Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A vietnami háború

2018.máj.15.
Írta: Monty H. 5 komment

A csapatnöveléstől a vietnamizálásig

A Tet-offenzíva politikai következményei

Míg katonai oldalról a Tet-offenzíva egyértelmű kommunista vereséget hozott, politikai és lélektani oldalról megágyazott az amerikai kivonulásnak. Johnson elnöknek és stábjának azokban a hetekben számos nehéz döntést kellett meghozniuk.

Ahogy már említettem, Westmoreland tábornok 206 ezer további katonát kért Washingtontól, ez pedig legalább annyira politikai kérdés volt, mint katonai. Az említett létszám túlságosan magas volt Johnson elnök számára egy olyan helyzetben, melyben a háború támogatottsága rohamosan csökkent – főleg a választások évében. Közben, február harmadik hetében az amerikai haderő elszenvedte addigi legmagasabb heti veszteségét: 543 halottat és 2547 sebesültet. Ugyanebben a hónapban a sorozóbizottság 48 ezer embert hívott be.

clark_clifford.jpg

Az új hadügyminiszter Clark Clifford lett

Tovább

Hadak útján Erdélytől Kaliforniáig (Tordai K. Lajos)

Négy hadsereg katonája

Több olyan hazánkfia akad, aki emigrációs élményeit könyv alakban is megosztotta a magyar olvasóközönséggel, de olyanból nincs sok, aki mindezen belül számos hadseregre kiterjedő katonaéletére fókuszálna. Tordai K. Lajos önéletrajza viszont ilyen és áldom szerencsémet, amiért pár évvel ezelőtt sikerült találnom egy példányt belőle egy eldugott könyvesboltban.

tordai.JPGA szerző Erdély, pontosabban Torda szülötte. 1929-ben látta meg a napvilágot és ahogy kitalálható, csupa nehézség közepette nőtt fel, melyekért nemcsak szigorú apja volt a felelős… Kamaszkorában már Magyarországon élt, s első háborúja ekkor érte utol: tizenévesként Budapest ostrománál harcolt. Utána a megszállás és a kommunista uralom arra késztette, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Határőrnek jelentkezett tehát, így már valamivel könnyebb volt átjutnia Ausztriába, ahol azonban ugyanúgy nem volt egyszerű boldogulnia, mint hazájában. Végül a francia idegenlégióban kötött ki, ahol sok más kelet-európai sorstársával együtt volt alkalma világot látni: Afrikában és Indokínában szolgált. Meggondolatlan hazatérése után megjárta az ÁVO börtönét, nem csoda, hogy ismét külföldre menekült. Ezúttal meg sem állt az Egyesült Államokig, ahol megint egyenruhát húzott és Korea mellett megfordult Délkelet-Ázsiában, akkor már Vietnamban. A katonáskodásnak súlyos sérülése vetett véget... Ezután, a civil életben dolgozott többek között veteránkórházakban. Csak a rendszerváltás után tért haza Magyarországra.

Tovább

Tájkép csata után

A Tet-offenzíva katonai következményei

A Tet-offenzíva csatái a médiában, a politikai porondon, de elsősorban a harctéren folytak. A súlyos összecsapások komoly hatással voltak mind a Vietkong katonai erejére, mind a Vietnami Néphadseregre, illetve a velük szembenálló Vietnami Köztársasági Hadseregre és az amerikai haderőkre. Tekintsük most tehát át az események katonai következményeit.

196802_arvn_troops_at_rest_in_cholon.jpg

Dél-vietnami katonák pihenője Cholonban,
Saigon kínai negyedében, a Tet-offenzíva idején

Tovább

A Glória támaszpont ostroma

 "Tűzszünet, mi? Mi szünetet tartunk, ők meg tüzelnek."

A Tet-offenzívához kapcsolódó filmek közül hadd emeljek ki most egy nálunk kevésbé ismert alkotást, mely a nyolcvanas évek második felében érkező vietnami témájú klasszikusok nyomdokvizén érkezett, ám színvonalát tekintve legfeljebb a középmezőnyben kaphat helyet.

the_siege_of_firebase_gloria_3.jpg

Tovább

„Azt hittem, nyerésre állunk!”

