A Vietkong 4.
Egyenruha és felszerelés
Már említettük, hogy hagyományosan három szinten szervezték meg a Nemzeti Felszabadítási Front haderejét. Az általuk használt felszerelést és fegyverzetet is ennek mentén haladva érdemes megvizsgálni.
"Fekete pizsama", szandál és AK-47. Ken McFadyen,
ausztrál katonafestő így ábrázolta a tipikus vietkong gerillát.
A helyi erőkhöz tartozó gerillák lakóhelyükön vagy annak közvetlen közelében tevékenykedtek, a civil lakosság tagjaiként. Ennek megfelelően nem viseltek egyenruhát, ami nemcsak a beolvadást segítette, hanem a néppel való fizikai azonosulást is. Azonosító jelzésekre (például adott színű kendőre) viszont időnként nekik is szükségük volt. Vidéken általában a parasztok egyszerű fekete ruháját hordták, melyet a nyugati szakirodalomban „fekete pizsamának” neveznek. Ez állt egy bő, általában zseb és gallér nélküli felsőből, illetve egy hosszú vagy félhosszú, zsebes vagy zseb nélküli nadrágból. Kék és fehér ruhadarabokat is viseltek, de ezek voltak ritkábbak. Városban a nyugati stílusú ruházat is szóba jöhetett, feladattól függően.
Nemcsak egy egyszerű lábbeli: a Ho Si Minh-szandál a gerillák igénytelenségének és kitartásának jelképe lett
Lábbelinek legtöbbször valamilyen szandált vagy papucsot viseltek. (Érdekesség, hogy a mi szóhasználatunkban előforduló „vietnami vagy flip-flop papucsot” ott éppenséggel „japán papucsnak” nevezték.) A leglegendásabb azonban a Ho Si Minh-szandál volt, melyet hagyományosan gumiabroncsból, pántjait pedig gumibelsőből vagy zsinórból készítették. Ezek az éghajlatnak megfeleltek ugyan, de lényegében semmilyen fizikai védelmet nem nyújtottak az állat- és növényvilág veszélyesebb képviselői ellen. Jó páran viszont ezt sem igényelték és többnyire mezítláb jártak. A zárt lábbeliknél az egyszerű, lapos talpú, gumiorrú vászoncipőt említhetjük. Fejfedők terén szóba jöhetett a hagyományos kulikalap (mely akcióban nem volt igazán praktikus), illetve mindenféle puha bozótkalap vagy ellenzős sapka.
A helyi erők gerillája. A hagyományos fekete paraszti öltözéken csak egy-két zseb kapott helyet. Szandált visel, illetve jelvénnyel ellátott bozótsapkát. A szerény harcfelszerelés egy kelet-európai gyártmányú oldalzsákba került. Az orosz Moszin-Nagant ismétlőpuska 1944-es modelljét használja, mely előrehajtható bajonettel rendelkezik. Rendes kulacs helyett egy eldobott kólásüveget használ.
Málhafelszerelésük (málhaöv, tártok, stb.) általában helyi készítésű vagy zsákmányolt volt, bár időnként az átvonuló gerilla- és főerőktől is kaptak holmikat. Ennek megfelelően elég vegyes képet mutattak, mivel azonban nem voltak jellemzők rájuk az elhúzódó akciók, illetve rendszerint civilben kellett tevékenykedniük, igazából ez nem okozott nekik gondot. A fentiek miatt fegyverzetük is szerény volt, kisebb, könnyen rejthető (rendszerint zsákmányolt) kézifegyverekre és robbanóanyagokra, illetve csapdák készítéséhez szükséges tartozékokra korlátozódott. Érdekesség, hogy a korai években egyes sejtek saját készítésű lőfegyvereket is használtak. Köztük előfordultak kifejezetten durva kidolgozottságú (használójukra sokszor veszélyesebb), vagy épp az eredetihez meglepően hasonló, igényesebb darabok is.
