Az előretolt helyőrség 

Az 1970-es évek végén több vietnami vonatkozású amerikai film is a mozikba került: Hal Ashbytől a Hazatérés, Michael Ciminótól A szarvasvadász, Francis Ford Coppolától az Apokalipszis most, Sidney J. Furie-tól pedig A fiúk a C századból. Ezek mellett háttérbe szorult cikkünk alanya, a Vidd hírül a spártaiaknak! – úgy hiszem, okkal.

1964-ben járunk. Egy eldugott kis dél-vietnami helyőrségben szolgáló amerikai tanácsadók új embereket kapnak, ami azért is jó hír, mert nemsokára egy elhagyott francia támaszpontot kell felderíteniük és megerősíteniük a helyi erők oldalán. A parancsnok, Barker őrnagy, akinek ez a harmadik háborúja, nem lelkesedik az ötletért, még ha a hírszerzés szerint a körzet viszonylag biztonságos is... Természetesen neki lesz igaza.

Az egykori zöldsapkás, Daniel Ford által írt 1967-es könyv, az Incident at Muc Wa jogait 1970-ben, vagyis még a háború idején vásárolta meg Wendell Mayes forgatókönyvíró, de a stúdiók rendre kihátráltak a projektből, így hét éven át húzódott a megfilmesítés kérdése. Pedig a főszerepet neves színészekre bízták volna: az eredeti ötletek szerint Robert Mitchumra, Paul Newmanre vagy William Holdenre – végül Burt Lancester kapta meg, aki a szegényes költségvetést maga is megtámogatta, méghozzá 150 ezer dollárral, hogy mégiscsak be lehessen fejezni. A hadsereg ezzel szemben nem nyújtott segítséget, mivel a forgatókönyvben több kifogásolnivalót is találtak, főleg a szereplők terén, akik szerintük nem testesítették meg a tipikus amerikai tanácsadót abból a korszakból – szerencsére az asszisztenciájuk nélkül is került elég korabeli egyenruha és haditechnika, ami jó pont. A stáb persze nem utazott el az eredetihez közelítő helyszíneket ígérő egzotikus országokba: az egészet Kaliforniában forgatták le, csakúgy, mint anno a John Wayne-féle Zöldsapkásokat. A statiszták viszont igazi vietnami emigránsok voltak.

Most már magáról a filmről is szólnék. Véleményem szerint kifejezetten ódivatúnak hat, pláne, hogy milyen nagyhatású klasszikusokkal érkezett egy időben: tipikus példája annak, amikor valahogy nehezünkre esik elhinni, hogy akkor forgatták, amikor és nem jóval előbb. Sokkal inkább idézi ugyanis a régi hollywoodi háborús filmek világát, mint az Apokalipszis most vagy A szarvasvadász realisztikus és emberi oldalról is dicsérendő ábrázolásmódját. Ott vannak például a szereplők: bár tudom, hogy az amerikai hadsereg tagjai sem mind jóvágású, jóképű atléták, határozottan úgy érzékeltem, a szereplőválogatásnál komikus mértékig törekedtek a sztereotipikus karakterekre: ilyen a törtető, féleszű hadnagy, a tudálékos, szemüveges tizedes, a (túl) sokat látott, mindenbe belefáradt őrmester, vagy az aranyszívű, de naiv, és ezért karakterfejlődésre mindenképp érdemes káplár... Elsősorban ez, illetve a rutinból leforgatott, egyhangú csatajelenetek okán érződik az egész alkotás az ötvenes évek termékének. A párbeszédek is elég sótlanok, Lancestert leszámítva pedig senki nem érdemel igazán említést. Craig Wasson is csak azért, mert a fent említett Furie-filmben is szerepelt, de ott sem volt túl meggyőző számomra.  

Másfelől viszont több hiteles elem is szembejön: a korrupt dél-vietnami tábornok, aki nem ad erősítést, mivel Saigonban újabb puccs várható (kétszeresen is valósághű); a civilek között megbújó vietkongok, akik szorgosan szállítják az információkat; a dél-vietnami katonák oldalán harcoló nung zsoldosok, akik használható harcosok, bár hajlamosak a kegyetlenkedésre és így tovább. Ezen a téren a rendező valóban ad a realizmusnak, nem is beszélve a tragikus hangulatú záróképsorban feltűnő 1964-es évszámról, mely – a háború kimenetelének tudatában – egyfajta megkésett figyelmeztetés, mementó, mely szerint a helyzet már akkor sem volt jobb, mint tíz évvel később. Mindezek azonban nem mentik meg a filmet: a bevezetőben említett alkotások közül az első három minden szempontból maradandóbb, és ez a bevételekben is meglátszott, mivel a mű a mozikasszáknál nem aratott akkora sikert – bár videón később népszerű lett –, viszont a kritikusoknak összességében tetszett, mivel szerintük jól megragadta az egész vietnami szerepvállalás értelmetlenségét.

A magyar kiadású DVD 2010-ben jelent meg, rajta 2.0-ás magyar és angol hang, továbbá  félrefordításokkal teli magyar felirat. Az extrák olyannyira nem extrák, hogy néven nevezni sem érdemes őket.

Vidd hírül a spártaiaknak!  
(Go Tell The Spartans)
MGM 1978 (114 perc)
Rendező: Ted Post
Főszereplők: Burt Lancaster, Craig Wasson
Zene: Dick Halligan