A rock'n'roll-háború hajnala

A vietnami háború korai időszakát felelevenítő játékfilmek között rögtön sort is keríthetünk az egyik legnépszerűbbre, melyet elsősorban a nemrég elhunyt Robin Williams játéka tesz felejthetetlenné és örökzölddé.

Saigon, 1965. Míg az Egyesült Államok egyre több és több katonát küld a fokozódó dél-vietnami krízis megoldására, megérkezik Krétáról egy sosem látott lemezlovas, aki rögvest megkezdi viharosan szórakoztató lemezlovasi pályafutását a Fegyveres Erők Rádiójának itteni állomásán. Adrien Cronauer pajzán humorával, pörgős zenei ízlésével és fergeteges nyelvezetével egy csapásra meghódítja közvetlen kollégáit és a fronton izzadó sorkatonákat – fegyelemhez szokott feletteseinek egy része viszont nem nézi jó szemmel, amit csinál…

Adrien Cronauer nem kitalált figura. Az 1938-as születésű, a rádióban 12 éves kora óta dolgozó lemezlovas valóban működött Saigonban ’65-66-ban (ahova tényleg Krétáról érkezett), s valóban ő dobta be a köztudatba a „Jóóóó reggelt, Vietnam!” felkiáltást, melyet aztán utódai következetesen továbbhasználtak. Ez utóbb tévedésekhez is vezetett, mivel személyes találkozókon több veterán is lelkesen meséli neki, hogy mindig hallgatta a műsorát – aztán kiderül, hogy ők évekkel később szolgáltak Délkelet-Ázsiában, de az örökké emlékezetes kezdőmondatnak és a filmnek hála vele azonosították a bemondót. A „Jóóóó reggelt” egyébként nem annyira kreatív, mint inkább gyakorlati okokból lett ennyire hosszú: Cronauer bevallotta, hogy amikor két másodperccel hat óra előtt esett be a stúdióba, akkor egyedül ez az elnyújtott köszöntés tette lehetővé, hogy villámgyorsan előszedjen pár lemezt, előkeresse a fülhallgatót, befűzze a szalagot, betegye a kontaktlencséjét és utána végre belevághasson a műsorba. A film természetesen sok olyan elemből is építkezik, mely a forgatókönyvíró agyszüleménye: a főhős például valóban tanított angolt egy helyi iskolában, de nem azért, hogy elcsavarhassa egy fiatal hölgy fejét, és a valóságban azért hagyta el végül az országot, mert egyszerűen lejárt a turnusa. Saját elmondása szerint 45%-ban hiteles a történet, de filmbéli önmaga egyes húzásaiért rövid úton hadbíróság elé állították volna. Azt is hozzátette, hogy nem tartja magát háborúellenes beállítottságúnak (megjegyzendő, hogy republikánus), inkább a hülyeség ellen tört lándzsát. Egyébként már 1979-ben erősen gondolkozott azon, hogy élményeit tévéfilmként vagy sorozatként felelevenítse, de a témára sokáig nem voltak vevők a stúdiók, amikor pedig sínre került a projekt, a forgatókönyvet Mitch Markowitz dolgozta ki.

Cronauer – aki egyébként adásban nem volt annyira humoros, mint Robin Williams – úttörő szerepet töltött be akkoriban: a slágerlistás dalokat részesítette előnyben, mivel a katonai rádió szerepe az volt, hogy a zene segítségével kicsit hazarepítse a hallgatókat. A rock’n’rolltól a soulon át a brit könnyűzenéig válogatott mindenből. Barry Levinson rendező pedig jól ismerte ezt a zenei korszakot, és telerakta a filmet ismert és kevésbé ismert dalokkal, melyek egy része ennek hála újra népszerű lett. Ilyen például a Baby, Please Don't Go (Them), az I Get Around (Beach Boys), az I Feel Good (James Brown), a Nowhere to Run (Martha and the Vandellas), de a pálmát persze az Armstrong-féle What A Wonderful World vitte el, melyet a vietnami háborúhoz köthető képekből összeállított montázs kísér. (Ez a dal amúgy ’67-es, vagyis a filmben kicsit megelőzte a korát, de nem lehetett kihagyni…)

Bár sokan aposztrofálják a filmet vígjátékként, én már annak idején sem mertem volna annak nevezni. A teljes történet ismeretében ez bizony sokkal inkább egy dráma, benne vígjátéki elemekkel. Amúgy nem meglepő, hogy a konfliktusból alig-alig született még amerikai vígjáték: talán a MASH a kivétel, mely köztudottan a koreai háború álcája alatt próbálta megidézni a vietnami háború időszakát. A másik potenciális jelölt, a Trópusi vihar lenne, ez viszont sokkal inkább magát a filmgyártás világát és a háborús kliséket figurázza ki.

