Aki még fogságban is fotózott

Catherine Leroy élete

A vietnami konfliktust dokumentáló számos fényképész közül kettőt már megidéztem, de a sor még rengeteg nagy nevet tartalmaz, ezért következzen most egy újabb rettenhetetlen hölgy, aki kétségtelenül rajta hagyta névjegyét a háborút megörökítő gigantikus fotóanyagon.

catherine_leroy_in_vietnam.jpg

Dzsungelgyakorló és ejtőernyős jelvény: Leroy mindkettőt kiérdemelte

Catherine Leroy Párizsban született 1944. augusztus 27-én. Dickey Chapelle-hez hasonlóan ő is vagány, ha nem is feltétlenül fiús fiatal hölggyé cseperedett, aki 18 éves korában ejtőernyőzni is megtanult, csak hogy kedvesének imponáljon. Zenét tanult és kacérkodott a zongoraművészi pályával, ám 21 évesen más irányt vett az élete. 200 dollárral a zsebében és egy vadonatúj Leica fényképezőgéppel a nyakában felült egy repülőre, hogy eljusson Dél-Vietnamba. Meg akarta örökíteni a háborút, melyről annyi fotót látott már a képes magazinokban. Saigonban felkereste az Associated Press irodáját, ahol a híres német fényképész, Horst Fass végighallgatta, miért jött, majd a kezébe nyomott három tekercs filmet és közölte, hogy ha használható anyagot hoz, képenként 15 dollárt fizet értük. Így kezdődött…

leroy_before_para_jump.jpg

"Hogy tudok-e ejtőernyőzni? Ezek se ismernek még engem..."
Leroy a Junction City-hadművelet előtt.

Catherine tehát felszerelkezett és nekiindult. Együtt izzadt a katonákkal, akiket elkísért a csata kellős közepébe – akár ejtőernyővel, ahogy az a Junction City-hadművelet idején is történt, ahol ő volt az egyetlen akkreditált tudósító. Róluk ragadt rá az a rengeteg angol káromkodás, ami nem feltétlenül kívánkozik ide, bár ugyanúgy védjegye lett, mint veszélyesen rikító fehér hajpántja és képei, melyek közül jó néhány a vietnami háború leghíresebb felvételei közé tartozik.

Néhány kép róla és tőle...

Ezek közül is kiemelkedik az a fotósorozat, melyet a Khe Sanh melletti 881. dombért vívott összecsapás során készített ’67 tavaszán. A képeken Vernon Wike tengerész felcser látható, aki a lejtőn felfelé rohamozó tengerészgyalogosokkal haladt. Mikor egyik súlyosan sebesült bajtársához odakúszott, Leroy fotózni kezdte

01.jpg

„Dörrenést hallottam és ahogy kiemeltem a fejem a gödörből, megláttam Rock haveromat. Összerogyott, én meg odaugrottam. Csak egyvalamit hallottam, a gyengülő szívverését. A golyó a mellkasába fúródott” – nyilatkozta később Wike.

02.jpg

Leroy is jól emlékezett arra a napra: „A csatazaj fülsiketítő volt. Hallottam, ahogy valaki felcserért kiált. Láttam, hogy egy férfi odaszalad a sebesülthöz és fejét a mellkasához szorítva a szívverését hallgatja…”

03.jpg

„Aztán elkínzott arccal felnézett…” A képsor kulcsdarabja drámai erővel örökíti meg az elkeseredett, barátját megmenteni képtelen felcser arcára kiülő tehetetlen kétségbeesést.

04.jpg

Az utolsó képen Wike felkapja a halott bajtárs M-16-osát és futva nekivág a domboldalnak. „Kinyírom az összeset!” – ordította dühösen.

Vernon Wike soha nem tudott kimászni a gödörből... Mindkét lábán megsebesült, de az igazi sebeket lelkében hordozta. Négyszer nősült, de gyerekeivel egy idő után már nem is nagyon beszélt: a poszttraumatikus stressz nem eresztette el. Karján tetoválások, köztük örök mementóként elesett bajtársainak névsora. Rémálmaiban gyakran kísérti őt az a nap, amelyet a világhíres képsor mindörökre rögzített. Nem sokkal azután, hogy 30 év múltán újra találkozott Leroy-val, aki megint lefotózta őt, szélütés érte: megbénult és megvakult…

wike.jpg

Az állandó életveszélyből persze Leroy is kivette a részét... Mikor 1967 májusában a demilitarizált övezetben dolgozott, egy aknavetőgránát robbant a közelében. A repeszek felhasították a mellkasát, de az a szilánk, mely megölhette volna, elakadt a Nikonjában… Másik hajmeresztő élményét akkor élte meg, amikor 1968 februárjában, a Tet-offenzíva idején észak-vietnami katonák fogságába esett a huéi csata során, kollégájával és honfitársával, Francois Mazure-rel. Ő viszont sikeresen meggyőzött egy franciául beszélő hadnagyot, hogy engedjék el, de ez volt a kisebbik csoda. Arra is rávette ugyanis, hogy engedje meg neki, a nyugati tudósítónak, hogy testközelből fotózhassa őket. Utána képriportban számolt be a találkozásról a Life magazinban.

