A Vietkong 2.

Személyi állomány és kiképzés

Tekintsük át, hogyan és kikből állt össze a Nemzeti Felszabadítási Front ereje. A gerillák többsége vidéki származású volt és kisebbséget képeztek közöttük a városlakók. Az ok, hogy ki miért állt be az NFF kötelékébe, legalább olyan sokféle volt, mint az ezután kapott kiképzés. A csatlakozók egy része hazafias érzelmei vagy keserű tapasztalatai folytán lépett be: elegük volt a dél-vietnami vezetés korrupt húzásaiból, az erőszakos kitelepítésekből, esetleg a hadműveletek folytán veszítették el otthonukat, családjukat, illetve a többség eleve bizalmatlanul tekintett a beáramló amerikai és más külföldi katonákra, akikben a francia gyarmatosítók utódjait látták.

vc_recruitment.jpg

Egyes években és egyes falvakban a toborzás könnyen ment...

Hogy pontosan milyen módon léptették be őket, elsősorban az időszaktól függött: a háború korai szakaszában, amikor a harcok még kevésbé voltak intenzívek, általában könnyebben ment a toborzás és az elvárások is magasabbak voltak. Ekkoriban 17 és 30 év közé esett a toborzottak nagyjának életkora. A falvakat meglátogató gerillák barátságosabbak voltak a lakossággal szemben, illetve alkalmuk nyílt akár többször is elbeszélgetni a potenciális jelöltekkel, akiket nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy érdemes csatlakozni hozzájuk. Családi oldalról is jöhetett a nyomás, de a munkanélküliség vagy más társadalmi-gazdasági nehézségek, esetleg a kalandvágy és a szakmai továbbképzés lehetősége is állhattak emögött. Ráadásul a kormányzat legitimitása nem sokat jelentett a vietnami parasztok számára: a szemükben a Vietkong is viselhette a vezetői szerepet, ha meg tudott küzdeni érte. Nekik amúgy is a falu, a termőföld és a család volt a legfontosabb; az ezen kívül eső világ kevésbé foglalkoztatta őket, márpedig ha a kormány 18 évesen besoroztatott valakit, nem garantálta, hogy saját körzetében vagy tartományában maradhasson, ráadásul a dél-vietnami hadseregben szolgálni nem is volt számukra vonzó kilátás.

vc_young.jpg

A legfiatalabb gerillák egyike

1963 után aztán az elvárásokból kénytelenek voltak engedni, a korhatárt pedig 40 évre emelték. Sőt míg eleinte elutasították az osztályidegen elemeket (értelmiségiek, kormánytisztviselők és nagybirtokosok gyerekeit), idővel megváltozott a hivatalos hozzáállás és "szüleik bűneit jóvá teendő" nekik is szabad utat engedtek. A gerillatevékenység fokozódásával és a harcok súlyosbodásával párhuzamosan még több emberre volt szükség és a Vietkong kényszersorozást is egyre többször alkalmazott: 1967-re az újoncok 60-70 százalékát erőszakkal kellett belépésre kényszeríteniük. Ekkor már az idősek vagy a rokkantak sem mindig kerülhették el a szolgálatot, még ha őket inkább hátsó lépcsős funkciókba szánták is. Ezidőtájt azt sem tudták garantálni, hogy az újonnan beléptetett gerillák szülőföldjükön, falujukhoz közel tevékenykedhessenek.

vc_female_guerillas.jpg

Női gerillák (1971)

Nőket és lányokat is toboroztak, bár jóval kisebb számban, és feltétel volt az is, hogy a szóban forgó hölgy a munkásosztály tagja és egyedülálló legyen (még eljegyzett sem lehetett). Őket általában kisegítő feladatokra szánták (ápolónőnek, szakácsnak, hírszerzőnek, oktatónak, rádiókezelőnek, stb.), noha néhányan vettek részt fegyveres összecsapásokban is. A vietnami családban és kultúrában fontos funkciója volt a nőnek, az anyának, ugyanakkor igyekeztek a hagyományos szerepeket megtartani és soha nem vették jó néven, ha egy nő nyilvános körben túlságosan határozott vagy épp agresszív egy férfival, különösen saját férjével szemben. Ennek ellenére léteztek kizárólag nőkből álló partizánegységek, sőt női parancsnokok is, bár ez inkább kivétel volt, mint szabály.

vietcong_bayonet_training.jpg

Szuronygyakorlat

Az újoncok kiképzése hasonlóképpen nagyon sokféleképp alakulhatott attól függően, hogy hol, mikor és milyen viszonyok között estek át rajta, illetve állt-e épp rendelkezésre elegendő kiképző. A helyi erőknél a formális alapkiképzés mindössze 8 napot vett igénybe. Ebből hat a klasszikus gyalogsági alapismereteket foglalta magába: fegyverkezelés, tüzelő testhelyzetek, gránátdobás, szuronygyakorlatok, és így tovább. A különböző hadfelszerelések használatát a körülményekhez mérten sajátították el, attól függően, miből mennyi állt épp rendelkezésre. A fegyverkezelést és a lőgyakorlatokat – gerillák lévén – szinte mindig szárazon csinálták végig, nehogy rejtett bázisaikat felfedjék (de ha nem, akkor is csak kis mennyiségű lőszert kaptak erre a célra): ennek következtében az újonc általában első éles bevetéséig nem is sütött el töltött fegyvert. A fennmaradó két nap a politikai oktatásé volt.