A vietnami oldal bemutatása is erőssége a filmnek, hiszen nagyon kevés olyan hollywoodi alkotás létezik, amely nem ellenségként, vagy nem csak ellenségként akarja láttatni az ittenieket. Ilyen szempontból a forgatókönyv, még ha nem is áshat túl mélyre, jól megragad egy-egy apró szeletet a helyi civilek mindennapjaiból, akik sokszor két tűz közé szorulva keveredtek bele a harcokba. Amilyen őszintén láttatja a pozitív és negatív katonafigurákat amerikai oldalról, olyan együttérző és emberi a vietnami emberekkel szemben is.

A film egyébként több szempontból is az improvizációs filmkészítés iskolapéldája. Robin Williams például kapott vázlatokat kapott rádiós monológjaihoz, de inkább saját feje után ment és ő maga töltötte meg a műsoridőt rögtönzéssel. A filmben durván 12-14 percet kapunk ebből a véget nem érő agymenésből, de ennél sokkal többet vettek fel. Más snitteket is így rögzítettek, például az összes tantermi jelenetet, vagy a baseballmeccset. Ott van aztán Hauk hadnagy figurája, akinek karakterét rábízták Bruno Kirbyre, aki kissé tanácstalan volt, de az utolsó pillanatban édesapjától kapott egy ötletet arra nézvést, hogyan kéne ezt a fontoskodó kis senkit megjeleníteni: ő volt az, aki azt az apró, de sokatmondó ötletet bedobta, hogy „ez olyan fickó, aki a Reader’s Digestnek vicceket küldözget be…” Ez tényleg mindent elárul róla, így nem csoda, hogy végül a filmben is elhangzott.

A klasszikus (és szerencsére a DVD-re is átmentett) magyar hangsáv szinkrongyártásunk fénykorában készült. Bajor Imre – aki viszonylag ritkán szinkronizált – hangja ugyanolyan telitalálat volt Robin Williams jelen szerepére, mint mondjuk Nagy Feró Ford Fairlane esetében. (Évekkel később, a taszári amerikai támaszpont virágkorában a Magyar Rádió kabaréjában próbálták is átmenteni ezt a produkcióját, amikor „Jó reggelt, Taszár!” címmel rövid hírbemondói betéteket írtak neki: szerintem harmatgyenge lett, de ez egy másik történet.) A fordítás nagy általánosságban zseniális, azonban szarvashibákat is tartalmaz. Itt van például az a mondat Tuan szájából, hogy "Az ő fia egy amerikai bánya robbantásánál halt meg." Igen, a "mine" szónak van ilyen jelentése is, de lefogadnám, hogy itt "aknát" jelentett... Az pedig, hogy Dickerson főtörzsőrmester "hivatásos tisztnek" titulálja önmagát, elárulja, hogy a fordító nem volt tisztában a rendfokozatokkal, mivelhogy egy őrmester altiszt és nem tiszt. A populáris kultúra nálunk kevésbé ismert, de az eredetiben felemlegetett szereplőinek nevét pedig érthető okokból változtatták meg, és ezt már csak érdekességként említem: így lett például a színész Walter Brennanből Woody Allen, akinek emlegetése 1965-ös vonatkozásban igencsak megelőzi korát, hiszen első filmszerepe ebből az évből származik, vagyis Jimmy Wa ezen a ponton még nem ismerheti a színész „összes filmjét”.

A Jó reggelt, Vietnam! a mai napig emlékezetes és közkedvelt film, és tapasztalataim szerint nemcsak a téma iránt érdeklődők, hanem úgy általában mindenki körében. Az biztos, hogy szép sikert könyvelt el az Egyesült Államokban (abban az esztendőben ez volt náluk a negyedik legnagyobb bevételt elérő film, illetve több díjat is bezsebelt) és a hazai mozikban is learatta babérokat. Mi magyarok nemcsak Robin Williams, hanem Bajor Imre életművének emlékezetes darabjaként is számon tarthatjuk.

Még néhány érdekesség...

A filmet nagyobbrészt Thaiföldön, azon belül is Bangkokban vették fel, a saigonihoz igencsak hasonlító körülmények között.

A statiszták többsége a bangkoki amerikai egyetem hallgatója volt. Robin Williams hálaképpen el is látogatott az intézménybe és egyszemélyes műsorával szórakoztatta az idősebb diákokat.

Forest Whitaker (Garlick) és Richard Edson (Abersold) két évvel korábban egy másik vietnami témájú filmben, A szakaszban is játszottak, Harold és Sal szerepében. (Lásd még ezt a vonatkozó cikket.)

És ha már más film is szóba került: nem csoda, hogy A szakasz vagy a Hamburger Hill egyes jeleneteiben is fel-felhangzik a "Jóóóó reggelt, Vietnam!" felkiáltás... Előbbinél a latrinás snittben, utóbbinál a kora reggeli ébresztőnél, még a támaszponton. 

 
Jó reggelt, Vietnam!
(Good Morning Vietnam)
Touchstone 1987 (121 perc)
Rendezte: Barry Levinson
Forgatókönyv: Mitch Markowitz
Főszereplők: Robin Williams, Forest Whitaker
Zene: Alex North