with_the_enemy.jpg

Az a bizonyos huéi képriport

Közben eltöltött egy kis időt otthon is, illetve az Egyesült Államokban, de megrázó élményei ugyanúgy kísértették őt, mint a háború veteránjait. Nem csoda, hogy békésebb témákat is keresett, például a woodstocki fesztivált is fotózta. Emellett más téren is kipróbálhatta magát: 1972-ben operatőre és társrendezője volt az Operation Last Patrol című dokumentumfilmnek, mely a háború ellen tiltakozó veteránok, köztük a Született július negyedikén szerzője, Ron Kovic egyik demonstrációjáról szól.

palestinian_refugee_camp_school.jpg

Iskolás gyerekek egy palesztín menekülttáborban (Bejrút, 1982)

Leroy más országokban is dolgozott, az AP mellett a UPI, a Sipa Press és a Gamma megbízásából: Cipruson, Szomáliában, Észak-Írországban, Irakban, Iránban, Líbiában és Libanonban is, ahol Bejrút ostromáról számolt be. Ezek a képei is megrázóan közel hozzák a háborút elszenvedők érzéseit és mindennapjait. Kollégája, Tony Clifton így foglalta össze:

„Ez emeli ki Leroy-t és más jelentős háborús fotósokat, például Don MCullint a huszadik század második felének konfliktusaiban nagy hírnevet szerzett, jól kereső szabadúszó fényképészek közül. Háborúban a legegyszerűbb dolog keresni egy véres holttestet. Az igazi tehetség abban rejlik, hogy élő személyt kapsz le, akin még egy vércsepp sem látszik, hogy megörökítsd egyetlen emberi arc szenvedését.”

palestinian_fighter_in_beritu_1976.jpg

Palesztin harcosok Bejrút utcáin (1976)

Bejrút után felhagyott a háborús témával és a divatfotózás felé fordult. Végül Los Angelesben telepedett le és online ruhaüzletet nyitott Piece Unique néven, mely használt, egyedi ruhadarabok eladásával foglalkozott. Könyvet is írt Cliftonnal libanoni tapasztalataikról Sírt az Isten címmel, mely 1983-ban jelent meg. Egy másik, 2005-ös kötet is fűződik a nevéhez, melynek szerkesztője volt: az Under Fire: Great photographers and writers in Vietnam híres fényképészek és írók – például Larry Burrows, Henri Huet vagy Tim O’Brien és David Halberstam – fotóiból és esszéiből válogat.

leroy_books.jpg

62 éves korában a tüdőrák gyűrte le. 2006. július 8-án, mindössze egy héttel azután, hogy diagnosztizálták nála a betegséget, elhunyt. Élete során számos díjat kiérdemelt, többek között az első nő volt, aki átvehette a Robert Capa Gold Medal Awardot, méghozzá 1976-ban, libanoni tevékenységéért. Az ilyen kitüntetéseken túl természetesen az a legnagyobb elismerés, hogy fotói a mai napig hirdetik a háború kegyetlenségét és az emberi szenvedés pillanatait.

catherine_leroy_200s.jpg

Immár civilben, üzletasszonyként

2016-ban, ötven évvel azután, hogy megérkezett Vietnamba, dokumentumfilm készült róla Cathy At War címmel. Ebben levél- és interjúrészletek, illetve fényképei elevenítik fel kalandos életét. 2012-ben pedig egy hétperces ausztrál kisfilm készült Captured címmel; ebben egy tagadhatatlanul róla mintázott, az ellenség közvetlen közelében működő fényképész hölgy kapja a főszerepet. Az alkotás az Australian Screen Industry Network (ASIN) 2012-es díjkiosztóján a legjobb rövidfilm kategória nyertese lett.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK, LÁJKOLD A POSZTOT (FENT), ILLETVE,
HA SZERETNÉL MÉG ILYET OLVASNI, A BLOGOT (JOBBRA FENT).