Csatahelikopterek nyergében

Csak mikor kezembe vettem ezt a kötetet, jöttem rá, hogy olvastam én már mindenféle visszaemlékezést erről a konfliktusról, de pont a helikopterpilóták eddig teljesen kimaradtak a szórásból, ég tudja, miért… (De hogy mindenkit megnyugtassak: más hasonló memoárok is pihennek itt a polcon, és ezekre még sort fogok keríteni, már csak azért is, mert szeretnék a helikopter-harcászatról is írni.) Most azonban nem volt apelláta, főleg, hogy a nemsokára kibontakozó makettrovatba is szánok egy testes AH-1-est, és bár ez a könyv csak közvetett módon lehet ebben a segítségemre, így is kíváncsi voltam rá.

Randy Zahn (aki egyébként már a legelején megemlíti, hogy egyik nagyapja magyar volt, és még a századforduló idején emigrált a tengerentúlra, hogy aztán a későbbi elnök, Theodore Roosevelt lovas katonái között harcoljon) igazi fenegyerek, és kölyökkorában is az volt. Olyannyira, hogy a repülés iránti szeretete jegyében saját édesanyja aláírását is odahamisította egy nyilatkozatra, csak hogy eljárhasson civil ejtőernyős képzésre. Szerencséjére ezután nem kellett ilyesmivel próbálkoznia, szülei ugyanis belenyugodtak abba, hogy repülni szeretne. Később aztán a vietnami háború iránt megnyilvánuló negatív közhangulat sem tudta eltántorítani attól, hogy felmenői példáját követve belépjen a hadseregbe, és helikopterpilóta váljon belőle. Mikor pedig tizenkilenc évesen megérkezett a hadszíntérre, nem félt leendő parancsnoka szemébe mondani, hogy ő bizony kizárólag csatahelikopteren hajlandó szolgálni… Ez a kívánsága is teljesült. Egyéves turnusa alatt számos bevetésen részt vett, többek között az 1970-es kambodzsai behatolás idején, így aztán van miről mesélnie.

A kötet persze nemcsak a küzdelemmel teli órákról számol be. A szerző részletesen kitér a tábori élet kellemes és kellemetlen velejáróira, a bajtársi összetartásra vagy éppen a vaskalapos felettesek merevségére, a saigoni kimenők hangulatára vagy a hawaii eltáv keserédes napjaira. Ki kell emelnem, hogy a személyes hangvétel mellett tetten érhető egy, még ilyen könyvekben is ritka érzékenység, ami különösen a családi kapcsolatok és kapcsolattartás, továbbá az elkerülhetetlen lelki átalakulás említése kapcsán ütközik ki. Zahn egyébként túlnyomórészt levelek, illetve magnószalagok útján tartotta a kapcsolatot szüleivel, amelyeket majdnem húsz évig nem mert újra elővenni, de később nagyban segítették az emlékek felelevenítését. Ezenfelül a szolgálati feljegyzésekben is kutakodott, illetve egykori bajtársaival is elbeszélgetett az írás közben. Ez meg is látszik például a szóról szóra idézett rádióforgalmazásokban és a részletes csataleírásokban.

Az olvasást a katonai szakszavak és rövidítések listája segíti a kötet végén. A képmelléklet mindössze nyolc oldalt ölel fel és mivel ugyanolyan papírra került, mint a szöveg, a fotók élvezhetősége sajnos felemás, de a személyes képanyag persze nem marad el. Akit valóban érdekelnek a Vietnamban bevetett helikopterpilóták cenzúrázatlan mindennapjai, annak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet. És ahogy elnézem az internetes kritikákat, a többi olvasó nagy részének szintén tetszett.

Snake Pilot
Írta: Randy Zahn
Potomac Books 2003
284 oldal