A Tet-offenzíva hatása az amerikai médiában és hátországban

A Tet-offenzíva eseményeivel már megismerkedhettünk. Most tekintsük át, milyen hatása volt mindennek a közvéleményre, a katonai és politikai vezetésre. Kezdjük először az amerikai sajtó és a hátország reakciójával.

reporters_at_work.jpg

Tudósítók munka közben

Tovább

Jelentések (Michael Herr)

A hotelszobától a lövészárokig

Ha a vietnami háborús visszaemlékezések legismertebb darabjaiból válogatunk, akkor Michael Herr Jelentések című kötetét nem hagyhatjuk ki a sorból, főleg, mert a múlt hét óta már magyarul is kapható a GABO Kiadó jóvoltából. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy nagyrészt az ötven évvel ezelőtti Tet-offenzíva eseményeit eleveníti fel, még egy okunk van rá, hogy kézbe vegyük.

jelentesek.jpgAz 1940-es születésű Michael Herr az Esquire magazin megbízásából dolgozott Vietnamban '67-től '69-ig. 1977-ben jelentette meg aztán ottani élményein alapuló kötetét (eredeti címén: Dispatches), mely a legelső vietnami memoárok közé tartozott és az évek során igazi klasszikussá érett. Mind az Apokalipszis most, mind az Acéllövedék című filmek forgatókönyvének megírásába besegített. 2016-ban hunyt el.

Tovább

The Legion of Charlies

A gyűlölet szeretet

Egy-egy képregény merőben eltérő indíttatásból születhet, de hatásuk is teljesen különböző lehet. Az a klasszikus, amelyet most fogok bemutatni, nyugodtan állíthatom, az egyik legzavarbaejtőbb és legsötétebb hangulatú képtörténet, ami valaha is a kezembe került, de nem csoda, hiszen annak a korszaknak a továbbgondolása, amikor az erőszak őrülete addig sosem látott magasságokba csapott az Egyesült Államokban.

legion_of_charlies_cover.jpg

Tovább

"A mieink gyilkoltak..."

Az öldöklés szemtanúja

Szólaljon most meg a My Lai-i mészárlás egyik szemtanúja, akinek neve már a vonatkozó cikkekben is előkerült. Larry Colburn közlegény Hugh Thompson zászlós felderítő helikopterének géppuskásaként láthatta, mit művel a C század a faluban... Élénken emlékszik, mi történt azon a végzetes napon.

"Nem voltunk pacifisták. A dolgunkat végeztük, és mikor embert kellett ölnünk, megtettük. De sportból ilyet nem csináltunk soha. Nem lődöztünk csak úgy emberekre. A századunkban fontos volt, hogy fegyvereket is zsákmányoljunk, nemcsak azért, hogy az ölés jogosságát alátámasszuk, hanem mert lélektanilag megkönnyíti a dolgodat, ha azt mondhatod: »Ha nem teszem meg, lelő.«

oh23.JPG

Tovább

Mészárlás a címoldalon

Egy tragédia utójátéka

Hogy mi történt My Laiban 1968. március 16-án, már tudjuk. A történtek krónikája azonban úgy teljes, ha az incidens következményeit is megvizsgáljuk.

on_patrol_4.jpg

Folytatódott a háború...

Az akció végeztével a lapok a hivatalos jelentés alapján számoltak be a Barker-harccsoport tevékenységéről és a 128 ellenséges halottról. Westmoreland tábornok még gratuláló levelet is írt a dandárnak. A mészárlás híre azonban terjedt: egyfelől a túlélők részéről, akik közül többen is bejelentést tettek a dél-vietnami hatóságoknál, másfelől a Vietkong propagandájának köszönhetően, harmadrészt a 11. dandár körében, méghozzá minden szinten. A helyi hivatalnokok öt jelentést is összeállítottak, melyek az amerikai parancsnokságra is eljutottak. Míg utóbbiak nem siettek vizsgálatot indítani, előbbiek pár hét alatt megerősítették a mészárlás tényét.

Tovább

“Megölni mindent, ami mozog!”

Mi történt My Laiban?

1968. március 16-ának reggelén történt. A dél-vietnami Quang Ngai tartománybéli Son My falucsoporthoz tartozó My Lai kunyhóiban a parasztok többsége reggelijét készítette, amikor tüzérségi tűz csapott le a település szélén, majd amerikai helikopterek értek földet a rizsföldeken. A belőlük szétbontakozó gyalogság behatolt a faluba… Pár órán belül több száz vietnami civil hevert vérbe fagyva, állataik lemészárolva, épületeik felgyújtva, lerombolva. Mi történt pontosan és miért?

my_lai_04.jpg

Kunyhó felégetése My Laiban

Tovább

77 nap pergőtűzben

Véget ér Khe Sanh ostroma

Khe Sanh körzetében a küzdelem még hetekkel azután is tartott, hogy a Tet-offenzíva véget ért. A Vietnami Néphadsereg jó darabig az országos támadás kudarca ellenére sem adta fel az ostromot.

196801_us_marines_dug_in_khe_sanh.jpg

Tengerészgyalogosok őrségben

Tovább

Hearts and Minds

Szerelemben, háborúban

Eleinte nem is gondoltam, hogy a Tet-offenzíva és a huéi csata kapcsán még képregénnyel is szolgálhatok majd, de aztán eszembe jutott az a füzet, amit úgy húsz évvel ezelőtt, első londoni kiruccanásom során vásároltam, csekély két fontért. Ha már így esett, ne hagyjuk ki a vonatkozó kiadványok közül.

hearts_and_minds_cover.jpg

Tovább

"Akkor láttuk először az ellenséget..."