Az őserdei műhelyekben készült gerillafegyverek
A regionális erők tagjai rendszerint már kaptak egyenruhát, viszont mivel előfordult, hogy a lakosság körében tevékenykedtek, időnként ők is rákényszerültek a civil ruhadarabok viselésére. Ezt leszámítva a főerőknél tárgyaltak vonatkoznak rájuk is.
Ezen a képen is jól érzékelhető a sokféle színű és eredetű ruházat
A főerők tagjai általában észak-vietnami stílusú, pamutból készült egyenruhát hordtak, bár a fotók tanúsága szerint köztük is akadt, akinek nem jutott. Ennek színe a sárgás homokszíntől a barnán át a sötétkékig és az olajzöldig terjedt. A keskeny galléros ing egy vagy két fedett zsebbel rendelkezett, míg a nadrág két mellső és egy farzsebbel. Rendfokozati jelvényeket nem viseltek.
A fejfedők közül kettő volt igazán gyakori: a puha, gyűrhető bozótkalap, illetve a jellegzetes trópusi sisak, melynek műanyag keretét vászonnal vonták be. Csíkos és kockás sálakat is viseltek, melyek az izzadság letörlése mellett azonosításra is szolgálhattak. Az ellenségtől zsákmányolt terepszínű ejtőernyőkből is gyakran kivágtak kendőnek valót, mely nagyobb méretben még álcázásra is alkalmas volt. Vászonból és gumiból készült zöld cipőt viseltek (ez jellegében a – magyar szóhasználattal élve – "kínai tornacipőre" hasonlított), de előfordultak zsákmányolt amerikai vagy dél-vietnami lábbelik is. Főleg tábori használatra, illetve mocsaras területen való áthaladásra tartottak maguknál egy pár szandált is.
Inkább a küllemszabályzathoz tartozik, mint a ruházathoz, de röviden kitérnék még a hajviseletre is. A helyi erőknél ezzel kapcsolatban nem létezett semmiféle regula és veszélyes is lett volna bármilyen egységesítés. A regionális és főerőknél már általában igyekeztek erre is figyelni: oldalt és hátul rövidre nyírták a hajat és a fejtetőn hagyták csak hosszabbra. Nyilván katonásabb volt, de feltűnőbb is, ha mégis civil ruhában kellett valahol tevékenykedni...
Bui Van Quang hátán cipelte vissza sebesült bajtársát. A fotón jól megfigyelhető a terepszínű ejtőernyőből kivágott nagyméretű, köpenyszerűen is viselhető kendő, illetve a puha bozótsapka.
A harcfelszerelés hagyományosan helyi készítésű, zsákmányolt, illetve a keleti blokk országaiból származó, elsősorban kínai holmikból állt, mely utóbbiak a háború előrehaladtával egyre általánosabbak lettek.
Málhaövnek sokszor zsákmányolt amerikai vagy dél-vietnami változatot használtak, de a fémcsatos vietnami derékszíj is gyakori volt (melynek csillaggal díszített verziója népszerű hadizsákmány és cserealap volt az amerikaiak szemében).
Kínai málhamellény és az AK-47 kínai másolata, a visszahajtható bajonettjéről könnyen felismerhető 56-os típusú gépkarabély – meg egy nagyon csinos gerillahölgy
A kínai gyártmányú (amerikai rövidítéssel élve: ChiCom) málhamellény egyszerű és praktikus felszerelési tárgy volt: három AK-tárat befogadó tokja mellett kisebb zsebeket is tartalmazott, melyekben olajozó- és tisztítókészlet, ezenfelül tárazatlan lőszer kapott helyet. (Egyes amerikai különleges alakulatok ezt szívesen használták, de modern utódait a mai napig alkalmazzák szerte a világon.) Az SZKSZ karabélyhoz tízzsebes málhaöv tartozott, de a harcosok sokszor zsákmányolt tártokokat voltak kénytelenek viselni. Orosz, kínai, francia vagy amerikai gyalogsági ásóik mellett kisebb lapátokat is használtak, illetve a dzsungelben való haladáshoz sarlót vagy bozótvágó kést.
