, egyetlen fotó most sem tudta megvilágítani az összes körülményt, megszólaltatni a összes szereplőt, megmutatni a történtek hátterét. Ez az, amit most megpróbálunk.

Eddie Adams beszél a történtekről

A fotón egy sovány, megviselt, megkötözött, civil öltözéket viselő fiatelembert látunk, akit számos kiadványban akkor és azóta is, keleten vagy akár nyugaton eufémisztikusan "vietkong gyanúsítottnak" neveznek. A 36 éves Nguyen Van Lem, másik nevén Bay Lop százados azonban egyáltalán nem gyanúsított, hanem egy vietkong halálbrigád parancsnoka volt. Aznap több tucat embert gyilkolt meg csapatával. A dél-vietnami rendőrség egyes tisztjeit lakásukban rohanták le és azok hozzátartozóival is végeztek – voltak, akiket bozótvágóval fejeztek le. Lemet konkrétan egy civilekkel teli tömegsír mellett tartóztatták le, melyben hét rendőr és családjuk, összesen 34 holttest hevert. Pontosan tudható volt, hogy mit tett, és mikor megkérdezték, még ki is jelentette, büszke arra, hogy végrehajtotta a kapott parancsot.

És odavezették a foglyot...

Nguyen Ngoc Loan tábornok, aki a felvételeken első pillantásra fölényes, hatalmát fitogtató egyenruhás agresszornak tűnik, rendőrfőnökként vajon mit élt át? A kommunista erők általános offenzívája nemcsak Saigonban, de az egész országban tombolt, és most azzal szembesült, hogy a gerillák kormányzati tisztviselők és rendőrök, illetve családjaik ellen folytatnak terrorhadjáratot, mely nemcsak erkölcsi szempontból elítélendő, hanem a kormány és a rendőrség működésének fenntartása szempontjából is aggasztó. A fogoly által meggyilkolt egyik rendőr ezredes ráadásul a legjobb barátja volt, családját is jól ismerte… Nem kétséges, hogy feldúlt volt. De vajon volt-e joga tárgyalás nélkül kivégezni egy foglyot?

Ha jogi oldalról közelítünk a történtekhez, a genfi egyezmény 4. cikkelyének 2. pontja alapján az irreguláris erőkhöz tartozó foglyok is hadifogolynak minősülnek, de csak bizonyos feltételek mellett: ezek között szerepel az is, hogy a hadi jognak megfelelő harctevékenységet folytatnak és távolról is felismerhető hovatartozási jelvényt viselnek. Lem a korábban elkövetett mészárlás, illetve ruházata révén eleve nem felelt meg ezeknek, ily módon az ő esetében a statáriális kivégzés jogilag egyáltalán nem volt tilos. (Ráadásul a Vietnami Köztársaság csak hat évvel később írta alá a genfi egyezményt...)

saigon_execution_contact_sheet.jpg

 A teljes képsor

Hogy emberileg elfogadható-e így viselkedni egy fogollyal, még akkor is, ha orvul és brutális módon civileket végzett ki embereivel… Vajon a harag, a gyűlölet és a gyász hajtotta a tábornokot vagy egyszerűen hidegvérű gyilkos volt, az amúgy sem a kíméletességéről híres saigoni rezsim végrehajtója?

Hogy a választ megadhassuk, nem árt bemutatni a tábornok előéletét és személyiségét. Jómódú család gyermeke volt és kiváló eredménnyel diplomázott a Huéi Egyetemen. Egy ideig pilótaként szolgált a dél-vietnami légierőben; sugárhajtású gépével nem egy bevetésen részt vett. Jó barátságot ápolt egy bajtársával, bizonyos Nguyen Cao Kyvel, aki '65-ben az ország kíméletlen módszerekkel élő miniszterelnöke lett. Az ő közbenjárására lett belőle rendőrfőnök. Szigorú embernek ismerték, aki a fővárosban rendőri eljárás alá vont amerikaiakkal sem akart soha kivételezni és nem érdekelte, hogy nagy hatalmú szövetségesük mit gondol erről. Hirtelen természetű, erősen kommunistaellenes érzelmű volt, soha nem palástolta dühét, ha civil áldozatokkal járó gerillatámadások helyszínén fordult meg, ugyanakkor a két évvel korábbi huéi buddhista kormányellenes tüntetőkkel szemben is durván fellépett. Ennek ellenére egyesek szerint Loan nem lőtte volna le a foglyot, ha nem lettek volna jelen a sajtó képviselői – ez esetben valószínűleg példát akart statuálni. A tábornok későbbi nyilatkozata alapján sem hirtelen felindulásból cselekedett, bár a ő verziója némiképp eltérő: egyik tisztjének parancsot adott a fogoly kivégzésére, az viszont tétovázott. Állítása szerint erre azt mondta: "Akkor, azt hiszem, nekem kell megtennem. Ha habozol, ha nem végzed a kötelességed, az embereid nem fognak követni." Amennyiben ez így van, valóban példát akart statuálni, de nem a sajtónak…

gen_loan_jeep.jpg

Ezt a képet is Adams készítette Loan tábornokról, amint egy dzsip
motorháztetején ülve egy amerikai külügyi tisztviselővel beszélget

A fotónak messzire ható, sőt évtizedeken átívelő hatása volt.

