Börtön és fegyenctelep (Nguyen Xuan Tram)

A diktatúra foglyaként

Antikváriumokat járva időnként még kezünkbe akadhat olyan könyv, melyet a háború idején, azaz 40-50 évvel ezelőtt adtak ki nálunk. Mondanunk sem kell, hogy miféle ideológia szolgálatában publikálták ezeket, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a másik oldalon is akadt bőven bírálnivaló. Jelen kötet például egy olyan dél-vietnami állampolgár börtönnaplója, aki az ország 1954-es kettéosztása után egy darabig északon élt és ez gyanússá tette a Diem-kormányzat kopói számára…

borton_es_fegyenctelep.jpgNgo Dinh Diem bizony vasmarokkal látott neki a déli országrész vezetéséhez, akármit is emlegettek egyes nyugati lapok arról, hogy a demokráciát építi.  Így sem volt könnyű dolga, Dél-Vietnamnak ráadásul az ötvenes évek végétől egyre súlyosabb gondot okozott a Vietkong növekvő befolyása, vagyis a helyzet a jelentős amerikai támogatás ellenére sem javult. Az írót, egy fiatal nőt 1955 szeptemberében éjszakának idején tartóztatták le. Bár tényleges bizonyíték nem volt ellene, gerillatevékenységgel vádolták, mivel nem vett részt kommunistaellenes gyűléseken és nem jelentett fel senkit régi ismerősei közül. Ennek eredményeként hónapokon át szűkös börtöncellák foglya volt; ruháit elkobozták és gyakran verték, vallatták, méghozzá olyan brutális módszerekkel, amikre még a spanyol inkvizíció is büszke lett volna. Eközben tanúja lehetett számos rabtársa halálának is, ő azonban kitartott, akkor is, amikor egy börtönszigetre szállították, otthonától még távolabb…

A szerzőt érthető módon nem irodalmi hajlamai, hanem elrettentő tapasztalatai vezették arra, hogy ebben az apró könyvecskében a világ elé tárja szenvedésének történetét. Ennek megfelelően egyszerű, de vizuális stílusban ír a fogságban töltött hónapokról, részletezve azt is, amiről még beszélnie is embert próbáló lehetett, nemhogy átélnie. Műve ugyanúgy figyelmeztetés és jajkiáltás a modern diktatúrák lealjasodott módszerei ellenében, mint sok más kortárs alkotás. Sajnálatos viszont, hogy az a rendszer, amelyet olyannyira tisztelt és ahova végül eljutott, ugyanilyen alantas módszereket is használt, amikor a hatalom megkaparintásáról és megtartásáról volt szó. Mert sajnos a kommunizmus se sokkal jobb, mint az áldemokratikus diktatúra. Mindkettő lehet kemény vagy puha, de egyik sem követendő.

A magyar kiadás 1961-ben jelent meg, vagyis még évekkel az amerikai háború hivatalos kezdete előtt. A Makai György-féle utószó ezért tömören összegzi az 1945 óta folyó délkelet-ázsiai konfliktust és magyarázza a dél-vietnami viszonyokat – összességében hitelesen. A kötet hazai antikváriumokból még beszerezhető.

Börtön és fegyenctelep
Írta: Nguyen Xuan Tram
Fordította: Korolovszky Klári
Kossuth Könyvkiadó 1961
144 oldal