vc_female_guerillas_on_training.jpg

Az M-1 karabély használatának oktatása

Idővel a helyi erők harcosai a gerilla- illetve a főerők soraiba léphettek, ahol beoszthatták őket valamelyik zászlóaljba, s itt újabb egyhónapos képzés várt rájuk. Ebből bő három hét a katonai ismereteké volt. Sorra került az álcázás és az erődítés, a járőrözés, a felderítés, illetve a különböző harceljárások. Elsőre talán furcsa lehet, de sem kifejezett dzsungel-tréning, sem túlélési kiképzés nem szerepelt a programban. Amit ennek kapcsán meg kellett tanulniuk, azt menet közben sajátították el. Egy teljes hetet pedig politikai képzésen töltöttek. Ez utóbbi lényege a katonai hagyományok, a népi kultúra, a küldetéstudat, no meg az ideológia átadása volt. Bár elvileg a politikai oktatás tette volna ki a kiképzés felét, természetes, hogy a katonai vonal lényegesen több időt (nagyjából 80 százalékot) ölelt fel a gyakorlatban. A gerillák nagy része eredetileg nem volt kommunista, azonban a politikai tisztek így is megtalálták velük a közös hangot, mikor őseik harcos tradícióiról és a vietnami nép múltbéli hőstetteiről, vagy a két országrész egyesítésének fontosságáról beszéltek nekik.

vc_training_sketch.jpg

Egy elhagyott gerillatábor kunyhójának falán talált oktatóábra,
melyen a helikopterek sebezhető pontjait jelölték meg

A politikai tisztekre maradt még az írni- és olvasni tanítás feladata is, sőt a tananyagba alapszintű matematikai képzés is bekerült: a gerillák 5–15 százaléka ugyanis írástudatlan volt és a felsőbb vezetés úgy látta, ez mindenképp hasznukra lesz hosszú távon. Az ilyen órákat esténként, természetesen a harchelyzettől függően tartották.

vc_indoctrination.jpg

Az oktatási alkalmakon biztonsági okokból általában tilos volt jegyzetelni és a kérdések feltételét is rossz szemmel nézték

Szakképzésekre is szükség volt. A raj- és szakaszparancsnokoknak 3–5 hónapos továbbképzés dukált.  A rádió- vagy nehézfegyver-kezelők, az utászok és az egészségügyisek akár 4–24 hónapos oktatásra is számíthattak. Szinten tartó képzéseket még a helyi erőknek is igyekeztek szervezni, évente 20–30 napot. A falusi gerilláknál a hangsúly a csapdaállításon, az alagútásáson, az orvlövész-tevékenységen vagy épp a házi készítésű harceszközökön volt, míg a harcoló gerilláknál inkább a lesálláson, a lélektani hadviselésen és a robbantáson. Az órákat mindig ott tartották, ahol lehetett, tábori építmények fedele alatt, erdei tisztásokon vagy épp abban a faluban, ahol épp megpihentek. Mivel ezzel párhuzamosan a szokásos teendőket is el kellett látniuk, általában a résztvevők fele ezzel foglalatoskodott, míg a másik fele tanult, aztán másnap cseréltek, és az oktatók megint elmondták ugyanazt. Érdekes adalék, hogy a többhónapos képzések folyamán a tanulók általában fogadhatták családtagjaik látogatását is.

vc_w_blasted_m113.jpg

A szemléltetőeszköz: egy kilőtt M-113-as PSZH

Az átlagos gerillának mindenképpen volt annyi előnye ellenfeleivel szemben, hogy eleve nélkülözésekkel és nehézségekkel teli paraszti sorból származott, ahol a találékonyság és a kitartás fontos erény volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy mindegyikük született dzsungelharcos lett volna: bár az éghajlathoz jobban hozzá voltak szokva, mint mondjuk az itt bevetett amerikaiak, az őserdei élet, a trópusi betegségek, a bujkálással járó stressz és az állandó éberség őket is igencsak megviselte és csak idővel vált belőlük hatékony gerilla. A veszély és a rettegés pedig állandóan velük volt: az ellenség technikai fölénye lehetővé tette, hogy teljesen váratlanul lecsapjanak rájuk egy B-52-es bombái, esetleg, hogy táboruk közvetlen közelében helikopterek érjenek földet. Általában csak akkor volt lehetőség viszonylag zavartalan pihenésre, amikor a kambodzsai határ mögött található pihenőhelyekre vonultak vissza, vagy ha teljesen az ő ellenőrzésük alatt álló területen állomásoztak.

A következő részben a Vietkong taktikájáról lesz szó.

 

A sorozathoz felhasznált főbb forrásművek:

A vietnami háború napról napra (írta: Leo J. Daugherty; Hajja és Fiai Kiadó 2003)
Dzsungelháború Dél-Vietnamban (írta: Wilfred Burchett; Kossuth 1965)
Inside the VC and the NVA: The Real Story of North Vietnam's Armed Forces (írta: Michael Lee Lanning és Dan Cragg; Williams-Ford Texas A&M University Military History Series 2008)
Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
Viet Cong Fighter (írta: Gordon L. Rottman; Osprey Publishing 2007)
When Heaven And Earth Changed Places (írta: Le Ly Hayslip; Plume 1990)