Vissza a Vasháromszögbe
A Cedar Falls-hadművelet
Az új évben kettős feladat várt a dél-vietnami, amerikai és egyéb szövetséges erőkre: egyrészt el kellett vágniuk, vagy legalábbis akadályozniuk a délre irányuló észak-vietnami csapaterősítéseket, másrészt az itt található ellenséges támaszpontokat kellett megtalálniuk és megsemmisíteniük. Várható eredménye mindennek az lett volna, hogy a kommunista erők utánpótlását elvágják, illetve a vidéki települések pacifikálását érdemben is megkezdhetik végre.
Amerikai tiszt egy helyi lakost kérdez ki tolmács segítségével
a Cedar Falls-művelet során
A Saigon melletti Vasháromszög, mely régóta a Vietkong egyik hírhedt erőssége és felvonulási körzete volt, továbbra is fejtörést okozott Westmoreland tábornoknak. A 155 négyzetkilométeres területet délnyugatról a Saigon folyó, északon a Than Dien erdősége, keletre pedig a Thi Tinh folyó határolta. 1965-ben a 173. légideszant már megpróbálta átfésülni a környéket, de kudarcot vallott; az amerikai légierő B-52-esei majdnem félmillió tonna bombát szórtak le itt 1966 során, de a gerillatevékenységet ez nem befolyásolta; a ’66 őszén folyó Attleboro-művelet során komoly csapást mértek az itt működő vietkong és észak-vietnami alakulatokra, de a kiűzött egységek később visszatértek és folytatták ott, ahol abbahagyták. A következő lépésnek tehát drasztikusabbnak és eredményesebbnek kellett lennie.
A 11. könnyűpáncélos ezred járművei bevetésen
1967. január 5-én a 196. könnyűdandár, az 1. és a 25. gyaloghadosztály egyes alakulatai, kiegészülve dél-vietnami egységekkel a Saigon folyó mentén sorakoztak fel, „üllőként” szolgálva, vagyis az ellenség potenciális menekülési útvonalát elvágandó a Vasháromszög délnyugati oldalán; délkeleten ugyanezt a feladatot a 173-asok 503. zászlóalja és a 35. dél-vietnami ranger-zászlóalj kapta. A „kalapács” szerepe egyrészt az észak felől közelítő, szintén az 1. hadosztályhoz tartozó 2. és 3. dandárnak jutott, másrészt az északkeletről előrenyomuló 173. légideszant-dandárnak és a 11. könnyűpáncélos ezrednek. A részben légimozgékonyságú taktikát követő és páncélos támogatással is bíró támadók át kellett, hogy kutassák az egész körzetet.
Halott gerillát húznak ki egy földalatti járatból... Inkább csak hátramaradt őröket találtak az amerikaiak, nagyobb harcérintkezésre kevés példa volt.
A művelet során azonban kevés összecsapás alakult ki. Ennek oka az volt, hogy bár a legteljesebb titokban dolgozták ki a műveleti tervet és a szövetséges dél-vietnami parancsnokok is csak két nappal az akció megindítása előtt kaptak értesítést róla, a Vietkong informátorai megtudták, mi készül… Így a gerillaerők zöme egyszerűen kivonult a körzetből, mire a támadás megkezdődött és visszahúzódott Kambodzsába. A 19 napos művelet során ezért inkább csak kisebb harcérintkezésekre volt példa, ott, ahol az amerikaiak mégiscsak rábukkantak néhány gerillára, akik a raktárkészletek őrzésére maradtak hátra. Mert raktárból és földalatti rejtekhelyekből megint rengeteget találtak. Nagy mennyiségű ellenséges készletet (egyebek közt 7500 rend egyenruhát, 23 nehézfegyvert, 590 kézifegyvert, illetve 3700 tonna rizst) zsákmányoltak.
Valakinek ezt a melót is el kellett végeznie...
Charles Patchin, a 173. dandár tizedese a Vietkong alagútrendszerében.
Leginkább az 1. gyaloghadosztályhoz tartozó 242. vegyvédelmi különítmény „alagútpatkányainak” jutott a hátborzongató feladat, hogy leereszkedjenek az ellenség járataiba és átkutassák azokat. Január 18-án például megtalálták a Cu Chi-i körzet főhadiszállását, ahol nagy mennyiségű ellenséges dokumentumot szereztek meg, ami hírszerzési szempontból igazi áttörést jelentett: többek között tervezett terrorakciók és szimpatizánsok listája került a kezükbe. Miután végeztek, robbanótölteteket helyeztek el és berobbantották a járatokat.
A kitelepítendő falusiaknak élelmet osztanak Ben Sucban. Ősi földjüket el kellett hagyniuk, de volt, aki később visszatért...