Vietkong főerők, 1973. Az RPD golyószórót tartó géppuskás homokszínű egyenruhát, amerikai málhaövet és kulacstokot visel, mely utóbbit időnként tárzsebként is használták.
Vászon- vagy műszálas függőágyat is hordtak maguknál. Ezt kiegészítette egy nagyobb nejlontakaró, melyet derékaljként vagy esőponyvaként, sőt kezdetleges ponchóként is használhattak. Lehetőség szerint szúnyoghálót is tartottak maguknál, illetve hideg időben vagy magaslati terepen meleg takarót, pulóvert vagy könnyű zubbonyt is. A felszereléshez tartozott még kínai vagy észak-vietnami alumínium csajka és bögre is, fém vagy műanyag kulacs, illetve evőpálcika és kanál. Fő élelmüket, a rizst általában hosszúkás műanyag- vagy vászontokba töltötték, melyet testükön átvetve viselhettek: ebbe akár 6-7 kg is belefért. Természetesen kötszer is volt náluk, adott esetben kígyómarás elleni szérum, ezenkívül tartalék alsónemű, tisztálkodó készlet (fogkefe, fésű, szappan és törölköző), továbbá személyes holmik, mint például napló és családi levelek.
Bár viszonylag gyenge minőségű ez a cirka 1963-as felvétel, jól megfigyelhető a korai időszakra jellemző szerény felszerelés. A málhaövön látható az apró palacklámpás.
A zseblámpát palacklámpással helyettesítették, mely általában francia parfümös üvegből készült és petróleummal működött. A teljes felszerelést kínai vagy észak-vietnami vászon hátizsákokba pakolták, melyeknek egy nagyobb belső tere mellett 2-3 külső zsebe volt. Sokszor azonban egyszerű rizses zsákokat alakítottak át málhazsáknak.
A vietkong főerők katonái. Olívzöld pamut egyenruhájuk egyszerű kialakítású volt és nem tartalmazott olyan sok és olyan nagy zsebet, mint mondjuk az amerikai. Gyűrhető bozótsapkájuk praktikus és olcsó fejfedő. A bal oldali gerilla vászon-gumi bakancsot, továbbá kínai gyalásót és kulacsot visel, a jobb oldali a népszerű Ho Si Minh-szandált, illetve rajta megfigyelhető a csillaggal díszített fémcsatos öv is. Nyakukban izzadságszívó kendőként funkcionáló és azonosításra is alkalmas sál. Jól kivehető a kínai málhamellény (melynek modern változatait a mai napig használják a nyugati világban is) és a három nagy külső zsebbel ellátott vászon hátizsák, melynek kialakítása hatással volt az amerikai trópusi hátizsák tervezőire is. Szovjet AK-47-es gépkarabéllyal vannak ellátva.
A gerillák tehát nem cipeltek magukkal annyi felszerelést, mint mondjuk az amerikaiak: mindig minimalizálták a maguknál hordott cuccot, illetve szállás és élelmezés terén gyakran támaszkodtak a lakosság támogatására. Embereiket mindig ösztönözték, hogy állandó jelleggel ellenőrizzék és szükség szerint javítsák, foltozzák holmijaikat: ez azért sem volt haszontalan dolog, mert az utánpótlás sokszor akadozott és nem volt egyszerű cseredarabokat szerezni.
A külső függesztésű málhával kiegészített hátizsák mellett érdemes megfigyelni a hengeres, testen vagy vállon átvethető rizstároló tokot, illetve az előrehajtható tárral ellátott francia MaT-49-es géppisztolyt
A ruházaton vagy a málhán gyakran elhelyeztek olyan bőr- vagy kötélhurkokat, melyek segítségével sebesülés vagy halál esetén könnyebben meg lehetett ragadni a testet: ez erősen összefüggött azzal, hogy a vietnami kultúrában a rendes temetésnek nagy jelentősége van, de azzal is, hogy az ellenség malmára hajthatták a vizet azzal, hogy a holttesteket a csatatéren hagyják, hírszerzési és statisztikai információkat, no meg potenciális hadizsákmányt nyújtva ezzel.
