Hajnali mentőakció
A félelem fogságából csak a remény szabadíthat meg
A vietnami témájú játékfilmek többsége a szárazföldi harcokra, esetleg a konfliktus utóhatásaira koncentrál és viszonylag kevés foglalkozik a légi háború eseményeivel, illetve szereplőivel. Ezen kevés közé tartozik a Bat 21, az Air America, az Intruderek támadása és a legfrissebb, a Hajnali mentőakció, mely Werner Herzog 2007-es rendezése és megtörtént eseten alapul.
Dieter Dengler Németországban született 1938-ban és gyermekkora meghatározó eseménye volt a hazáját romba döntő második világháború. A városa felett cikázó vadászgépeket látva azonban megszületett benne a döntés, hogy pilóta lesz. 18 évesen emigrált az Egyesült Államokba és jelentkezett a légierőhöz. Ekkor még nem sikerült repülős beosztásra szert tennie, ezért leszerelése után főiskolai tanulmányokat folytatott, később azonban csatlakozott a flottához, ahol végre szárnyakat kapott egy A-1 Skyraider könnyűbombázó formájában.
1966. február 1-jén indult első bevetésére a USS Ranger repülőgép-hordozóról. A négygépes kötelék célpontja Laoszban feküdt, és a rossz látási viszonyok között érkező gépeket erős légvédelmi tűz fogadta. A német-amerikai pilóta A-1-ese hamarosan füstölgő roncsként végezte a rizsföldeken, ő pedig bevetette magát az őserdőbe. Rádiója tönkrement, így nem tudott segítséget hívni, és nemsokára foglyul ejtették a Pathet Lao gerillái. A szorult helyzetbe került repülősről azonban nem sejtették, hogy rendkívül találékony ember, aki a pilóták számára kötelező túlélőgyakorlatokon mindig kiválóan teljesített, így nem ült tétlenül a fenekén, hanem szökést tervezett...
Dengler történetét Herzog először dokumentumfilmben dolgozta fel, még 1997-ben, Little Dieter Needs To Fly (A kicsi Dieternek repülnie kell) címmel. A sztori annyira megragadta a direktort, hogy alig egy évtized múlva játékfilmet csinált belőle, méghozzá a jelenkor egyik legkitűnőbb színésztehetségével, Christian Bale-lel a főszerepben. A sokat látott repülős azonban ezt már nem nézhette végig: súlyos idegrendszeri betegség támadta meg és 2001-ben öngyilkos lett.
A Hajnali mentőakció távol áll a klasszikus menekülős kalandfilmektől: alapvetően dráma és nem akciófilm. A hangsúly az emberi oldalon van, a fogság reménytelenségén és a szökésre való készülődéssel járó reményen, illetve szorongáson. Emiatt aztán a szokásosnál is komolyabb feladat hárult a színészekre. Christian Bale tulajdonképpen nem okoz meglepetést, de valóban remek választás volt, mivel a források alapján Dengler a valóságban is ilyen vagány, kezdeményezőkész férfi lehetett. Igazán Steve Zahn és Jeremy Davies játéka volt az, amire felfigyeltem itt (utóbbira a többség a Ryan közlegény megmentése Upham tizedeseként emlékezhet), mert ők adták vissza legjobban a fogságba belefásult emberek lelkiállapotának két ellentétes pólusát. Egyikükben minden nehézség ellenére is maradt még elég remény és kraft a kitöréshez, míg a másik már szökni sem mer, mivel a szökéssel járó bizonytalanságtól jobban tart, mint az őröktől. Itt válik fájdalmasan egyértelművé, hogy a reménytelenség legalább annyira rettenetes ellenfél, mint a külső körülmények – és a film ebből a szempontból működik igazán jól. Maga a szökés előkészítése és lefolytatása – számos hasonló történet után – már inkább kiszámíthatónak érződik, de ahogy írtam, ez egy ilyen alkotás. A feszültség és az izgalom ezért (is) kissé kiegyensúlyozatlanul van jelen.
A színészeknek egyébként volt némi szenvednivalójuk már a forgatás megkezdése előtt, hiszen legyengült, kiéheztetett foglyokat alakítottak és ennek érdekében le kellett fogyniuk: Bale durván 25 kilogrammot adott le, Zahn 18-at, Davies 15-öt. S hogy a 44 napos forgatásba beleférjen az összes snitt a főhőssel, fordított sorrendben vették fel a jeleneteket, hogy a végére visszanyerhesse azt a fizikumot, amire a történet elején, jóvágású pilótaként szüksége volt. Az persze már-már természetes, hogy az eredeti történethez képest találhatunk eltéréseket, de nagy vonalakban a szkript követi Dengler élményeit. Két fogolytárs kapcsán érték csak komoly kritikák a rendezőt, mivel bizonyos információk elkerülték a figyelmét és ezek hiányában negatív fényben tüntették fel az említett két személyt. Az viszont pozitív, hogy a másik oldal képviselőit a forgatókönyv nem akarta démonizálni: van köztük negatív és pozitív figura is, ahogy a valóságban.
A film hangulatát tekintve is a helyén van: a dzsungel fojtogató atmoszférája vagy a fogolytábor bezártsága hiteles, bár ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a külső helyszíneket Thaiföldön vették fel. A költségvetés nagyja egyébként erre ment. A repülőgép-hordozós, illetve a légi támadást bemutató jeleneteknél viszont spóroltak és érthető módon digitális Skyraiderekre hagyatkoztak.
A Hajnali mentőakció megjelenése idején alapvetően pozitív kritikákat kapott és az Egyesült Államokban a rendező legsikeresebb filmje lett. A negatívabb hozzászólások hiányolták belőle a feszültséget, és tény, hogy sokkal inkább a háborús téma kedvelőinek szól, mint a szélesebb közönségnek. A film nálunk egyébként 2008-ban jelent meg DVD-n. A lemez igencsak minimalista, extráknak nyoma sincs, pedig lenne miről mesélni. Csak angol és magyar hangsávot, illetve feliratot kapunk. Nagy kár.
Hajnali mentőakció
(Rescue Dawn)
MGM 2007 (121 perc)
Rendező: Werner Herzog
Főszereplők: Christian Bale, Steve Zahn
Zene: Klaus Badelt