A tisztogató műveletek mellett azonban a dzsungel egy részét és az itteni településeket szabályosan letarolták az amerikai bulldózerek: a cél az volt, hogy a gerillák semmilyen értelemben ne tudják megint kihasználni a vidéket. Erre a sorsra jutott Ben Suc falu is (a Vasháromszög északnyugati csúcsán), ahol január 8-a reggelén 60 helikopter ért földet. A településre, mely egyértelműen a Vietkong ellenőrzése alatt állt és lakossága is lojális volt a gerillákhoz, tragikus sors várt: villámgyorsan körülvették, a lakosokat a dél-vietnami katonaság ellenőrizte és kikérdezte. Ezenfelül földalatti alagútrendszert is találtak a faluban. 28 gerillát, illetve vietkong-gyanús személyt őrizetbe vettek, a többieket javaikkal együtt áttelepítették Phu Loi mellé, ahol a stratégiai falvak kapcsán már említett börtönviszonyok vártak rájuk, főleg, hogy az ottani vezetést nem értesítették időben arról, hogy 6000 embert fognak hamarosan odaszállítani. Végül az amerikai hadsereg és a USAID segélyszervezet révén jutott fedél az otthonukat veszített emberek feje fölé. Ben Sucot felgyújtották, majd ledózerolták, sőt mivel a mélyre nyúló alagútrendszert a műszakiak nem tudták volna rövid idő alatt használhatatlanná tenni, légi csapásra is sor került. Westmoreland tábornok az egész Vasháromszögből szabad tűz-zónát akart csinálni, vagyis a körzetben onnantól bárkire tüzet lehetett nyitni.
Helikopteren, teherautón és vízi járműveken telepítették ki a lakosságot
A 30 ezer katonát mozgósító Cedar Falls volt a vietnami háború addigi legnagyobb amerikai művelete. Összesen 500 földalatti járatot és 1100 bunkert semmisítettek meg, továbbá durván 11 négyzetkilométernyi dzsungelt dózeroltak le. Emellett 750 ellenséges halottat számoltak össze, 280 foglyot ejtettek, míg az amerikaiaknak 72 katonájuk esett el, többségük orvlövész-tevékenység vagy aknák és csapdák által, ezenkívül 337-en sebesültek meg. A dél-vietnami erők 11 halottat és 8 sebesültet veszítettek. Mindez elsőre egészen komoly fegyverténynek tűnhet, ám a művelet volumenéhez képest elenyésző számú gerillát sikerült harcra kényszeríteni, ami egyre jobban frusztrálta a küzdelemre kiéhezett amerikaiakat.
Korabeli tudósítás a hadműveletről
A hosszú távú eredmények terén se volt jobb a helyzet: azt várták ugyanis, hogy ezzel a manőverrel végleg kiiktatják a Vasháromszög ellenséges támaszpontjait és végre biztosítják Saigon környékét – de nem így történt. Bár súlyos anyagi veszteséget és késlekedést jelentett a művelet a Vietkong számára, szokás szerint ezt is kiheverték. Már január utolsó napjaiban elkezdtek visszaszivárogni a gerillák és újra birtokba vették azokat az alagutakat, melyeket ellenfeleik nem fedeztek fel – ugyanis még egy ilyen nagyarányú akció sem volt elég ahhoz, hogy mindegyik járatukat felderíthessék. Saigon továbbra sem volt biztonságban és a körzetből később is indítottak akciókat, például egy évvel később, a Tet-offenzíva idején. Csak a fővárosi robbantásos merényletek és orgyilkosságok száma esett vissza, de mindössze átmenetileg. Emellett a gerillák levonták a szükséges következtetéseket és inkább a kambodzsai határ mögött építettek ki újabb raktárkomplexumokat, illetve pihenőhelyeket, ahova az amerikaiak nem értek el. A lakosság kapcsán pedig megemlítendő, hogy kitelepítésük és a falvak totális megsemmisítése lényegénél fogva ellentmondott a „szív és lélek” megnyerését célzó törekvéseknek: a lakosságot még jobban elidegenítette az őket állítólag megvédő dél-vietnami és amerikai vezetéstől, az Egyesült Államokban pedig sokakban csak erősítette a háborúellenes érzelmeket. A kitelepítéssel kapcsolatos negatív tapasztalatok nyomán viszont pár hónap múlva megkezdték a CORDS (Civilian Operations and Revolutionary Development Support) nevű kombinált (katonai és polgári) programot, mely a hadműveletek keretében az eddigieknél gondosabban és eredményesebben segítette a pacifikálási folyamatot: mivel azonban az alapvető dél-vietnami viszonyokon ez sem változtatott, csodát sem lehetett várni tőle.
A vietnami amerikai arzenál legújabb eszköze: a buldózer
A hadműveletet mindezek következtében több történész is a tipikusan rosszul végrehajtott és eredménytelennek bizonyuló vietnami akciók iskolapéldájának tekinti. Mindenesetre mire a Cedar Falls január 26-án véget ért, már tervezés alatt állt a következő felvonás: egy szintén több hadosztályt felvonultató akció, mely a Junction City fedőnevet kapta...
A krónika következő részében:
Ejtőernyők a dzsungel felett
Forrásművek:
• A Soldier Reports (írta: W.C. Westmoreland; Dell 1980)
• A vietnami háború napról napra (írta: Leo J. Daugherty; Hajja és Fiai Kiadó 2003)
• Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London)
• The Illustrated History of The Vietnam War: Sky Soldiers (írta: F. Clifton Berry Jr.; Bantam 1987)
• Vietnam: The Decisive Battles (írta: John Pimlott; Guild Publishing 1990)