Fegyverzetük terén is érződött a sokszínűség. Nagy számban használtak zsákmányolt lőfegyvereket, de Kínából, a Szovjetunióból, illetve a keleti blokk más országaiból is érkeztek harceszközök (ez utóbbiak inkább a hatvanas évek elejétől). A francia és amerikai típusok között a leggyakoribb a MaT-49-es géppisztoly, a MAS-36 ismétlőpuska, illetve az M-1 és M-2 karabélyok, továbbá az M-3 géppisztoly voltak; az oroszoktól leginkább SZKSZ karabély, PPS-41 géppisztoly, Moszin-Nagant ismétlőpuska, AK-47 gépkarabély, Gyegtyarjov, később pedig RPD golyószóró, illetve RPG-2 rakétavető érkezett; a kínaiak főleg egyes szovjet típusok másolataival szolgáltak, azonban mindkét nagyhatalom átadott korábbi háborúkban zsákmányolt német vagy japán eszközöket is. Így kerülhettek Vietnamba MG34-es géppuskák vagy Mauser KAR98-as ismétlőpuskák.
Hány kézen mehetett át ez a fegyver az évtizedek során? Csehszlovák gyártmányú, a második világháborúban a németek által használt, később a Vörös Hadsereg kezére került, majd a vietnamiaknak továbbadott ZB vz. 26 golyószóró.
A fentiek ismeretében eleinte lehetetlen lett volna bármiféle egységesítés, ami logisztikai oldalról persze hatalmas nyomást jelentett, hiszen pótalkatrészt és lőszert ritka vagy már nem is gyártott fegyverekhez igen nehéz volt szerezni. (A lőszer problémáját a MaT-49 esetében például átkaliberezéssel oldották meg.) A háború komolyabbra fordulásával, 1965 után, különösen 1967-től mindenesetre egyre nagyobb számban használtak orosz és kínai kézifegyvereket, ami olyan szempontból is szerencsés volt, hogy legelterjedtebb típusaik összesen kétféle 7,62-es lőszertípust használtak: az SZKSZ, az AK-47 és az RPD 7,62x39 mm-est, a Gyegtyarjov és a Moszin-Nagan 7,62x54 mm-est.
Az amerikai M-1 és M-2 karabély a gerillák közkedvelt fegyverei közé tartozott. Rövid, kis tömegű és űrmérete folytán könnyen kontrollálható volt.
A zsákmányfegyverek közt akadtak olyanok, melyeket nem szívesen alkalmaztak. Az amerikai M-14-es túlságosan hosszú és nehéz volt az átlagos vietnami számára; az M-16-os „fekete puska” összetett szerkezete, megbízhatatlansága, illetve tisztítási igénye pedig szintén ijesztő volt a gerillák számára, bár ha nem volt más, ezt is használták. Az M-79-es gránátvetőt ezzel szemben nagyra becsülték, mivel ilyen jellegű fegyvert máshonnan nem szerezhettek be.
A következő rész témája a tábori élet lesz.
A sorozathoz felhasznált főbb forrásművek:
• A vietnami háború napról napra (írta: Leo J. Daugherty; Hajja és Fiai Kiadó 2003)
• Dzsungelháború Dél-Vietnamban (írta: Wilfred Burchett; Kossuth 1965)
• Inside the VC and the NVA: The Real Story of North Vietnam's Armed Forces (írta: Michael Lee Lanning és Dan Cragg; Williams-Ford Texas A&M University Military History Series 2008)
• Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
• Viet Cong Fighter (írta: Gordon L. Rottman; Osprey Publishing 2007)
• When Heaven And Earth Changed Places (írta: Le Ly Hayslip; Plume 1990)
