Patkányok, előre!

Most, hogy a végére értünk a vietkong alagútrendszereket bemutató sorozatnak, vegyük elő a témához kapcsolódó egyetlen játékfilmet. Ugyanis ezek a földalatti járatok több releváns alkotásban is felbukkannak, de csak egy olyan készült, mely kifejezetten az itt zajló küzdelmet mutatja be, méghozzá az elsősorban videójáték-feldolgozásairól és horrorjairól ismert Uwe Boll rendezésében.

A forgatókönyv jól érzékelhetően nem annyira a karakterekre összpontosít, sokkal inkább az alagutakra és a földalatti közelharc szörnyűségeire. Így tehát, bár mindkét oldal képviselői megjelennek, igazából semelyikük személyisége nem kap hangsúlyt. Gondolhatnánk tehát, hogy sokkal inkább akciófilmet látunk, mint háborús filmet, de nem így van: a drámai hangvétel végig érezhető, még ha a színészek egy része enyhén szólva nem is az az őstehetség. Annyit viszont érdemes hozzátenni, hogy a legtöbb dialógus rögtönzött, ami talán nem feltétlenül baj, bár az is tény, hogy ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Tunnel Rats olyan kritikákat kapjon később, amilyeneket. A járatokban folytatott észveszejtő küzdelem, a kíméletlen csapdák, a bezártságérzet viszont kétségkívül hatásos elegyet ad ki és még ha filmként nem is tudnám agyondicsérni, elismerem, hogy megvannak a maga pillanatai, amelyekért legalább a téma iránt érdeklődőknek ajánlhatom.

A korabeli hangulatot alapvetően sikerült eltalálni, de a hitelesség nagyjából eddig tart… Kifogásolhatnám például, hogy jelmez címszóval mi mindent adtak rá a színészekre, és erre még mondhatnánk, hogy az összbenyomás a fontos, nem a részletek, de az igazság az, hogy a huszonegyedik században az ilyesmit komolyabban is vehetnék, pláne úgy, hogy vietnami vonatkozású felszerelést nem is olyan nehéz beszerezni manapság. Az pedig inkább figyelmesség kérdése, hogy a vietkong karakterek fejére nem tetettem volna rohamsisakot (ugyanis iszonyú ritkán viseltek ilyesmit), a nyakukba pedig nem akasztottam volna arab kendőt (értem én, hogy a jellegzetes kockás sálat akarták ezzel szimulálni, és az arab kendő közepe tényleg hasonló mintájú, de ez így akkor is igénytelen)… És akkor még szóba hozhatnám azt is, hogy a Daniel Clark és Uwe Boll nevével fémjelzett forgatókönyv lazán figyelmen kívül hagy olyan részleteket, mint például azt, hogy 1968-ban már nem az volt a méta, hogy ha a gyalogság lejáratot talál, akkor a vállalkozó kedvű katonák szépen leereszkednek, hanem az, hogy odahívják a specialistákat, akik jobban tudják, hogy kell ezt csinálni. Mintha el sem olvasták volna a szakirodalmat, csak bedobták alapanyagul, ami köztudott a témában, és a szélre bízták a többit…

Ennek is köszönhető, hogy a 8 millió dolláros költségvetésből a jegyeladások mindössze 36 ezer dollárt hoztak vissza (bár az is igaz, hogy az Egyesült Államokban mindössze egyetlen moziban vetítették). A kritikák igen vegyesek voltak: akadt hozzászóló, aki szerint húsz évvel korábban a rendező talán Oscart kapott volna ezért, de mások nem voltak ennyire lelkesek. Olyannyira nem, hogy még egy Arany Málna-díjat is odaítéltek a rendezőnek (méghozzá nem először)… Nagy kár, hogy csak ennyire tellett a készítőktől, de remélem, egyszer felvállalja valaki ezt a témát, mert kiváló alapanyag egy megemlékezéssel is felérő háborús filmhez.

Érdekesség, hogy a filmből ugyancsak Uwe Boll felügyelete alatt készült egy azonos című videójáték is. Nos, a visszajelzések többsége ezt az alkotást sem kímélte… Aki ilyen platformon mégis szeretné kipróbálni magát alagútpatkányként, annak a Vietcong vonatkozó pályáit javaslom.

A filmet minálunk tudtommal nem forgalmazták és nem sugározták, de akit érdekel, az akár a YouTube-on is megnézheti, lásd a fenti linket.

Tunnel Rats
Boll 2008 (92 perc)
Rendező: Uwe Boll
Főszereplők: Michael Paré, Wilson Bethel, Adrian Collins
Zene: Jessica de Rooij