Ezt hallgatták '66-ban...
Az esztendő legnagyobb slágerei
Könnyedebb témával folytatva, tekintsünk vissza az ötven évvel ezelőtti slágerlistákra és hallgassunk bele az 1966-os év leghíresebb dalaiba. Bizony, ez az esztendő is tele volt olyan klasszikussá érő darabokkal, melyeket a mai napig játszanak a rádióadók és joggal. A választék bőséges, ezért valóban csak néhányat emelhetünk ki.
Nancy Sinatra These Boots Are Made for Walkin' című dala több ponton is összekapcsolható a vietnami konfliktussal. Az amerikai híradásokban előfordult, hogy a dzsungelben járőröző katonákat mutató képsorok alá ezt vágták be, de fontosabb, hogy az énekesnő 1966-ban és 1967-ben Vietnamba utazott és több fellépése is volt a csapatok szórakoztatására, ahol szintén előadta. A dal népszerűsége folytán egyfajta himnusszá nőtte ki magát a harcoló alakulatoknál. És két évtized múlva Stanley Kubrick Acéllövedékében is hallható volt.
Percy Sledge romantikus slágere, a When A Man Loves A Woman áprilisban jelent meg és a Billboard slágerlista első helyére is felkúszott. Később még számos feldolgozás készült belőle. A vonatkozó filmek közül a Hamburger Hillben és az Amerikai graffiti 2-ben hallható, de A szakasz filmzene-albumára is felkerült.
A Vogues együttes Five O'Clock World című dala a Jó reggelt, Vietnam filmzene-albumán is szerepel, de a filmben csak a háttérben hallható, így a nézők többsége valószínűleg nem (innen) emlékszik rá.
A jól ismert duó, Simon és Garfunkel februárban a Homeward Bound, májusban az I Am A Rock című dalokkal jelentkeztek. Mit is mondhatnánk, még manapság is hallgatjuk ezeket.
A Ballad of The Green Berets kilóg a sorból, mivel stílusa alapján sokkal inkább toborzódal, mint könnyűzenei szám. '66-ban ez volt az egyik, illetve a Billboard szerint a legsikeresebb amerikai sláger, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a háborúellenes hangulat még nem volt annyira domináns. A Barry Sadler őrmester által felénekelt ballada később az 1968-as John Wayne-féle film, a Zöldsapkások főcímdalává lépett elő. A szöveget egyrészt a vietnami sebesüléséből gyógyuló Sadler, másrészt a Zöldsapkások című kötet szerzője, Robin Moore írta, méghozzá ifj. James Gabriel emlékére, aki az első őslakos hawaii katona volt, aki Vietnamban elesett, még 1962 áprilisában. A dal utóéletéhez annyit, hogy számos országban feldolgozások születtek belőle és ezek a holland, a svájci, a svéd vagy a rhodesiai haderőknél gyakran felcsendültek – de persze paródiák is születtek belőle. Az Amerikai graffiti 2 című filmben is felhangzik, az első vietnami jelenetben.
A Four Tops Reach Out I'll Be There című dalát is muszáj megemlíteni. Ezt még Máté Péter is énekelte magyar átdolgozásban, Várni kell címmel.
Phil Ochs Santo Domingo című gitáros balladája alapvetően háborúellenes dal. 1965 áprilisában amerikai csapatokat küldtek Dominikára, hogy "rendcsinálás" címszóval beavatkozzanak az ottani polgárháborúba. A történteket felidéző szám tágabb értelemben "a világ csendőreként" állítja be az Egyesült Államokat.
Az eredetileg Neil Diamond által írt I'm A Believer a Monkees együttes által vált igazi sikerszámmá 1966 utolsó napjaiban.
Az európai slágerekből is mazsolázzunk. A Rolling Stones egyik legnépszerűbb szerzeménye, a Paint It Black májusban jelent meg először kislemezen. A Keith Richards és Mick Jagger által írt dal 11 hetet töltött el a Billboard slágerlista élén. Számtalan feldolgozása született és nemcsak Kubrick Acéllövedékében, hanem a Tour of Duty című háborús sorozatban is hallható volt.
A Walker Brothers The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című dala nem saját szerzeményük volt, de az ő előadásukban vált igazán sikeressé, nemcsak Angliában és Hollandiában, hanem az Egyesült Államokban is. Népszerűsége folytán természetesen ez sem kerülhette el a feldolgozásokat...
Petula Clark, az Amerikában is ismert angol énekesnő fénykorát élte akkoriban és a márciusban kiadott A Sign of The Times című slágere, bár az első helyre nem kúszott fel, közkedvelt volt az óceán mindkét oldalán.
A Beatles többek között a We Can Work It Out, a Yellow Submarine és a Paperback Writer című dalokkal írta be magát a hatvanhatos könnyűzenei krónikákba.
Ne hagyjuk ki a sorból a hazai daltermést sem. Az Illés egyebek mellett a Légy jó kicsit hozzám és Az utcán című legendás dalokkal jelentkezett.
Mikes Éva Te szeress legalább című dala pedig már abban a korban sláger volt, amiről később Csinibaba címmel forgattak édes-szomorkás vígjátékot és persze ezt a számot sem hagyták ki belőle...
És '66 júliusában megrendezték nálunk az első táncdalfesztivált, melyen Zorán Sztevanovity és a Metró együttes előadta a Mi fáj? című dalt.
Koncz Zsuzsa Rohan az idő című dalával zárom az összeállítást.