Shellshock ’Nam '67

Kegyetlen dzsungel

A kapcsolódó szoftverek közül ezúttal egy 2004-es akciójátékot választottam, mely sajnos nem hitelességével, inkább pörgős játékmenetével igyekezett hódítani – de sikertelenül. A Guerilla Games által összehozott programot az Eidos dobta piacra, PS2-ön, Xboxon és PC-n.

shellshock_4.jpg

Az FPS-nézet helyett ezúttal külső nézetből követhetjük hősünk élményeit, aki egyszerű tengerészgyalogos újoncból lesz elit harcfelderítő. Ennek megfelelően a hagyományosabb "kutasd-és-pusztítsd"-akciókkal kezdünk, majd fokozatosan eljutunk a kis létszámú csoportban végzett éjszakai küldetésekig. A bevetések előtt lehetőség van a bázison sertepertélni, kiválasztani a kedvünkre való fegyvert a raktárból, vagy elbeszélgetni a bajtársakkal.

shellshock_1.jpg

A játék grafikája 2004-es színvonalon is inkább jelzésszerű volt, mint szép. A környezet esetében ez nem annyira bántó, mint a linearitás, viszont a figurák többsége elég karótnyeltre sikeredett. A hangeffektek és a beszéd átlagosak. Maga a hadjárat alig öt órát foglal magába, de figyelembe véve a színvonalt, ez nem is baj. A tulajdonképpeni tűzharcok elég fapadosak. Ellenfeleink nem különösebben intelligensek, vagyis kellő fedezék és némi manőverezés árán minden összecsapásban győzedelmeskedhetünk, bár tény, hogy a játékmenet picit nehezedik. Mindenesetre elakadni nem fogunk sehol sem. Mondanom sem kell, hogy az eldobált fegyverekből nyugodtan válogathatunk, egészségi állapotunkat pedig a vöröskeresztes csomagokkal tudjuk javítani.

shellshock_3.jpg

Nálam a sebzési modell és az erőszakszint vágta ki a biztosítékot, ugyanis egy alapvetően lövöldözős és érezhetően kevésbé komoly akcióprogramban a leszakadó testrészek, a fröcsögő vér, a feldarabolt hullák és a foglyok kivégzése nem feltétlenül a hitelességet javítják. Ha egy Vietcong-szintű programról lenne szó, melyben lépten-nyomon érződik, hogy a háború bizony nem játék, azt mondanám, oké, ez csak segíti a realisztikus megközelítést, de sajnos nem így van. Ha a készítők megmaradtak az akciózás szintjén, akkor jó lett volna féken tartani az erőszakos részeket is, gondolva a fiatalabb játékosokra, akik számára ez ártalmas lehet. 

A vonatkozó kritikák átlagosan 60%-ra értékelték a művet, de talán még ez is túl baráti. Személy szerint ma már nem ajánlanám senkinek – inkább vegyük elő a Men of Valort, ami szintén akciódús, de lényegesen hitelesebb. Egyébként készült folyatás is, mely Shellshock 2: Blood Trails címen érkezett 2009-ben. Ez már más szereplőket mozgatott és a történetet is horrorízűbbre vették. Ez túlnyomórészt negatív kritikákat kapott, vagyis látható, hogy a készítők nem tudtak szintet lépni.