saigon_execution_ny_times_2.gifAz amerikai sajtóban, ahogy említettem, nagy port kavart, de erős túlzás lenne azt mondani, hogy ez a kép fordította meg a konfliktus megítélését. A háborúellenes hangulat 1967 végétől erősödött és a Tet-offenzíva valóban rásegített erre a folyamatra, azonban ennek csak egy eleme volt a szóban forgó fotó. Ráadásul a lakosság jelentős része továbbra is támogatta a vietnami beavatkozást, azonban közülük is egyre többen kifogásolták a háború vezetésének mikéntjét, illetve tették szóvá, hogy a győzelem kivívása az adott körülmények között lehetetlen, és az ottani szerepvállalást ezért kell beszüntetni. Mindenesetre akadtak olyanok, akik az érem mindkét oldalát meglátták. A New York Times főszerkesztő-helyettese például úgy egyezett bele a fotó leközlésébe, hogy alá kerüljön egy másik is, melyen egy vietkong gerilla által lemészárolt gyermek volt látható édesapja karjában (lásd a mellékelt képen). Ez azonban csepp volt a tengerben: előbbi fényképre a mai napig lényegében mindenki emlékszik, utóbbira szinte senki... (Az amerikai média ekkori tevékenységére külön cikkben térek ki.)

"Nem kétséges, hogy Loan-féle kivégzés elégedettséggel tölti el a nemzet azon 2%-át, akik mélyen elítélnek minden amerikai és szövetséges atrocitást, légyen az valós vagy képzelt, miközben nem hajlandóak tudomást venni a Vietkong által elkövetett gyilkosságokról. Csak remélhetem, hogy a történelemkönyvekben jut majd hely a dél-vietnami tiszt fotójának is, aki karjában tartja kisgyermeke holttestét, a gyermeket, akit ugyanezek a vietkongok öltek meg."
– Dr. John S. Carson olvasói levele a Time 1968. február 16-i számából

Adamst onnantól fogva kísértette ez a kép, pontosabban mindaz, amit kiváltott vele. Bár 1969-ben megkapta érte a Pulitzer és a World Press Photo díjat, egy idő után már bánta, hogy egyáltalán elkészítette a fotót, mert nem érezte jogosnak Loan meghurcolását.

"1969-ben Pulitzer-díjat nyertem egy képpel, amin egy ember agyonlő egy másikat. Két ember halt meg ezen a fotón: aki a golyót kapta és Nguyen Ngoc Loan tábornok. A tábornok megölte a gerillát; én megöltem a tábornokot a gépemmel. A fénykép a világ legerősebb fegyvere. Az emberek hisznek neki, pedig a fotó mindenféle mesterkedés nélkül is hazudhat. Féligazságot mutat be. Amit a kép nem mondott el, az, hogy "te mit tennél, ha a tábornok helyében volnál ott, azon a forró napon, és elkapnád az úgynevezett rosszfiút, miután egy, két vagy három amerikai katonát elintézett?" Loan tábornok igazi harcos volt, emberei tisztelték. Nem állítom, hogy helyesen cselekedett, de képzeld magad a helyébe. A képről az sem derül ki, hogy mennyi időt áldozott kórházak építtetésére, ahol a háború sebesültjeit gyógyíthatták. Ez a kép az egész életét felforgatta. De sohasem vádolt érte. Azt mondta nekem, ha nem én, hát valaki más csinálja meg a képet, mégis hosszú ideig aggasztott, hogy milyen hatása volt rá és a családjára. Kapcsolatban maradtam vele... Mikor meghalt, virágot küldtem a családnak..."
– Eddie Adams

loan_pizza_restaurant.jpg

Sok évvel később: Loan és felesége éttermükben

Loan tábornok további életére valóban rányomta a bélyegét ez a felvétel, de a háború sem kímélte meg: három hónappal később egyik lábán súlyosan megsebesült a harcokban és amputálni kellett. Saigon elestével elmenekült családjával együtt az országból és végül az Egyesült Államokban telepedett le, ahol erőteljes, bár sikertelen kampány indult a deportálásáért. Adams azonban kiállt érte és nem ellene tanúskodott, hanem mellette; még többször találkoztak és jó barátságban maradtak. Az egykori tábornok végül pizzériát nyitott az amerikai fővárosban. Feleségével öt gyermeket neveltek fel. '91-ben azonban felismerték őt és újra megszellőztették a személyazonosságát: ekkor kénytelen volt nyugdíjba menni. Rákban halt meg 1998-ban, 67 évesen.

widow.jpg

A kivégzett gerilla özvegye, Nguyen Thi Lop

A kivégzett gerilla, Lem feleségéről is ejtsünk szót. Nguyen Thi Lop tudta, hogy férje a Vietkong tisztje, de haláláról csak az újságból értesült. Akkor már harmadik gyermeküket várta és félt a megtorlástól, ezért két lányával rokonoknál húzta meg magát a háború végéig. A konfliktus lezárultával az új kormányzat hálából saját házat adományozott a családnak, a harmadik gyermek pedig ösztöndíjat kapott. Mivel Lem holtteste sosem került elő, özvegye a maga módján örül, hogy Adams képei megörökítették férje életének utolsó pillanatait....

A krónika következő részében:
Harc a Citadelláért

 

Forrásjegyzék:
Vietnam – A History (írta: Stanley Karnow; Pimlico 1994)
Newsweek Magazine
Time Magazine
100photos.time.com
cherrieswriter.wordpress.com
nytimes.com
rarehistoricalphotos.com
vietcatholic.net