Egy dél-vietnami civil visszaemlékezése

A huéi kommunista atrocitásokat megszenvedő civilek közül szeretnék megszólaltatni most egyet. Nguyen Qui Duc a Tet-offenzíva idején tízéves volt. Apja magas beosztásban, kormányzóhelyettesként dolgozott. Mikor a császárvárost 1968. január 31-én lerohanták, sok más tisztségviselő mellett őt is letartóztatták. Nem végezték ugyan ki, de Észak-Vietnamba vitték, s végül tizenkét évig raboskodott. Duc mit sem tudott apja sorsáról; nagybátyjával együtt hagyta el az országot 1975-ben és az Egyesült Államokba emigrált. Szülei 1984-ben kaptak engedélyt, hogy utánamehessenek... Újságíróként, íróként és rádióbemondóként dolgozik.

Egész éjjel hallottuk a robbanásokat és azt gondoltuk, az ünnepi tűzijáték hangjait halljuk. Nem hittük volna, hogy a kommunista erők már Huéban harcolnak. Eszünkbe se jutott. Azelőtt a háború odakint, a dzsungelben és a rizsföldeken zajlott. Egészen addig biztonságban voltunk. Aztán apám kinézett az ablakon és egyenruhás embereket látott. Azt hitte, az őreink azok. Nem tudta még, hogy az őrök leléceltek és az északi katonák már körbe is vették az épületet.

view-from-machine-gun-position-p.jpeg

Tovább

Vietcong 2.

Harcok Huéban

Aki annak idején olvasta a Vietcong című játékkal kapcsolatos összefoglalómat, talán emlékszik arra, hogy a leghitelesebb FPS-ek közé soroltam, és nemcsak vietnami összefüggésben. A készítők pedig 2005-ben visszatértek a témához, és elkészítették a folytatást, ezúttal a Tet-offenzíva apropóján.

vietcong2_04.jpg

Tovább

Háború és béke megörökítője

Don McCullin élete

Ha a huéi csatáról készült fotókat nézegetjük, elkerülhetetlenül kezünkbe akadnak Don McCullin, a neves angol fényképész munkái. Nem akkor járt először Vietnamban, ahogy nem akkor járt először háborúban sem. De nem is utoljára…

don_mccullin_in_hue.jpg

Don McCullin amerikai tengerészgyalogosok között a huéi csata idején

Tovább
Címkék: média, fotózás, hué

Harc a Citadelláért

A huéi csata

Saigontól eltérően a kommunista erők sikerrel elfoglalták Huét. A régi császárváros, Annam egykori tengerparti fővárosa, Vietnam harmadik legnagyobb települése a Song Huong, más néven Parfüm folyó két partján fekszik. A bal parton áll a Citadella, az annami császárok egykori rezidenciája, amely tulajdonképpen egy hatalmas erődítmény, körülötte az Óvárossal. Az Újváros a jobb parton található. A Tet előtt nem került sor incidensre Huéban (mindkét oldal afféle nyílt városként tartotta számon), sőt jelentős támaszpont sem állt a városon belül, történelmi jelentőségére való tekintettel. Ettől függetlenül katonailag igen jelentős volt, mivel az 1. számú főút és egy vasútvonal itt halad át, melyeken Da Nangból a demilitarizált övezet felé szállítottak utánpótlást.

19680131_vc_raise_flag_hue_citadel.jpg

Az NFF zászlaja leng Hué felett

Tovább

"Hajnalban kopogás ébresztett..."

Egy vietkong ügynök visszaemlékezése

A Tet-offenzíva előkészítéséhez a Vietkong civil ruhás ügynökeinek helyismeretére is nagy szükség volt. A most következő visszaemlékezés egy ilyen gerilla története. Tran Van Tan 1943-ban született Da Nang mellett. Édesapja részt vett a franciák elleni háborúban. Fia négyéves volt, mikor életét vesztette: francia katonák lőtték agyon egy razziánál. Tran tizenhét évesen költözött Saigonba, ahol a Nemzeti Felszabadítási Front tagja lett.

A Tet-offenzíva idején textilipari munkás voltam. Ez volt az én álcám, de amúgy éjjel-nappal titkos ügynök voltam. "Egykapcsolatos" ügynöknek nevezték az ilyet, mert egyetlen embernek tartoztál elszámolással, csak ő tudta a titkodat. Saját érdekedben nem fedhetted fel a forradalmi tevékenységedet senki előtt, még a szüleid előtt sem.

saigon.jpg

Tovább